Erzsébetváros, 1999 (7. évfolyam, 1-17. szám)

1999-05-07 / 6. szám

X RENDELET Önálló parkolóház is építhető. A meglévő épületek parkolási igényét telken belül, a legtöbb gépkocsi elhe­lyezést lehetővé tévő módon, térszin alá süllyesztve kell megoldani (B-BOX). Méretét úgy kell meghatározni, hogy az előírt zöldfelületi arány biztosítható legyen. Az olyan meglévő épületek funkcióváltása esetén, ahol a jelentkező többlet parkolási igény telken belüli kielégítése műszakilag nem megoldható, a gépjár­müvek elhelyezését tömbön belül parkolóházban kell biztosítani, illetve a hatá­lyos, ide vonatkozó helyi önkormányzati rendelet előírásai szerint kell eljárni. (9) Pince- és földszinti rendeltetésváltozások során csak a lakókörnyezetet nem zavaró, lakossági ellátást, szolgáltatást biztosító funkciók létesíthetők, az ezektől eltérő, meglévő funkciók megszüntetendők. (10) A területen, közterületen, vagy közterületről láthatóan csak a környezet arculatához illeszkedő, esztétikus utcabútor és egyéb köztárgy a közvetlen környezetet is magába foglaló vizsgálat alapján, az illetékes szak­hatóságok egyetértésével helyezhető el a vonatkozó egyéb hatályos ren­delkezések keretei között. 4-§ Városrendezési előírások (1) A Madách Trade Center épületegyütteséig kialakult Madách sétány közterületként továbbvezetendő a Gozsdu udvar 3. sz. udvarán, valamint a Holló utca 10. és 12. sz. ingatlanokon keresztül a Holló utcáig, minimum 10,0 m széles sávban, a szabályozási tervlapon ábrázolt módon. Az elsődlegesen gyalogos forgalom számára kialakítandó sétányt megerősített burkolattal kell ellátni a mentők, tűzoltók, rendőrség gépkocsijai számára. A sétányon csak úgy helyezhetők el utcabútorok, szökőkutak, tér­plasztikák, planténer fasorok, növénytartók, hogy a fennmaradó gyalogossáv szélessége legalább 5 m, a keresztező építmények szabad magassági űrmérete legalább 4,7 m legyen. Az ide néző tűzfalak homlokzatosítandók. (2) A Gozsdu udvaron végigvezető gyalogos foigalom számára az átjárás, ennek érdekében a Madách sétány keresztezésétől mindkét irányban (a Király utcáig, illetve a Dob utcáig) a belső udvarokon a közterület jellegű használat legalább 6-22 óra között biztosítandó. (3) A Holló utca azon szakasza, ahol a Madách sétány keresztezi, gya­logos elsőbbségű vegyes foigalmú útként alakítandó ki. (4) A Rumbach Sebestyén utca - Madách sétány találkozásánál lévő F+7 szintes, lapos tetős épületeken tetőkert alakítandó ki. (5) A Holló utca 14. (Hrsz: 34185), a Holló utca 12. (Hrsz. 34186), valamint a Király utca 13. (Hrsz: 34200) sz. alatti telkek párosával és együtte­sen is összevonhatók. A Holló utca 10. (Hrsz: 34187) sz. alatti, a Madách sétány közterületi kiszabályozása után fennmaradó telekrész és a Holló utca 6. (Hrsz: 34189), továbbá a Dob utca 16. (Hrsz: 34193) sz. alatti telkek párosával és együttesen is összevonhatók. (6) A Dob utca páros oldala, a tervezési területre eső 12-től 20-ig ter­jedően az utca felől, a szabályozási terven jelölt módon árkádosítandó. (7) A tervezési területen belül az FSZKT-ban meghatározott 40 %-os lakódominancia megőrzése érdekében az alábbi ingatlanokon lévő épületekben, a BVKSZ által meghatározott módon biztosítandó a lakófiinkciójú használati mód: Király utca 15. Hrsz: 34184 Holló utca 4. Hrsz: 34120 Dob utca 20. Hrsz: 34121 Dob utca 18. Hrsz: 34192 Dob utca 14. Hrsz: 34194 Dob utca 12. Hrsz: 34195 Rumbach S. utca 7. Hrsz: 34197 Rumbach S. utca 9. Hrsz: 34198 Rumbach S. utca 15a. Hrsz: 34203/3 Rumbach S. utca 15b. Hrsz: 34203/2 Madách í. út 9. Hrsz: 34203/1 Madách 1. út 11. Hrsz: 34202/1 Madách I. út 12. Hrsz: 34202/3 Madách I. út 10. Hrsz: 34202/4 Madách I. út 8. ' Hrsz: 34204/1 Király utca 11. Hrsz: 34201/3 5-§ Egyedi előírások (1) Király utca 15. Flrsz: 34184 A megtartandó műemléki épület Holló utca 14. felőli hátsó udvara a földszint magasságában, a szabályozási terven jelölt módon kulturális, irodai, vagy a ház számára közösségi funkciók számára beépíthető, ha a szomszédos telken, a közös határ mentén a földszint szintén beépítésre kerül. A beépítések tervezése és megvalósítása összehangolandó. Az így kialakuló lapos tetőn tető­kert alakítandó ki. Az új beépítéssel együtt a maximális beépítettség 90 %, a szintterületi mutató 4,0 lehet. (2) Holló utca 14. Hrsz: 34185 A telken található ideiglenes építmények bontandók. Elbontásuk után a telken -2P+F+5+T szintes vegyes funkciójú létesítmény építhető, mely a két pince­szinten 100 %-os, e fölötti szinteken 70 %-os maximális beépítettséggel, zárt­sorúan, az utca felől magastetővel alakítandó ki. A maximális szintterületi mulató 5,5 lehet. Amennyiben a földszinten intézmény, közintézmény vagy jár- mütároló kerül kialakításra, a beépítés mértéke a földszinten elérheti a 100 %- ot. Az épületben kulturális, kereskedelmi, vendéglátó, irodai és/vagy lakó funkció helyezhető el. Az új épület utcai párkánymagassága a Király utca 15. szám alatti épület utcai csatlakozó párkánymagasságával megegyező, illetve attól maximum -1,2 m-rel eltérő lehet. Az építménymagasság maximum 18,5 m lehet. Az új épület gerincmagassága a Király utca 13. (Gozsdu udvar) szám alatti ingatlannal közös telekhatár mentén, annak udvarát határoló meglévő épületek tetőgerincei között nem lehet nagyobb, mint az épületek párkánymagassága. A Király utca 15. csatlakozó tűzfalai takarandók, a közösen kialakuló udvar légtere előírások szerint biztosítandó. A földszint feletti lapos tető tetőkertként alakítandó ki. (3) Holló utca 12. Hrsz: 34186. Az épület fővárosi rendeletben védett. A Holló u. 14. sz. alatti ingatlannal szomszédos belső épületszámy bontható, míg a Madách sétány ^átvezetése érdekében az épület további, hátsó épületszámyai bontandók. A Madách sétány közterületi kiszabályozása után fennmaradó telekrészen, a bontások helyén a megmaradó P+F+2+T szintes épülethez csatlakozóan, a szabályozási terven jelölt módon -2P+F+5+T szintes vegyes, intézményi és/vagy lakó funkciójú létesítmény építhető, mely zártsorúan, a közterületek felől magastetövel alakí­tandó ki. Az új és megmaradó épületek maximális beépítettsége 80 %-os, maxi­mális szintterületi mutatója 4,0 lehet. A földszinti területen intézményi funkciók helyezendők el. Az új épület Madách sétány felöli párkánymagassága a Király utca 13. szám alatti épület csatlakozó párkánymagasságával megegyező, illetve attól maxi­mum -1,2 m-rel eltérő lehet. Az építménymagasság maximum 18,5 m lehet. A Holló utca 14. sz.-mal közös telekhatár mentén, a tervezett beépítés tűzfalának takarására a telek beépítendő. A meglévő épület Holló utca 10. felőli tűzfala homlokzatosítandó, a Holló utca 10. sz. alatti épülettel, a földszint felett egy szinten összeköthető. A telek végleges alakja és mérete a telekalakítás során pontosan meghatározandó. (4) Holló utca 10. Hrsz: 34187. A Madách sétány közterületi kiszabályozása után fennmaradó telekrészen, a Holló utca 8. felől a csatlakozó épületek tüzfaltakarása érdekében a szabályozási terven jelölt módon -2P+F+4+T szintes vegyes intézményi funkciójú létesít­mény építhető, mely 100 %-os maximális beépítettséggel, zártsorúan, a közterületek felől magastetővel alakítandó ki. A maximális szintterületi mutató 5,5 lehet. A földszinti terület legalább 20 %-a közhasználat céljára megnyitandó, mely közvetlenül kapcsolódjon a közterülethez. Az új épület Madách sétány menti párkánymagassága a 34200/1 hrsz. alatti épület felől, annak csatlakozó párkánymagasságával megegyező, illetve attól maximum -1,2 m-rel eltérő lehet, mig a Holló utca felől a Holló utca 12. szám alatti megmaradó épület csatlakozó párkánymagasságával megegyező, illetve attól a Holló utca 8. szám alatti épület csatlakozó párkánymagasságáig terjedően eltérő lehet. Az építménymagasság maximum 17,5 m lehet. Az épület a Holló utca 12. sz. alatti épülettel, a földszint felett egy szinten összeköthető. A telek végleges alakja és mérete a telekalakítás során pontosan meghatározandó. (5) Holló utca 6. Flrsz: 34189. A telken található rossz állagú földszintes épületek bontandók. Elbontásuk

Next

/
Oldalképek
Tartalom