Erzsébetváros, 1999 (7. évfolyam, 1-17. szám)

1999-11-09 / 15. szám

IV ERNA no eves hagyomány A Kertész utcai Művészeti Ál­talános Iskola és Szövegszerkesz­tő Szakiskola története 1889. szeptember elsejével indult, ami­kor a VII. kerület második polgá­ri iskolájaként megnyitotta kapu­ját. Az iskola történetében kiváló tehetségekről emlékezhetünk meg: tanulója volt Karinthy Fri­gyes, de folytathatjuk a sort jelen­kori büszkeségeinkkel, Kocsis Zoltán és Ránki Dezső világhírű zongoraművészekkel, Presser Gá­bor zeneszerzővel, az Érdemes művész Falvay Attilával. Az isko­la hímevét kiemelkedő sportolói is öregbítették. Klampár Tibor, Csisztu Zsuzsa, Kiss Gergely. Az iskola 1933-ban költözött mai épületébe, melynek falai kö­Az ERNA égisze alatt novem­ber 12-19-e között tartjuk meg a Rottenbiller utca 33. szám alatti „MAG-VETŐ” óvodában a ha­gyományos nyílt hetünket, mely kézműves nappal kezdődik. Ezen a délelőttön óvodánk minden cso­portjában más és más tevékenység folyik (gyöngyfűzés, barkácsolás, bőrmunka stb.). Egészségünk megőrzésében döntő szerepet játszik a táplálko­zás. A gyermekek egészségének megóvása érdekében étkezési szo­kásaikat szeretnénk változatosab­bá tenni, ezért szerveztük novem­ber 15-én 8-9 óra között a Comexi gabonapelyhek bemutatását, kós­toltatását gyermekek és szülők számára. Immár hagyományosan, min­den évben előadást tart óvodánk­ban Fillich István természet- gyógyász, a Természet patikája címmel. Előadásában kitér a kü­lönböző gyógynövényekből ké­szíthető teák helyes alkalmazási módjaira. A nyílt hét egyik kiemelt prog­ramja az egészségnap, melyet 16- án, kedden 10-12 óra között tar­tunk. Ezen a délelőttön Kéry Lajos ortopéd szakorvos a meghívott előadónk. Játékos láb- és tartásjavítótoma­zött olyan kiemelkedő szellemű tanárok oktattak, mint Germanus Gyula, Füst Milán, Öveges József professzor. A jelenről elmondhatjuk, hogy az 1999/2000. tanévben 10 évfo­lyamon 580 tanuló 24 osztályt al­kot. 9 alsó tagozatos, 11 felsős és 4 pályaorientációs szakiskolai osztályunk van. 7 napközi ottho­nos csoportunk működik. Az utóbbi évtizedben kétségkí­vül színitagozatos növendékeink érték el a legfigyelemreméltóbb sikereket Az iskola tanulói mint­egy harmincféle szakköri kínála­tából választhatnak. Közkedvel­tek a többnapos vártúrák, a sítáborok, és a nyári táborozások. Dr. Váradi Iván Attila igazgató bemutató lesz 17-én szerdán a kö­zépső és nagycsoportosokkal. Célunk az akarat helyett az érze­lem, a funkció és az izomérzés fej­lesztése annak érdekében, hogy a gyermek megszeresse a mozgást, hogy önmagához mérten, saját ütemében fejlődjön. A gyógytorna a gyermek számára ne kudarc, ha­nem örömforrás legyen. Egy évtizede annak, hogy neve­lőtestületünk elhatározta, hogy egy kis színjátszó kört hoz létre. Óvodásaink örömére színházat te­remtettünk, melyben mi óvónők voltunk az előadók. Kedvelt mesé­ket, értékes irodalmi műveket dol­goztunk fel és keltettünk életre je­les ünnepeink alkalmával. Jelen­leg egy új mese feldolgozásán munkálkodunk, a nyílt hét alkal­mával az ERNA rendezvényeihez kapcsolódva november 18-án, 10 órai kezdettel A békakirály című mesejátékot mutatjuk be. Táncba hívogató: a Kolompos együttes közreműködésével tar­tandó zenés-táncos összejövetel, amellyel hagyományt szeretnénk teremteni. 19-én, pénteken 16-17 óra között tartjuk a Lövölde tér 6. szám alatt az Iparszövetség klub­termében. Strázsa Sándorné óvodavezető TÍZ ÉVES A TERN IP E Jubileumi koncert A Ternipe együttes 1989-ben alakult Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei és budapesti fiata­lokból. Az együttes tagjai roma anyanyelvű fiatalok, akik törek­szenek arra, hogy népzenéjük és népdalaik tiszta forrásként kerüljenek a köztudatba. A Temipe megalakulása rész­ben azért vált szükségessé, hogy az igazi autentikus roma kultúrát közhírré tegyék, és a köztudatban elterjedt előítéleteket anyanyelvűk ápolásával és kultúrájuk megőrzé­sével legyőzzék. Az együttes cél­ja, hogy a még fellelhető cigány néphagyományokat, ezen belül a hangszeres és nem hangszeres népzenét összegyűjtse és feldol­gozza. 1992-ben meghívást kapnak a Franciaországban megrendezésre kerülő C.I.l.O.F. Világzenei Fesz­tiválra. NAJ MAN BULHI KALCA, (Nincsen bő nadrágom) című balladájuk elnyerte Szász Já­nos filmrendező tetszését, aki a Woyczek című filmjéhez főcím- dalként választotta. 1993-ban megjelenik második hangzóanya­guk: SUNO DIKHJOM (Álmot láttam) címmel. 1997-ben meg­alakult a Temipe Roma Művésze­ti Egyesület, melynek célja: ugyanolyan súllyal támogatni a sajátos tradicionális roma kultúra értékeinek megőrzését, mint más népcsoportok és kisebbségek kul­túráit. 1998-ban megjelent harma­dik hangzóanyaguk DEL O BR1SHIND... (Esik az eső) cím­mel, MC, CD, CD-ROM formá­jában. A Budapest Sportcsarnokban megrendezett Árvízkárosultakért című nagyszabású jótékonyságú koncerten az együttes is fellépett. 1999-ben egy hétig szerepeltek Amerikában. A BOX-Produkció támogatásával elkészítették a 10 éves pályafutásuktól szóló filmet. A jubileumi műsorban vendég­ként fellép a Fekete Vonat együt­tes, valamint jelen lesznek az együttes életét és pályafutását se­gítő és támogató közismert sze­mélyek. Lakatos Béla Ternipe együttes Pályaválasztási kiállítás Az Almássy Téri Szabad­időközpontban november 16-17-én végzős középisko­lások számára szakmai pá­lyaválasztási kiállítás kerül megrendezésre. A kiállítás alapvető célja az érettségi után tanulható szakmák bemutatásával megszólítani a fiatalokat, kö­zelebb hozva őket a munka világához. A látogatók har­mincnégy középiskola szak­mai kínálatával ismerkedhet­nek meg. A szervezők várják a középiskolás csoportok, osztályok jelentkezését is (tel.: 317-2333, 317-2449). Az érettségire készülők mel­lett a szakmatanulás iránt ér­deklődő fiatal felnőtteket is szívesen fogadják a kiállítá­son. Elő-szüret ősszel Az idei szüretből kiveszi részét az öt esztendős Elő-Tér Művészeti Iskola, melyre váija az érdeklődőket november 18-án az Almássy Téri Szabadidőközpontba egy kis borkóstolásra. A program 19 órától a Képzőművészet tanszak növendékeinek kiállításával veszi kezdetét. A tárlatot Nagy Árpád festőművész, díszlet- és jelmeztervező, a tanszak vezetője nyitja meg. Ezt követően a színház tanszak növendékei, Kardos Anikó és Wéber Péter tanítványai lépnek fel. Végül, Wéber Péter rendezésében, Nigel Williams Selejtesek című darabja tekinthető meg. Kalandozások a mese világába

Next

/
Oldalképek
Tartalom