Erzsébetváros, 1999 (7. évfolyam, 1-17. szám)

1999-12-09 / 16. szám

IV RENDELET-TERVEZET 1999/16. szám (3) Az ebtartó köteles az ebét gondozni, és fajtájának megfelelő mozgásigénye kielégítéséről gondoskodni. (4) Az ebek szabad mozgásának biztosítására, póráz nél­küli futtatásukra a kerületi önkormányzat, az illetékes szer­vezetek bevonásával forgalommentes, elkülönített területet jelöl ki. Az eb futtatójának, a kutyafuttatás alkalmával is gondosan mérlegelni kell az összes körülmény figyelembe­vételével a szájkosár használatának szükségességét. A ke­rületben jelenleg kijelölt kutyafuttatók helyét az 1. számú függelék tartalmazza. A futtatók takarítása és időszakon­kénti fertőtlenítése az önkormányzat által megbízott szerve­zet feladata. Egyéb előírások 12.§ (1) Az ebtartó köteles az ebét úgy tartani, hogy az a ház­ban, illetve a szomszédságban lakók nyugalmát ne zavarja, anyagi kárt, félelmet ne okozzon, testi épséget és egészsé­get ne veszélyeztessen, a köztisztasági előírásoknak eleget tegyen. (2) Az ebet közterületen, lakóház udvarán, valamint az épületek közös használatú területein és helyiségeiben csak olyan hosszúságú pórázon szabad vezetni, amely megaka­dályozza, hogy az eb kárt, félelmet okozzon, illetve amely őt is megvédi az esetleges veszélyektől. Harapós vagy támadó természetű ebet a marás lehetőségét kizáró zárt szájkosár­ral kell ellátni. (3) Veszélyes, vagy veszélyesség minősített ebeket csak külön engedély alapján szabad tartani. A macskatartás szabályozása 13.§ (1) A macskatartásra az állattartás általános szabályai vo­natkoznak. A tartásra vonatkozó szabályok megsértőivel szemben el kell járni. Amennyiben a macska tartója az elő­ző bekezdésekben foglaltakat megszegi és előzetes írásbe­li felszólítás ellenére sem tartja be azokat, a macska tartását meg kell tiltani. (2) Macskamegőrző panzió, macskatenyészet létesítése engedélyköteles, engedély a 7.§ (1) bekezdése alapján kér­hető. (3) Nem tartható macska a társasházi közösség beleegye­zése nélkül a közös használatú helyiségekben. (4) Nem szabad beengedni, bevinni, illetve tűrni a macs­kát: a) élelmiszert árusító helyiségekbe, vásárcsarnok, illetve piac területén, b) egészségügyi, szociális, kulturális intézmények terüle­tén, valamint kegyeleti helyeken, c) ügyfélforgalmat bonyolító középületekben, d) uszodában, e) játszótereken. (5) A társasházakban szabadon élő macskák utáni köz- tisztaságért a közös képviselő felelős. (6) Az épületekben elszaporodott kóbor macskák eltá­volításáról az épület tulajdonosa, kezelője köteles gon­doskodni, lehetőleg az állatvédő szervezetek bevonásá­val. (7) Közterületen, közös helyiségben macskát etetni ti­los. Egyéb állatok tartásának szabályozása 14. § A rendeletben fel nem sorolt egyéb lakásban tartható állatok­ra vonatkozóan az Átv. és ennek végrehajtási rendeletéi, vala­mint a védett állatfajok védelmére, tartására, bemutatására és hasznosítására vonatkozó részletes szabályokról szóló 8/1998. I.23.) Kormányrendelet, továbbá a veszélyes álaltokról és tartá­suk engedélyezésének részletes szabályairól szóló 8/1999. (Vili.13.) KöM-FVM-NKÖM-BM együttes rendeletének rendel­kezései az irányadók. Szabálysértési előírások 15. § (1) Szabálysértést követ el és 30 000 forintig terjedő pénzbír­sággal sújtható, aki e rendelet előírásig megszegi. (2) A szabálysértési eljárás lefolytatására a kerület önkor­mányzat jegyzője jogosult. (3) A rendőrség és a közterület-felügyelők a szabálysértőkkel szemben 500 forinttól 10 000 forintig teijedő helyszíni bírságot szabhatnak ki. Átmeneti rendelkezések ril§ A haszonállatot tartók a rendelet hatálybalépését követő ható hónaposáéiul kötetesek az állattartást megszüntetni. Záró rendelkezések 17.§ .v/KÜÍ/?’''' v ' __ (1) E rendelet hatálya alá tartozó eljárások során a szabály­sértési törvény előírásait, valamint az államigazgatási eljárás ál­talános szabályairól szóló többszörösen módosított és kiegészí­tett 1957. évi IV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. (2) A rendeletben nem szabályozott kérdéseken:- az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI, törvény,- az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény,- a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. Törvény,- a veszélyes és veszélyesnek minősített eb tartásáról és a tartás engedélyezésének szabályairól szóló 35/1997. (II.26.) Kormányrendelet,- a védett állatfajok védelmére, tartására, bemutatására és hasznosítására vonatkozó részeletes szabályokról szóló 8/1998. (I.23.) számú Kormányrendelet,- az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998. (Xli.31.) számú Kormányrendelet,- a települési önkormányzat jegyzőjének az állatok védelmével, valamint az állatok nyilvántartásával kapcsolatos egyes feladat- és hatásköreiről szóló 245/1998. (XII.31.) számú Kormányrendelet,- az Állategészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V.28.) számú FM rendelet,- a veszélyes állatokról és tartásuk engedélyezésének részle­tes szabályairól szóló 8/1999. (Vili.13.) számú KöM-FVM- NKÖM-BM együttes rendelete,- lakóépületek, ingatlanok házirendjéről szóló 45/1994. (VI 11.1.) számú Főv. Kgy. rendeletét,- a Fővárosi Közterület-felügyelet feladatáról szóló 79/1995. (XII.13.) számú Főv. Kgy. Rendelete szabályait kell alkalmazni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom