Erzsébetváros, 1997 (5. évfolyam, 1-17. szám)

1997-10-17 / 14. szám

10 KULTÚRA 1997/14. szám Ellentmondásos törvénytervezet Földiák András, a Magyar Mű­velődési Intézet igazgatója a kulturális-közművelődési tör­vény tervezetéről szóló szak­értői tanulmányában igencsak kritikusan fogalmaz: a két év­vel ezelőtt felkért szakmai bi­zottság olyan tervezetet készí­tett, amelynek egyik határozott célja a meglévő intézmények működési feltételeinek biz­tosítása volt. Ezt a törekvést megerősítette minden érintett szakmai szervezet és fórum. A jogalkotók azonban ezzel a szándékkal ellentétes törvény- javaslatot készítettek és ter­jesztettek a kormány elé, amely nem teszi kötelezővé az intéz­mények fenntartását... Földiák András neve ismert az erzsébetvárosiak előtt: az Al- mássy igazgatói székéből pá­lyázott a művelődési intézet élére, sikerrel.- A művelődési intézmények rendelkezésére álló pénzösz- szegeket összevetve, tán nem túlzók, ha azt mondom: a mos­tani nagyságrend a tíz évvel ezelőttinek egyötödét éri el csupán. Ha a művelődési tevé­kenység is ilyen mértékben csökkent volna, nagy lenne a baj. Szerencsére ez nem követ­kezett be. A szakemberek helyt­állásával, áldozatvállalásával nem volt baj. A nagy probléma, hogy a munkaerőpiaci átkép­zések mellett nem alakultak ki a polgárosodásról leszakadó, valamely szempontból hát­rányos helyzetű rétegek felnőtt- oktatási formái. Az amatőr művészeti mozgalmak len­dülete, ereje, színvonala sem tört meg. Az utánpótlás azon­ban nem érlelődött ki eléggé, fejlődését önmaga nem képes finanszírozni, a mai igények szerint szerveződő ifjúsági cso­portok pedig nincsenek.- Tehát pénz kell - de honnan?- Azért az önkor­mányzatok nem hagyták magukra a művelődési intéz­ményeket eddig sem. Például, az Almássy téri Sza­badidőközpont hetvenmilliós költségvetésében csupán „töre­dék” az állami dotáció, a fejkvó­ta szerinti húszmillió. Atöbbit az önkormányzat adta. A kormány a fejkvótát a személyenkénti és évi kettőszáz-ötvenről ötszázötvenre kívánja emelni jövőre, az eddi­ginek több mint duplájára. Az elmúlt években nagyon komoly pályázati rendszer alakult ki, a művelődés innen is jelentős ösz- szegeket remélhet. Szóval, ha valaki ügyesen csinálja a szak­mai politikát, az állam pedig több pénzt ad, és az önkormány­zat is, akkor van remény. h. á. r Évforduló szoborleleplezéssel A 30. évfordulóját ünneplő Molnár Antal Zeneiskola bensőséges házi ünnepséget rendezett 1997. szeptember 30-án az Erzsébet körút 32. szám alatti zeneiskola dísztermében. A vendégeket az iskola igazgatónője Tóthmátyás Lajosné köszön­tötte, majd a tanítványok egy kis zenei összeállítást adtak elő. Elhangzott Molnár Antal: Thon salt love című szerzeménye Parragi Szilvia, Hámori Szabolcs és a kamarakórus inter­pretálásában. A matuzsálemi kort megért zenetudós mellszobrát - R. Törley Mária szobrászművész alkotása - Bakonyi Karola pol­gármesterasszony leplezte le. A zenetudós életútjáról dr. Bónis Ferenc zenetörténész szólott a jelenlévőknek.- szüle ­Az Almássy téri Szabadidőközpont programjából Qklabgr_21. 16.00 Csip Pantomim Stúdió (8-14 éveseknek) * 17.00 Kláris Irodalmi Kör * 17.00 Erzsbetvárosiak Klubja * 18.00 Vita-Mim Pantomim Stúdió * 19.00 Cigány Táncház * 22. 16.00 Mollini Gyermekbűvész Klub * 17.00 Erzsébetvárosi Polgárok Egyesületének Klubja * 17.00 Nosztalgia Táncest * 17.00 Fiiló Pál országgyűlési képviselő fogadóórája * 18.00 Vita- M1M Pantomim Stúdió * 18.00 „Hepi" Klub-hobby és szabadidőpartner klub * 18.00 Roma Café * 24. Egyszülős Klub * 20.00 Bihari Sokk Táncos Klub - Nyitó Buli * 25. 19.00 Görög Est - Görög Bál * 26.18.00 Sirtos Görög Táncház * 27. 17.00 Erzsébetvárosi Társasházak Képiselőinek Érdekvédelmi Egyesülete (ETKE) * 18.00 Rece-fice (délszláv, bolgár, görög) Táncház * 28. 15.00 Bébiúszás tájékoztató * 16.00 Csip Pantomim Stúdió * 17.00 Erzsébetvárosiak Klubja * 17.30 Erzsébetvárosi Társasházak Képviselőinek Érdekvédelmi Egyesülete (ETKE) * 18.00 Cigány Táncház * 29. 16.00 Mollini Gyermekbüvész Klub * 17.00 Nosztalgia táncest * 31. Egyszülős Klub * 20.00 Afro Fesztivál '97 Gálaest * NovemberJ. 20.00 Tudósok az AIDS ellen * 2. 10.00 Fogócska Gyermektáncház - A Hegedős Együttessel * 18.00 Sirtos Görög Táncház * 18.00 Rece-fice (délszláv, bolgár, görög) Táncház * 4. 16.00 Csip Pantomim Stúdió * 17.00 Erzsébetvárosiak Klubja * 17.00 Kláris Irodalmi kör * 18.00 Vita-Mim Pantomim Stúdió * 18.00 Cigány Táncház 5. 16.00 Mollini Gyermekbűvész Klub * 17.00 COGYT OYS-Logikai és táblajátékosok klubja * 17.00 Nosztalgaia Táncest * 18.00 Mim Pantomim Műhely * 6. Csip Pantomim Stúdió * 17.00 Fiiló Pál ország- gyűlési képviselő fogadóórája * 18.00 Vita-Mim Pantomim Stúdió * 18.00 7- es Műhely * 18.00 Roma Café * 7. 17.00 Egyszülős Klub * 21.00 Cadillac Rock and Roll Klub. Solti Sándor, nyugdíjas: Én inkább rádiózom, nekünk nem kel­lett áthangolnunk semmire, vagy ha igen, akkor azt a központban tudják. Mi nyugdíjasok vagyunk, a kereskedelmi csatorna nemigen érdekelhet bennünket. Engem inkább a természeti filmek von­zanak és a sport. A külföldi meccseket élvezem, mert ott sokkal jobb a játék. Müller Ferenc, nyugdíjas: Az Onedin kapitány, ha lekerülne a képernyőről, azt nagyon nem sze­retném. De leg­fontosabb ne­kem a Híradó, meg a sorozatok. A kábeltévé jó dolog. Nekem teljesen mindegy, minden té­vécsatornát be tudok állítani, minden műsort behozok a szobába. Bár most éppen lakás- felújítás közepén vagyunk, így nem sok idő van a tévéz- getésre. Ármai Ágnes, adminisztrá- tor: Nekem még nem jön be e- : s* gyik új állomás se, nem tudom, mikor hangolják Olvastam az új­ságban, hogy különböző mű­sorok elkerültek egyik prog­ramról a másikra, vagy majd ezután kerülnek máshová. Nagyon sajnálnám, ha a „Mindent vagy semmit” té­véműsor elkerülne a régi kettesről, és nem tudnám fogni. Makkai Győző, csőszerelő: Még nem fogtam aki már fogta, azt Hallom, a keres­kedelmi adások után a kisi­parosok is érdeklődnek. Úgy vélem, átfogó képet kapunk arról, ami érdekel bennünket. Az Izebella utcában még nem han­goltak át. Hogy pénzbe kerül-e és mennyibe az áthangolás, azt nem tudom, a készülék ugyanis még szervizben van... Ön míre hangol?

Next

/
Oldalképek
Tartalom