Erzsébetváros, 2000 (8. évfolyam, 1-20. szám)

2000-02-11 / 2. szám

ingyenes 16 oldal VIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM AZ ÖNKORMÁNYZAT LAPJA 2000. II. 11. Ünnepi emlékkoncert a Hősök templomában Zsúfolásig megtelt a Hősök temploma január 31-én a késő délutáni órákban. A Wesselényi utca elején található iz­raelita templomban mint minden év január­jában, emlékezni gyűl­tek össze a megjelentek. Ötvenöt éve szabadítot­ta fel a szovjet hadsereg a budapesti gettó lakóit, rombolta le annak falait. Dr. Szabó Zoltán pol­gármester megnyitó be­szédében értékelte a hangversenyt adó Mol­nár Antal Zeneiskola ma már tradicionálisnak ne­vezhető tevékenységét. Az iskola lelkes pedagó­gusai és tanítványai a zenével visszatértek an­nak bölcsőjéhez, a templomokhoz - mond­ta a polgármester -, és a gettó felszabadításának Dr. Szabó Zoltán polgármester január végén a Hősök Templomában Elfogadták a forrásmegosztást A Fővárosi Közgyűlés az MSZP-SZDSZ koalíció támogatásával február 3-án elfogadta a forrás- megosztásról szóló rendeletet, mely szerint a ta­valyi év forrásmegosztási részesedéséhez viszo­nyítva 126,52 százalékkal kapott többet a VII. ke­rület. Ez összegszerűen 678 millió 365 ezer forin­tot jelent, mely a központi forrásból és a különbö­ző adókból adódik össze. A témáról bővebben a 3. oldalon olvashatnak. Testületi krónika Az idei év első kép­viselő-testületi üléséről a 2. oldalon olvashat­ják beszámolónkat. A társasházaknak nyújtandó visszatérí­tendő kamatmentes, és vissza nem téríten­dő felújítási támoga­tásról mellékletünk­ben olvashatnak. Társasházi tudnivalók A kerület társasházaiban élőknek komoly anyagi megterhelést jelenthet, ha a tulajdonukban lévő épület javitásra szorul. Fedrid Gábor képviselő se­gítségével betekintést kaphatunk az önkormányzat társasház támogatási pályázatának lehetőségeibe. (Bővebben a: 2. oldalon.) KITÜNTETETT PEDAGÓGUSOK Téma: az Almássy Téri Szabadidőközpont helyzete Országos elismerés A Magyar Kultúra Napja alkalmából január 21-én Apáczai Csere János-díjat kapott a Molnár Antal Ze­neiskola igazgatóhelyette- se-fúvolatanára dr. Solti Ambrusáé, Németh Lász- ló-díjat vehetett át dr. Vá­radi Iván Attila a Művé­szeti Általános Iskola és Szövegszerkesztő Szakis­kola igazgatója. A díjakat Pokomi Zoltán oktatási miniszter adta át. (A díjak­ról és a díjazottakról bő­vebben a 8. oldalon.) ETV háromszor Az Erzsébetvárosi Televízió továbbra is heti három alkalommal köszön be Önökhöz, Hétfőn, szerdán és pénteken 17-18 óra közjött a kábeltévé csatornáján látható az erzsébetvárosi műsor. Tel: 322-3816 Lakossági Fórum Hagyománnyá váló eszmecsere (Illusztráció) Az Erzsébetvárosiak Klubja várja a kerület polgárait február 21-én 17.30 órakor az Al­mássy Téri Szabadidő- központ II. emeleti ka­maratermében tartan­dó lakossági fórumára. Vendégek: dr. Szabó Zoltán polgármester, Demeter Tamás az ön- kormányzat művelődési bizottságának elnöke, Újfalusi Gábor az ASZK igazgatója. evtordulojara adott kon­certjeikkel hagyományt teremtettek. Az emléke­zésre azért van szükség, hogy ne feledjük a tör­ténteket és ne engedjük, hogy a tragédia újra megtörténjen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom