Erzsébetváros, 1998 (6. évfolyam, 1-17. szám)
1998-09-11 / 12. szám
16 HÍREK - PROGRAMOK 1998/12. szám Tanítványok Mesterművei Kép és szöveg: Galambos Anita A Wesselényi utcai Támaszpont Galériában szeptember 1-jén nyílt kiállítás az MS Mester Képzőművészkor szigetszentmártoni alkotótáborában készült képekből. A képzőművészkor immár nyolcadik alkalommal megrendezett kiállítását Toperczer Ferenc alpolgármester nyitotta meg, az alkotásokat és a tábor munkáját Molnár József festőművész „tanár úr” méltatta. Végül Kőszegváry Kálmán festőművész, a művészkör vezetője díjakat adott át Párthírek Közösen Erzsébetvárosért Erzsébetvárosban az MSZP és az SZDSZ helyi szervezete megállapodást kötött, hogy még szorosabban együttműködnek az önkormányzati választásokon. Ennek megfelelően a két párt valamennyi egyéni választókerületben közös jelölteket indít, és d>: Szabó Zoltán személyében közös polgármester-jelöltet állít. Az MSZP és az SZDSZ között Erzsébetvárosban az elmúlt másfél évben rendszeres pártközi megbeszélések folytak azért, hogy a kerületben fennmaradjon az önkormányzat működőképessége, s azért, hogy a képviselő-testület döntésképes legyen. Megvizsgálták az előző két választási ciklus pozitív és negatív tanulságait, felmérték a kerület helyzetét, számba vették a legfontosabb teendőket, s ennek alapján alakították ki a közös programot. Olyan egységes és szakmailag sokrétű csapatot állítottak össze, amely nemcsak akar, hanem képes is a program magvalósításáért együtt dolgozni. Frakcióbővülés Közös frakciót hoztak létre a Fidesz, az FKgP és az MDF képviselői Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületében. Az új frakció vezetője, Hont András lapunkban elmondta, hogy a képviselő csoport megalakításának elsősorban az volt a célja, hogy a polgári pártok már most elkezdjék a felkészülést a választások utáni együttműködésre a kerület irányításában. Gyors ajánlók Erzsébetvárosban a Fidesz-MDF- FKGP választási szövetség polgármesterjelöltje és képviselő-jelöltjei augusztus 27-én csütörtökön valamennyien leadták a Polgánnesteri Hivatalban (a kerületben elsőként!) a szükséges mennyiségű ajánlószelvényt. Meghívó lakossági fórumra Szeptember 14-én 17.30- kor az Almássy tér 6. II. emelet 208. kamara termében bemutatkoznak Erzsébetváros polgár- mester jelöltjei: Faragó János, Garabits Károly, Perity László, Dr. Szabó Zoltán, Szilágyi Imre, Toperczer Ferenc. Erzsébetvárosiak Klubja és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara VII. kerületi Tagcsoportja Akácos udvari programok Szabadtéri Színpad (Budapest 1073 Akácfa u. 61. Telefon: 322-5084.) Szeptember 14. hétfő 14.30 Tabarin: Veszedelmes levelek A Trambulin Terézvárosi Utcaszínház előadása. Rendezte: Csák György* 15. kedd 14.30 Slágerek Párizstól New Yorkig Horváth Gyöngyi sanzonénekesnő önálló délutánja* 16. szerda 14.30 Akácos Udvari Kávéház Zene, Báder Róbert, Rigó Ferenc* 18. péntek Klubnap* 21. hétfő 15.00 Bástya sétány 77. Válogatás Eisemann Mihály legközismertebb dalaiból. Km.: Szomszéd Ildikó, Debrei Zsuzsanna, Sztankovszky Miklós, Pomlényi Péter, Gbúr Tímea. A zongoránál: Kemény Gábor* 23-25. szerda-péntek C. Szabó Kristóf festőművész kiállítása* 28-30. hétfő-szerda B. Hajdú László és Pintér Éva (a Független Magyar Szalon festőművészeinek) kiállítása. Fogadóórák Alpolgármesteri fogadóóra: Toperczer Ferenc alpolgármester minden hónap negyedik hétfőjén hivatali fogadónapot tart: 13.30-18 óra között. Képviselői fogadóórája: minden kedden 17-18 óra között a Dohány u. 32. szám alatti általános iskolában. Könyv Erzsébetvárosról A Madách Imre Gimnázium tanárának, Danes Istvánnak és az iskola tanulóinak köszönhetően jelent meg az „Erzsébetváros 125 éve” című kötet. Bemutatása szeptember 15-én lesz a gimnáziumban. » 1 Vérpezsdítő ajánlat A VII. kerületi Vörös- kereszt és az Együtt Erzsébetvárosért Egyesület véradásra várja a lakosokat szeptember 30-án 14 és 18 óra kőMesteri címért szabódnak Az Erzsébet körút 51. szám alatt lévő VI.-VII. kerületi Kézműves Kamara Ferenczy Istvánná vezette ruha-, textil-, bőripari, egyéb szolgáltató szakosztálya még az elmúlt év decemberében hirdette meg mestervizsgára előkészítő százórás tanfolyamát női szabóknak. Végül kilencen végezték el a képzést, s közülük nyolc meg is méretetti magát az oklevélért. A vizsga elméleti része a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában, míg a gyakorlati része szeptember 24-én és 25- én a kamara székhelyén lesz. zött az Almássy téri Szabadidőközpont 2. emeleti Nagytermében. A donorok szerencsés esetben a tűszúráson kívül értékes ajándékokat is kaphatnak. A „véráldozért” ugyanis mindenkinek tikett jár, mellyel az október 10- én a Százház utcai Sportközpontban tartott sorsoláson részt vehetnek és akár színes televíziót is nyerhetnek. ERZSEBETVAROS A VII., kerületi Önkormányzat lapja Igazgató-főszerkesztő: Karalyos József, Lapszerkesztő: Varga László Tördelés: Bozsoky Tamás Kiadja az Önkormányzat megbízásából az INN-PRESS LAPKIADÓ Szerkesztőség, központ: Bp. 1052. Váci u. 18. Tel./fax: 317-2473, 317-2552, 267-0525 Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Bp. XIII. Visegrádi u. 116. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató t.sz.: 98-0476 Terjeszti: Mail Box 2000 Bt..