Erzsébetváros, 2000 (8. évfolyam, 1-20. szám)

2000-05-19 / 7. szám

2000/7. szám KULTÚRA - PROGRAMOK 9 HÁROMNAPOS HEJE-HUJA AZ AKÁCOS UDVARBAN Mátraballai Palóc Vígasságok (Az Akácos-udvar prog­ramsorozatából.) A majális harmadik és egyben utolsó napját a Mátraballával kialakult ba­ráti kapcsolat fémjelezte. Köszöntőt halhattunk For­gó Jánostól, Mátraballa polgármesterétől és dr. Szabó Zoltán polgármes­tertől. A népviseletbe öltö­zött mátraballai „kicsik és nagyok” májusfát állítot­tak, palóc népszokásokkal, anekdotákkal, csúfolódók­kal, gyermekjáték készí­téssel ismertették meg a fővárosiakat. A kedves kis mátrai falu ételspecialitá­sait is megkóstolhattuk, a palóc savanyú bablevest, a gancát (burgonyás étel), a túrós lepényt és a molnár­kalácsot. A vígasságot tombola is színesítette, melynek főnyereménye egy hatalmas palóc baba volt. A majális ideje alatt folyamatosan működött büfé és megtekinthető volt Tóth Béla atomfizi­kus festményeinek kiállí­tása, „A Balaton arcai” címmel. zést, mely a nyári hóna­pokban is gazdag szóra­kozási lehetőségeket nyújtana az időseknek, és ezzel a most megrendezet programsorozattal indul­na útjára. Ezt követően megható köszöntővel és tortával ünnepelték a ke­rületben élő Bartsch Ivánné Margit nénit, 100. születésnapja alkal­mából. Délben ízletes gu­lyáslevessel lakhatott jól az, aki megéhezett, majd az Akácvirág táncegyüt­tes és a Mente zenekar szórakoztatta az egybe­gyűltek népes táborát. Koncz Zsuzsanna és Majercsik István tánco­sok mutatták be tudásu­kat, vitték táncba a néző­sereget. A nap a Comédia Dell'Arte együttes kon­certjével zárult. Az Erzsébetvárosi Tavasz ség Minisztériuma, fő­nyitóprogramjaként három védnöke dr. Szabó Zoltán napos majálisra invitálta a polgármester volt. kerület időseit és fiataljait A verőfényes tavaszi dél- az Akácos Udvar'Gondo- előtt mazsorett bevonuló­Bartsch Ivánné, Margit nénit 100. születésnapja alkalmából Koromzay Annamária alpolgármes­ter is köszöntötte. zó Központja. A rendez­vényt támogatta az Attila Bt., a Csepptej Bt., a Kö­tőjel Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Örök­val kezdődött. Ezt köve­tően Koromzay Annamá­ria alpolgármester üdvö­zölte a jelenlevőket, vala­mint azon kezdeménye­NAGYMAMAK, NAGYPAPÁK, UNOKÁK NAPJA Bóbita Nap (Az Akácos-udvar prog­ramsorozatából.) A vasárnap a gyermekek szórakoztatásának jegyé­ben telt el. Kézműves fog­lalkozáson ismerkedhettek az agyagozás, festés, bábo­zás és papírhajtogatás rej­telmeivel, bábművész se­gítségével. Bíró Ferenc öt­vösművész a bőrözés és a gyöngyfűzés technikáit mutatta be a gyermekek­nek. A nap folyamán ki-ki kedve szerint táncolhatott az ír-kelta Táncház jóvol­tából, illetve élvezhette a mozgás örömét Urbik Emőke táncművész irányí­tásával. A programot gaz­dagította ifi. Nádasy László háromrészes dokumen­tumfilmje Mátraballáról. A szabadtéri színpadon a Bu­dapest Ragtime Band adott hangulatos koncertet, a Pinceklubban nosztalgia bál keretében, a 60-as és 70-es évek zenéjére mulat­hatott a közönség. (1075 Budapest Rumbach Sebestyén u. 9. Tel: 269-6610) Program Május 20. Doszto­jevszkij: Egy nevet­séges ember álma. * 21. 11.00 Hagymács­ka története. * 26. 11.00 Hazai Attila: Budapesti skizo (fő­próba). * 27. 19.00 Budapesti skizo (be­mutató). * 28-án 11.00 Benedek Elek: Többsincs királyfi. Dr. Szabó Zoltán polgármester és Gyurisné Braunsteiner Márta alpolgármester a rendezvényen. Május 23. 18.00 Képzőművészport­rék 8. * 19.30 Mik­száth különös házas­ságai * 24. 1930 Szí­nészportrék I. Hű­vösvölgyi Ildikó estje * 25. 19.00 Színész­portrék 1. Hűvösvöl­gyi Ildikó estje * 27. 17.30 Színházi séta. ŐSBEMUTATÓ: MÁJUS 27. - RS9 Budapesti skizo Hazai Attila, a szerző, Barbara menekülése ci- mü darabjával tűnt fel a Zalaegerszegi Nyilt Fó­rumon. A Frankfurti könyvszemlén az elmúlt évben németül is megje­lent a Budapesti skizo és nagy sikert aratott a mű. A Cukorkékség című film szintén Hazai Attila műve alapján készült. Madách Kamara Május 21. vasárnap 20.00 Hofí-Élelem bére * 22. hétfő 19.00 Az utolsó hős­szerelmes * 23. kedd 11.00 Az utolsó hős­szerelmes * 19.00 Páratlan páros * 24. szerda 19.00 Pletyka * 25. csütörtök 19.00 Kész komédia * 22.30 Hofi-Élelem bére * 26. péntek 19.00 Psota! * 22.30 Hofi-Élelem bére * 27. szombat 19.00 Psota! * 28. vasár­nap 20.00 Hofi- Élelem bére. rVIájusí majális

Next

/
Oldalképek
Tartalom