Erzsébetváros, 1998 (6. évfolyam, 1-17. szám)
1998-03-24 / 4. szám
8 ERZSÉBETVÁROSI EMBEREK - MESTERSÉGEK 1998/4 szám Csákányi Csikágója Babra megy a vendég A babszemnyi, konyhás- tul-galériástul-minde- nestül mindössze 40 négyzetméternyi étkezdében nem kellenek a babra- munkával készített étkek, a bableves füstölthússal a sláger. Az étlapról a cég- tulajdonos Szabados Tibor ezt az egyet sohasem hagyhatja le. A vendégek kérése, már szinte babonásan ragaszkodnak hozzá. De hozzászoktak ahhoz is, hogy mindig ki kéri a véleményüket, mit tegyen a kétnaponta változó kínálatlistára. Az Alsóerdősor utcai Kívánság Étkezdében minden kívánság teljesül... Egyrészt ennek a szemléletnek köszönhető a szülői vendéglátós gént öröklő, általános iskolás korától e környezetben felnőtt, majd több évig a VII. kerületi Vendéglátóban felszolgálós- kodott Szabados Tibor- féle „falatázó” sikere. Másrészt pedig a „minél olcsóbban, de kiadósán” üzletpolitikának. Mesélte: annak idején a ‘84- es nyitáskor 4 forint volt a főzelék, meg 18 a bableves. Most előbbi 90, utóbbi 250 forintba kerül. Mert ő hiába dolgozik azóta is ugyanazzal az árréssel, sajnos a nyers- anyagárak már nem ugyanazok. A vendégei viszont igen, a nagy többség törzstag. Mindenki mindenkit ismer, mint egy családban. Ahol a tulajjal még viccelődni is szabad. Köztudott, hogy a „Kívánságban” nem szolgálnak alkohollal, csak üdítővel és szódával, de a rendelésnél mindig van aki ravasz mosoly közepette csapolt sört kér mellé. Hát abból nem eszik... - ez az egyetlen, amit megtagad Szabados Tibor a vendégtől. Bár az is tagadhatatlan, hogy a csak hétköznaponként! fél tizenkettőtől délután négyig nyitvatar- tást sokan szeretnék, ha a mostani szün- napos hétvégékre is kitolódna... Lendvay Piroska Fotók: Galambos Anita- Ma már félnék, ám gyerekfejjel nem láttam szörnyűnek, hogy én a Csikágóban lakom, ráadásul éppen egy kocsma felett - vágott bele a me- sélésbe Csákányi Eszter színművésznő. - Egyszerűen természetesnek vettem, s attól még, hogy néha történt krimi is a kricsniben, egyáltalán nem a „rossz” maradt meg az emlékeimben. Mert azok a szerencsétlen, kiszolgáltatott alkoholisták, akik a bejáratnál az apámat amúgy mindig „leizélték” egy hálásra, kifejezetten kedves emberek voltak különben. Meg a Ga- ray-piacon áruló aranyos zsidónénik is, sokat beszélgettem velük. Akkor még volt valami sajátos varázsa a piacnak, ám mióta undorító bádogborzalmakkal rakták tele... Édes élet a Rajban... Raj István Csaba szakácsként kezdte, közben bejárta fél Európát, itthon pedig egészen a Citadella nagyfőnökségig vitte. Aztán elege lett... Egy nyugis kis „cukira” vágyott, és váltott. Ugyanis annak idején volt „sütni- valója”, és a kuktasággal egyidejűleg a cukrászmesterséget is kitanulta. S mintegy 15 éve már, amikoris a Józsefvárosból átjőve összeállt Molnár Istvánnal, és azóta a Péterfy Sándor-Garay utca sarkán szavaival élve: megédesíti az erzsébetvárosi emberek életét. Később Pista bácsi halála után özvegyével készítették a finomabbnál finomabb süteményeket. Jelenleg pedig a Zserbó- ból „szabadult” Lizinger Lászlóval közösen engedik szabadjára fantáziájukat, és rukkolnak elő a hűtőpultban látható régi bevált „receptek” mellett különféle remekekkel. Mindezekhez szigorúan csak a legszükségesebb nyersanyagokat veszi meg Raj István Csaba a boltban, a többi saját termék. Tehát nem holmi porokból „pempölt” kívülről szép, amúgy meg ehetetlen édességeket kínál fel tálcán. Itt a kerületi keresetekhez alkalmazkodó árú: 40 forinVégülis ezeknek az embereknek köszönhetően váltam nyitottá, kommunikációra képes, úgymond emberközeli emberré. Kétségkívül ez is belejátszott abba, hogy színész lettem, és nem csak apu végett. Szerettem a Garay utcában lakni, ám sajnos édesanyám betegsége miatt el kellett költöznünk. A Rózsa utcát nem is éreztem magamnak, szerencsére hamar elkerültem vidékre. Apu később vett nekem a Bajzában kis egyszobást kucmorgó- nak, ha feljövök Pestre. Na azt például imádtam. A bejáratnál állandó felügyelet volt, a portásnak csak leadtam a kajarendelést, s elintézte, vagy elromlott a fűtésem, és azonnal megoldották a gondom... Szóval szép emlékeim vannak Erzsébetvárosról, ám már nem tudnék itt élni, az Istenhegyen találtam meg az igazi otthonomat. tos krémes, vagy teszem azt a Rákóczi-túrós olcsó és finom, s valóban az ami. Édes mindegy... Amitől aztán érthető, hogy tíz órától az esti zárásig kész „rajzás” van a cukrászdában. S emelett persze szintén sokat számít, hogy Raj István Csaba szinte baráti kapcsolatot tart a környékbeliekkel. Olyannyira, hogy még a szülinapjukat is nyilvántartja. Továbbá nyilvánvaló számára az is, egy üzletnek hosszútávra, mégpedig lehetőleg dinasztikusán kell berendezkednie. Olivér fia és Mercédesz lánya édes örömest lépnek majd apjuk nyomdokaiba... Régi mesterségek
