Erzsébetváros, 1999 (7. évfolyam, 1-17. szám)

1999-08-12 / 11. szám

8 KÖZREND - AZ UTCA HANGJA 1999/11. szám A szabálysértési jogot érintő változások Folytatjuk a szervezett bű­nözés, valamint az azzal össze­függő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymó­dosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény kapcsán a je­lenleg hatályos 1968. évi I. törvény néhány rendelkezé­sének, már az új szabálysértési kódex szellemében július 14. napjával történő változásának ismertetését az Országos Rend­őrfőkapitányságtól kapott tá­jékoztató alapján. Újdonság, hogy elzárásra való átváltoztatás szükségességének felmerülése esetén a szabály­sértési hatóság az ügy iratait haladéktalanul megküldi az il­letékes helyi bíróságnak. A bí­róság 15 napon belül, tárgyalás nélkül dönt a pénzbírság elzá­rásra történő átváltoztatásáról és e tárgyban hozott határoza­tával szemben nincs helye jog­orvoslatnak. Törvénysértés ész­lelése esetén viszont a szabály­sértési hatóság határozatát ha­tályon kívül helyezheti. A hely­színi bírságot elzárásra átvál­toztatni azonban majd csak az új szabálysértési törvény alap­ján lehet. A törvénymódosítás kapcsán a „Tiltott kéjelgés” szabálysér­tési tényállása jelentősen meg­változik. Az új szabályozás igazodik az úgynevezett türel­mi zónák meghatározásához és az önkormányzati rendeletek­ben megjelenő korlátozások­hoz, tilalmakhoz, melyek tar­talma azonban nem ismert. A törvény ezentúl részletesen szabályozza, mely esetekben szabálysértő a prostituált te­vékenysége. Akár 100 ezer fo­rinttal is büntethető, aki 14. életévét betöltött kiskorút hív fel szolgáltatásának igénybevé­telére, vagy kiskorúak ilyen szolgáltatásra irányuló ajánlat- tételét fogadja el, ha felajánl­kozása zaklató jellegű, vagy nem rendelkezik megfelelő or­vosi igazolással. Büntetendő lesz „A szexuális szolgáltatásra való felhívás tilalma” szabály- sértés elkövetése, mely külön jogszabályban meghatározott védelmi övezetben követhető el. Szintén felelősségre vonást von maga után „A szexuális szolgáltatás felkínálásának, hir­detésének tilalma” új szabály­sértési tényállás kimerítése, mely a szexuális szolgáltatás írásban, kép- vagy hangrög­zítés, illetve más berendezés útján történő felajánlásával, hirdetésével, vagy az ilyen cse­lekményben közreműködéssel valósul meg. Mindkét új tény­állás esetében 50 ezer forint pénzbírsággal sújtható az elkö­vető. Ezen cselekmények el­bírálása szintén a rendőrség hatáskörébe tartozik. Az ezredforduló és az elektronika dátumváltása Az ezredforduló közeledtével a dátumváltás problémája a gépi nyugtaadásra kötelezett vállalkozásokat is érinti. Néhány pénztárgép, illetve taxaméter típus egyáltalán nem tudja kezelni a 2000-es dátu­mot. Ezeket a gépeket a selejtezésre vonatkozó előírások szerint még ebben az évben ki kell vonni a használatból és helyettük új „kétezer- kon fönn” gépeket szükséges beszerezni. Bizonyos pénztárgép- és taxaméter típusok a forgalmazók nyilatkozata alapján jelenleg még nem, de változtatással - a szakszervizek közreműködésével - alkal­massá tehetők a dátumváltásra. Az átalakíttatás költségeit az üzemeltető állja. A dátumváltás kezelésére alkalmatlan, illetve áta­lakítással alkalmassá tehető géptípusok, és az átalakítás várható költ­ségeinek listája az igazgatóság ügyfélszolgálatán és a kirendelt­ségeken megtekinthető, vagy a 467-7174-es telefonszámon le­kérdezhető. A selejtezést, illetve az átalakíttatást még ez év folya­mán el kell végezni, mivel az ilyen pénztárgéppel és taxaméterrel kibocsátott nyugta 2000. január 1 -jétől nem felel meg az Áfa törvény 13.§ (1) bekezdés 20. pontjában foglalt tartalmi követelményeknek, vagyis a kibocsátó nem teljesiti nyugtaadási kötelezettségét. APEH Kelet-budapesti igazgatóság Várja már a teljes napfogyatkozást? • Sebők Balázs, vállalkozó:- Dolgozni fo­gok éppen... Ám az az igazság, ez egyáltalán nem baj, mert nem érdekel a napfogyatko­zás. Pedig a Du­na parton van az irodám, s elvileg onnan ki­tünően végigkísérhetném a nem mindennapi eseményt. Úgy va­gyok viszont vele, hogy azért a pár percért felesleges megvenni a védőszemüveget. Ami az an­golok állítása szerint nem is any- nyira biztonságos, mint azt mondják. Suha Szilvia, parkolóőr:- Miivel a szá­szén a tévében is figyelmeztettek, enélkül nem szabad nézni. Bár nem volt olcsó a szemüveg, ahhoz ké­pest, hogy csak két perc az e- gész, de eszembe se jut koc­káztatni. Egyébként nagyon várom már a napfogyatkozást, hiszen életre szóló élményben lesz részem. Garas Lajosné, nyugdíjas:- Nem fogom nézni. Az én koromban már az ilyen dolgok hidegen hagy­nak. Öreg va­gyok ehhez, az életemben van­nak a napfo­gyatkozásnál fontosabb esemé­nyek is. Nekem már az is nagy dolog, hogy még egyedül le tudok menni vásárolni, és utána haza tudom vonszolni magam. Mutatja a tévé is tudom, de tényleg nem érdekel, bármilyen egyedi és ritka jelenségről is van szó. Gódor László, nyugdíjas:- Ugyan kérem, engem abszolút nem izgat ez az egész. Nem is értem, mire ez a nagy felhajtás. Másról sem be­szélnek a té­vében, mint er­ről. Azt belátom én is, hogy egé­szen különleges jelenség a teljes napfogyatkozás, s nem minden­ki életében adatik meg, hogy végignézhesse. Ám ettől még az élet megy tovább, és nem érzem azt, hogy ha lemaradok róla, nagy veszteség fog érni. Fotók: Becskereki Dusi

Next

/
Oldalképek
Tartalom