Erzsébetváros, 2000 (8. évfolyam, 1-20. szám)
2000-07-26 / 10. szám
CIVIL ELET 2000/10. szám ERZSÉBETVÁROSI CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE Cukorbetegek Budapesti Egyesületének VII. kerületi Klubja A Cukorbetegek Budapesti Egyesületének székhelye itt van Erzsébetvárosban (1074 Hársfa utca 43.), s mivel a kerületben élő „cukrosok” létszáma sajnos elég nagy, közülük 26 fő 1997. szeptember 26-án elhatározta, hogy az Egyesületen belül létrehozzák a saját kerületi szervezetüket Jelenlegi létszámuk - mint erről Kolos Judit, - a Klubnak 1999. októberétől vezetője tájékoztatott - 83 fő.- Egy ilyen egészségügyi jellegű klubnak milyen feladati vannak?- Civil szervezetünk feladata kettős: ad- minisztratív, szervező és tájékoztató tevékenységet végzünk - mondta Kolos Judit -, valamint összekötő szerepet tölt be a főorvos, a dietetikus és a Klub tagjai között. Tekintettel ennek a sajátos Gyurisáé Bruunsteiner Márta a Itt. sz. választókörzet egyéni képviselője július 19-i fogadóórája szabadság miatt elmaradt, izmi kedves választóit, akik mint egyéni képviselőt szeretnék felkeresni, szeretettel várja augusztus első hétfőjén <2000. augusztus 7.) alpolgármesteri fogadóóráján a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri irodájában (i II., Erzsébet krt. 6. 111. em. 311.) a Lakosságszolgálati Irodán történt előzetes bejelentkezés alapján. I Ki számú választókörzet 2000. augusztus 16-i fogadóórája a Budapest, VII., Peterdy utca 16. szám alatti ISyugdíjusház.ban megtartásra kerül. betegségnek e jellegére, a Klub szigorú szakmai felügyelet mellett végzi tagjainak felvilágosítását, életviteli és táplálkozási tanácsadó munkáját. Ezt a feladatot a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet diabe- tológus főorvosa, dr. Lehotkai Lajos és dietetikusa, Székely Katalin látja el.- Hogyan működik a Klub?- Középpontban a klubnapok állnak. Ezeken vércukor-, vérnyomás mérést és testsúly ellenőrzést végzünk. Természetesen ezt is szakmai felügyelet mellett. Az előadások is rendszeresek. Klubtagjaink a múlt évben például hallhattak a fehéijeszegény étrendről és diétás térSzabályozási tervek Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata megkezdte a következő szabályozási tervek kidolgoztatását. Budapest VII. kér. Hevesi S. tér - Szövetség u. - Wesselényi u. - Vörösmarty u. - Dob u. által határolt terület (49-es tömb); Budapest VII. kér. Péterfy Sándor u.- Rottenbiller u. - István u. - Bethlen G. u. által határolt terület (94-es tömb); Budapest VII. kér. Thököly út - Baross tér - Rákóczi út - Huszár u. - Munkás u. - Garay u. - Hemád u. - Thököly út - Murányi u. - Verseny u. által határolt terület. A tervek készítésének célja az építés helyi rendjének, a 49-es, valamint a 94-es tömb felhasználásának, beépítési és fejlesztési lehetőségeinek meghatározása, illetve a 4. sz. metróvonal első, Kelenföldi pályaudvar- Keleti pályaudvar közötti szakaszának Baross téri állomása térségében olyan terület-felhasználási, szabályozási előírások meghatározása, amelyek lehetővé teszik a városszerkezetileg frekventált térség közlekedési funkcióinak összehangolt fejlesztését a városrendezési célok és szempontok, a területegység komplex fejlesztési lehetőségeinek figyelembevételével. Dr. Szabó Zoltán polgármester mékek étrendbe iktatásáról. Olyan fontos témakörben mint a diabétesz betegek lábápolásáról szóló előadást követően oktatófilmet is láthattak a klubtag betegeink. Tagjaink összekovácsolása érdekében kirándulásokat is rendszeresen szervezünk. Klubunk határozott előnyére szolgál, hogy a székhelye egybeesik az anyaegyesületével, mivel így közvetlenül is élvezheti a klub az egyesület támogatását, annak vezetőjével, Sámán Miklósnéval a személyes együttműködést. Civil szervezetünk minden erzsébetvárosi polgár számára nyitott. Érdeklődő látogatókat is szívesen látunk a Hársfa utca 43. szám alatti előadóteremben minden hónap utolsó péntekjén délután 2 és 5 óra között zajló rendezvényeinken, amely az ismeretterjesztés, a betegoktatás, diéta összeállítás, a beteg-orvos kapcsolat fóruma, nagy általánosságban pedig tagjaink személyes egészségügyi problémái megbeszélésének és tapasztalatai kicserélésének színhelye. Egyéni képviselők I. vk. Koromzay Annamária SZDSZ * 2. vk. Gerely József MSZP * 3 vk. Hahn György MSZDP * 4. vk. Dr. Boicsza Emőke SZDSZ * 5. vk. Devosa Gábor MSZP * 6. vk. Vaskor Györgyné SZDSZ * 7. vk. Dr. Kecskés Gusztáv MDF * 8. vk. Molnár István SZDSZ * 9. vk. Dr. Vedres Klára MSZP * 10. vk. Gyurisné Braunsteiner Márta MSZP* II. vk. Fedrid Gábor MSZP * 12. vk. Hunvatd György MSZP * 13. vk. Demeter Tamás MSZP* 14. vk. Ádler György SZDSZ * IS. vk. Friss Gábor MSZP * 16. vk. Bán Imre MSZP Olvasóink írták A Dohány utca 47. szám alatt lévő ház lakói aláírásával (20 fő) a közterületi italozás ellen tiltakozó levél érkezett szerkesztőségünkhöz. A ház lakói a Dohány utca 72. szám alatt lévő italbolt, lakókat zavaró működésére hívják fel az önkormányzat illetékeseinek figyelmét, kérve, hogy szerezzenek érvényt képviselőjük, Molnár István által beterjesztett és elfogadott rendeletnek, mely szigorúan tiltja az utcai italozást, illetve az utcára történő ital árusítást. Volán telefoninfó Új, központi telefoninformációs szolgáltatást vezetett be a Volánbusz Rt. A szolgálat munkatársai reggel 6 és este 10 óra között adnak tájékoztatást a nemzetközi, belföldi távolsági és egyéb helyközi - menetrend szerint közlekedő - autóbuszj áratokról. Hívószáma: 485-2100. Az új központi szolgálat kezdetekor a korábbi információs telefonszámok megszűnnek.