Erzsébetváros, 1999 (7. évfolyam, 1-17. szám)

1999-08-12 / 11. szám

12 SPORT 1999/11. szám A Művelődési Irodától a Polgármesteri Kabinethez Visszaállították a Sportfelügyelőséget Már korábban hírt adtunk arról, hogy május 6-án a VII. kerületi önkormányzat képviselö-testülete elfogad­ta Erzsébetváros sportkoncepcióját A döntéssel ugyanakkor furcsa helyzet alakult ki, hiszen időközben kiszervezték a VII. kerületi Sportfelügyelöséget Nem volt tehát, aki felügyelje, végrehajtsa a koncepcióban lefektetett elképzeléseket Az átmeneti állapot május 11- ével szűnt meg, amikor a képviselő-testület arról határozott - módosítva előző döntését -, hogy az önkor­mányzatra háruló sportigazgatási feladatokat változat­lanul a polgármesteri hivatal lát/a el- Mit jelentett ez a dön­tés? - kérdeztük Gyuris né Braunsteiner Mártát, az ügyben illetékes alpol­gármestert.- A sportkon­cepció meg­szavazása után meg kellett szervezni an­nak végrehaj­tását is. Az ön- kormányzat úgy látta, hogy erre feltétlenül szük­ség van egy önálló rész­legre, így tulajdonképpen visszaállítottuk a Sport­felügyelőséget.- Mondhatjuk azt is, hogy visszakerült minden a ré­gi kerékvágásba?- Nem teljesen, hiszen a felügyelőség már nem a Művelődési Iroda, hanem a Polgármesteri Kabinet keretein belül működik tovább. A kabinethez való csatolásra azért volt szükség, mivel már nem­csak a diák­sport tartozik a Sportfelü­gyelőséghez, ha­nem a tömeg­sporttól kezdve az élsport is.- Változott-e a Sportfelügyelő­ség szervezeti felépítése, illet­ve székhelye?- Korábban egy sport- szervező, egy titkársági vezető látta el a feladato­kat, illetve megbízói szer­ződéssel egy gazdasági felelős és egy diáksport­szervező is segítkezett. A két főállású köztisztvise­lői státusz megmaradt, az adminisztratív munkára F ocisuli Az Erzsébetvárosi SE Focisulit szervez óvodás és alsó tagozatos iskolásoknak a közelmúltban áta­dott Dózsa György út-Ajtósi Dürer sor sarki Városligeti Sportcentrumban. Bubcsó Norbert, az idén 100. születésnapját ün­neplő Ferencvárosi Tor­Palánkra fel! A MAFC Kosársuli (telefon: 463-1980) 17 év alatti fiúk jelentke­zését várja. További in­formációt Heisler Péter vezető ad a fenti tele­fonszámon. ■ UUIIa na Club volt labdarúgó­ja tartja az edzéseket hetente két alkalommal: hétfőnként és csütör­tökönként 17 órától. Folyamatosan várják a jelentkezőket személye­sen a Erzsébetvárosi Sportközpontban (Száz­ház utca 9-23.), vagy a 351-7460, illetve a 06- 20-918-6894-es telefon­számokon. pedig a Kamilla Kht-n keresztül alkalmazunk közhasznú munkást. He­lyileg pedig az Erzsé­betvárosi Sportközpont­ban működik a felügye­lőség.- Némi szervezeti változás történt tehát, ez egyúttal személycserével is járt?- A számtalan kitüntetés­sel elismert Farkas Ferenc munkájával elégedettek voltunk, nem láttuk ér­telmét a változtatásnak. Az ő személyével biztosí­tott a terület megfelelő irányítása. A július 23. és 31. között Notarescóban rendezett VIII. nemzetközi bocsátómén indult az Erzsébetvárosi SE versenyzője Sass Zoltán (képünkön középen), s egy lengyel hölgy oldalán fölényes győzelmet aratott a vegyespárosok mezőnyében. A Budapest-válogatott tagjaként pedig egy értékes 8. helyezést szerzett a csapatok versenyében. Az oldalt írta: Lendvav Piroska az óvodai uszasoktatastol a nyitott tantermekig A sportkoncepció alapjait építik A sportigazgatási feladatok ellátása érdekében a május 11-i testületi ülésre két szervezeti javasla­tot terjesztettek elő. Az egyik a sportigazgatási feladatokkal kapcsolatos január 21-i testületi döntés megváltoztatását kezdeményezte, s hogy változatlanul a polgármesteri hivatalban történ­jen a sportügyek intézése. A másik közalapít­vány létrehozását, amely közhasznú szervezet­ként működött volna - tudtuk meg az előz­ményeket Farkas Ferenctől, a visszaállított Sportfelügyelőség régi-új emberétől.- A közalapítványi forma túl költséges lett volna, így a célszerűbb meg­oldást választotta a kép­viselő-testület, s vissza- állitotta a kiszervezés előtti állapotot - magya­rázta a döntés a hátterét Farkas Ferenc.- Most, hogy végre ren­deződött a helyzet, me­lyek lesznek az első lé­pések?- A legfontosabb, hogy a sportkoncepciót el kell kezdeni részleteiben ki­dolgozni, s tartalommal megtölteni. S ahogy hely­reáll a szervezeti rész, vagyis mindenki meg­találja a maga területét, megkezdődhet a szerve­zés, illetve a művelődési bizottsággal egyeztetve, ciiiuci aui. elfogadtatva a végrehaj­tás is. Úgy vélem, jövő februárig elkészülhet az összes anyag, és a bi­zottság elé ke­rülhet megbe­szélésre, vitára, elfogadásra.- Az óvodai úszásoktatás a- zonban már i- dén elkezdő­dik...- Ha a bi­zottság is áldá­sát adja rá, akkor igen. Az őszi tanévkezdetre beindulhat az ovisok ú- szásoktatása. Tervek már vannak, hogy melyik uszodák lehetnek a lehet­séges helyszínek, de er­ről még korai beszélni.- Melyek még azok a feladatok, amelyek szin­tén nem tűrnek halasz­tást?- El kell készíteni azt az ütemtervet is, mely alap­ján az oktatási-nevelési intézményekben talál­ható sporteszközök álla­potának felülvizsgálata, illetve a három évente, központilag történő pót­lása történik majd. To­vábbá már most el kell kezdeni kiépíteni az u- tánpótlásnevelési lehe­tőségeket a te­hetséges gye­rekek spoitegye- sületben, szak­osztályban va­ló fejlődésé­nek elősegí­tése érdeké­ben. Nem utolsó sorban pedig minél előbb szeretném visszahozni azt, hogy hétvégenként a sport- központ mellett néhány iskolai tantermet is ki­nyittathassunk, a la­kosságnak több spor­tolási alkalmat teremtve ezzel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom