Erzsébetváros, 1999 (7. évfolyam, 1-17. szám)
1999-08-12 / 11. szám
1999/11. szám ONKORMANYZAT Csütörtököt mondott a csődhír! (Folytatás az 1. oldalról)- A Blikk munkatársa engem keresett meg, és részletesen pontosan válaszoltam minden kérdésére. Nyitottak vagyunk minden sajtóorgánum számára, például a Napi Magyarországgal is korrekt a kapcsolatunk, pedig köztudottan jobb oldali lap. Most fordult elő első ízben, hogy jelentős kérdésekben ilyen fals információ látott napvilágot. Dr. Szabó Zoltán polgármesterünk azonnal cáfolta a Blikk alapvető, téves információit, amit a lap korrektül leközölt.- Ismét az előző önkormányzattól örökölt 2,3 milliárdos adósságunkon lovagoltak, amit valóban java részt ingatlanok eladásából próbálunk fedezni, de nem mindenáron. A példaként említett Sky Parkot sem hipp-hopp adjuk el, s nem áron alul. Tervezetten, lépésről-lé- pésre jutottunk el az eladás küszöbéig: februártól kezdve tárgyaltunk és intézkedtünk. Az önkormányzat egy összegben fizetett vissza 300 milliós törlesztést, megállapodtunk egy minimál árban, felszabadítottuk a jelzálog alól, pályázatot hirdettünk, és az ERVA Rt-t bíztuk meg az e- gész ügylet lebonyolításával.- A Sky Park ára nettó 750 millió forint, innen indul a „licit”. Szeptember elejére eldől a verseny. A parkolóház értékét emeli, hogy a szomszédságában levő New York Palota is, amit az APV Rt. árul hamarosan vevőre talál. Információim szerint itt öt csillagos szálloda lesz, s a vendégek gépkocsijait kézenfekvő módon a legközelebbi parkolóházban lehetne elhelyezni. A parkolóház eladásánál kikötöttük: a vételi árat nettó összegben kell megjelölni, s arányosan külön-kü- lön meg kell jelölni az épület, a telek és a technológia árát.- Panaszolták, hogy beázik a Király utca 47. szám alatti müemlékház. A felmérés folyik, jegyzőkönyvezzük a tényállást, s ha kell, akkor a lakóknak megtérítjük a beázás okozta károkat. Személyesen is meggyőződtem a helyzetről, már javítják a tetőt, rendbehozatjuk a házat.- Hamarosan tender győzteseket hirdetünk a Hutyra utca 14-16-ra, a Klauzál utca - Nyár utca telekcsoportra, a Dózsa György út 40-re, a Gozsdu udvarra, s folyamatban van a Holló utca 10-12. szám eladása is. (varga) Játszóházak Erzsébetvárosban is A játszóház a német gyerekjóléti gyakorlat Spielhau- sainak adaptált változata. Alapítványi szakemberek 1993-ban Káposztásmegye- ren indították be az első hazai játszóházat, amit a IV. kerületi önkormányzat közfeladat-ellátási szerződés keretében adott ki üzemeltetésre. A játszóház beváltotta a hozzáfűzött reményeket, s így Újpesten megkezdődhetett a második játszóház előkészítése. A játszóház tanítási napokon 13-19, szombaton 10-18, tanítási szünetekben pedig 10-19 óra között várja a gyerekeket. A tanulási lehetőség mellett tartózkodási, Játszási” és tematikusfoglalkozások lehetőségét biztosítja. Különösen fontos, hogy a játszóház az iskolai szünetekben egész napos programokkal várja a gyerekeket, szervezve és ellenőrizve napi időtöltésüket. A játszóház nyári táborokat, alkalomszerűen kirándulásokat, és külső helyszínen zajló programokat is szervez. A játszóházban a hivatásos munkatársak mellett önkéntesek is részt vesznek a megfelelő felkészítés után. A játszóház kifejezetten olcsón működő intézmény, s évente közel 1900 órában áll a gyerekek rendelkezésére. A játszóház a gyermekvédelmi törvény előírásai alapján, napközbeni ellátást nyújt a rászorulók számára, s a törvény értelmében megfelelően e- gyüttmüködik a Gyermekjóléti Szolgálattal. Erzsébetváros képviselő-tes- tülete várhatóan jóváhagyja a gyermekjóléti szolgálatok ellátási szerződését, és a művelődési bizottság ifjúságpolitikai feladatokra jóváhagyott 5 millió forintos keretéből 4 milliót biztosít a játszóházak létrehozására. Értesüléseink szerint már Erzsébetvárosban is megszületett az elvi döntés a játszóház létrehozására, ami az Almássy Téri Szabadidőközpont segítségével valósulna meg. A kamarán keresztül is hirdethetnek Az István utca 29. szám alatti BKIK VII. kerületi szolgáltató irodában (tel.: 342-5835, 351- 9248) előfizethető az Üzleti 7 című hetilap, s az Allásforrás című hirdetési lap. Mindkét újságba hirdetési megrendeléseket is felvesznek. Mikrohitel A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 1 millió 300 ezer forint összegű, kedvezményes, középlejáratú hitelt kínál fővárosi kis- és középvállalkozásoknak. Az elsősorban tárgyi eszközök beszerzésére fordítható hitel futamideje 6-36 hónap - türelmi idő 6 hónap. A kamat a teljes futamidő alatt azonos, jelenleg 16 százalék. A hitelre olyan bejegyzett vagy bejegyzésre jogosult, budapesti székhelyű vállalkozás pályázhat, amelynek: legfeljebb tíz alkalmazottja van, eszközeinek nettó értéke nem haladja meg a 2,5 millió forintot, éves árbevétele 8 millió (kereskedelem esetében 10 millió) forintnál nem kevesebb, a vállalkozáshoz kapcsolódó hiteltartozása és lejárt köztartozása nincs, alapítói között nem szerepel külföldi jogi vagy természetes személy. További feltétel, hogy a vállalkozás valamely gazdasági kamarai tagsággal, életképes üzleti tervvel, és a tervezett beruházáshoz legalább 10 százalék saját tőkével rendelkezzen. Információ: Budapesti Vállalkozásfejlesztési Központ (Rákóczi út 18., telefon: 269- 6869/300) Pályázat a „Sky-Park” vásárlására Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata megbízásából az Erzsébetvárosi Önkormányzati Vagyonkezelő Részvénytársaság nyílt árversenyt hirdet Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Ónkormányzata tulajdonát képező, 805 nf alapterületű, felépítményes ingatlan értékesítésére, amelynek címe: Budapest, VII. kerület, Osvát utca 5., hrsz.: 33655, Sky-Park Parkolóház. A pályázat részletes feltételeit a Pályázati Dokumentáció tartalmazza. A pályázaton való részvétel feltételei a pályázati dokumentáció 200 ezer forint+áfáért történő kiváltása, az abban foglaltak tudomásul vétele, a pályázat benyújtásakor 30 ezer forint bánatpénz befizetésének igazolása. A pályázat beadási határideje: 1999. augusztus 16-án 8-16 óráig és 17-én 8-12 óráig. Az ajánlati kötöttség időtartama 1999. október 31. A pályázati dokumentáció kiváltása, részletes tájékoztatás: a pályázati felhívás megjelenése napjától hétfötől- csütörtökig 9-15 óráig, pénteken 9-12 óráig az Erzsébetvárosi Ónkormányzati Vagyonkezelő Részvénytársaságnál: 1075 Budapest,. VII., Kazinczy utca 9. Telefon: (36-1) 352-8654, fax.: (36-1) 352-8679.