Erzsébetváros, 2000 (8. évfolyam, 1-20. szám)

2000-06-09 / 8. szám

2000/8. szám KERÜLETI KÖZÉLET 11 KERÜLETI NYERTESEK A PÁLYÁZATON Segítő erő A Segítő Erő United Way Budapest Alapítvány 1997 márciusában kezdte meg munkáját. Feladatuk­nak tekintik a társadalmi átalakulással járó terhek mérséklését, a rossz szoci­ális körülmények között élő emberek helyzetének javítását. Mindezt a civil adományozási kultúra fej­lesztésével, szélesítésével kívánja elérni a szervezet. Forrásokat gyűjt magán- személyektől és szerveze­tektől, majd ezeket pályá­zat útján továbbadják olyan szervezeteknek, amelyek konkrét szolgál­tatásokat nyújtanak hátrá­nyos helyzetűek számára, az alapítvány által támo­gatott területeken. A tá­mogatást elnyert szerve­zetekkel szerződést köt­nek és ellenőrzik a prog­ram megvalósítását. A ta­vaszi pályázatukat a hátrá­nyos helyzetű gyermekek esélyegyenlőségét és te­hetséggondozását segítő programok támogatására hirdették meg. A felhívás­ra 31 érvényes pályázat érkezett, közülük 17 prog­ram nyerte el az alapít­vány támogatását, összér­tékben 2 millió forintot. Az elnyert összegeket ki­egészíti az a komplex me­nedzsment támogatás, amit a nyertes szervezetek az alapítvány szakértőitől kapnak a program futam­ideje alatt. A nyertesek között két erzsébetvárosi székhelyű szervezet is ta­lálható, nevezetesen a Pókháló Egyesület és a Fehér Kereszt Gyermek­védő Alapítvány. 4Z ÖSSZEFOGÁS EREJE Az Ellenzéki Kerekasztal fóruma Tíz évvel ezelőtt lépett hivatalába az első sza­badon választott kor­mány. Ezen időszakra emlékezett előadásával május 19-én, 19 órai kezdettel, dr. Kónya Imre, aki az El­lenzéki Kerék­asztal meghatá­rozó személyi­ségeként és a Független Jo­gász Fórum el­nökeként élte meg az esemé­nyeket. Felelevenítette az 1987- es évet, amikor is meg­kezdődött a pártok szer­veződése, illetve a törté­nelmi pártok újra szer­veződése. Mint mondta, ezzel egyidőben világos­sá vált, hogy az akkori hatalom, az MSZMP, megpróbálja megosztani ezen pártokat, amelyek még nem mondták ki, mit is akarnak. Demok­ratizálódásról, nem pe­dig rendszerváltásról be­széltek A politikai élet színterére 1989 március 22-én lépett az Ellenzéki Ke­rékasztal, mely egyértelműen ellenzéknek ne­vezte magát. Célja volt, hogy tagjainak sorá­ban tudjon min­den olyan még be nem jegyzett, hitelesnek in­duló politikai szervező­dést is, melyek a közös célkitűzésért, a demok­ratizmus és a parlamen­tarizmus eléréséért küz­denek. Mindezt vállvet­ve képzelték el a hason­ló gondolkodású pártok­kal és politikai szervező­désekkel, azok politikai önállóságának megtartá­sa mellett. Dr. Kónya Imre szerint, az Ellenzé­ki Kerekasztal tevékeny­sége, olyan része volt a magyar történelemnek és politikának, mely egyértelműen bizonyí­totta az összefogásban rejlő erőt. Kiemelte, hogy az induló demok­rácia ezen időszakában, hatalmas jelentőséggel bírt az akkori politikai erők azon igyekezete, melynek során félre tud­ták tenni pártérdekeiket és helyette az összérde- kekre összpontosítottak. Végezetül rámutatott ar­ra, hogy a mai, fejlődő demokráciának is nagy szüksége lenne olyan politikai összefogásra, mely az Ellenzéki Ke­rékasztalt életre hívta. Olvasóink írták Pavilon-image Az Erzsébet körút 15. szá­mú ház előtt álló utcai pa­vilon gazdátlanul ugyan, de méltóságát megőrizve állt őrhelyén a múlt év őszéig. A napi hírek for­gatagában élők mára már elfelejtették, de a környékbeliek még jól emlékeznek a körút mind­két oldalán álló lakóhá­zak ablakait maradékta­lanul betörő robbanásra. Ez a pavilon közelében történt, s így annak üveg­táblái is az úttestre és a járdára omlottak. Azóta a hajléktalanok kedvenc búvóhelyévé, pihenőjévé vált a pavilon. Ennek kö­vetkezményeit (bűz, a to- vábbromló építmény „tu­rista csalogató" látvá­nya, alkalmanként az itt összesereglő hajléktala­nok italozó, lármás társa­sága) megszenvedik úgy a környékbeli boltosok, mint az itt lakó és ezért naponta többször is a pa­vilon mellett elhaladni kényszerülők. Kinek a fel­adata lenne ennek az ál­datlan állapotnak a meg­szüntetése? Kanda Irén ML kerületi lakó Kutyapiszok Remélem, hogy a kerület lapját az az úr is olvassa, aki az egyik reggel szép dalmata kutyáját a Vörös­marty utcában sétáltatta. Amikor a kutya elvégezte a dolgát, és láttam - én is kutyát sétáltatva -, hogy a gazdi nem készül eltakarí­tani az eredményt, odaad­tam neki egy darab pa­pírt, és megkértem, szedje fel a piszkot és dobja a kö­zeli szemétládába. Cini­kusan azt felelte, hogy „ő fizeti az adóját Bár egy­általán nem értettem, mi köze van az adófizetésnek a kutyagumihoz, felszed­tem a piszkot. Azóta is szomorúan gondolok ar­ra, milyen kevés kellene a tisztasághoz. Ajánlanám saját módszeremet, ami­hez egy-két ív pmspektus kell. így ügyesen és kéz­szennyezés nélkül felve­hetjük a kis „csomagot”. Szerencsére kerületünk­ben sok-sok sarkon van már szemétgyűjtő, nem kell sokáig az „illatos" csomaggal sétálni. Ennyi az egész. N. Veronika, Wesselényi utcai kutyatulajdonos Millenniumi sportnapok

Next

/
Oldalképek
Tartalom