Erzsébetváros, 1997 (5. évfolyam, 1-17. szám)
1997-10-17 / 14. szám
2 1997/14. szám Fórum rovatunkban továbbra is az önkormányzatban működő pártok és képviselőik kapnak szót. írásaikat, véleményüket változtatás nélkül közöljük, tartalmáért a felelősséget a pártok vállalják. Törekszünk arra, hogy lehetőség szerint egyidőben jelenjen meg az ellentétes vélemény is. Amennyiben ez terjedelmi korlátokba vagy leadási határidőbe ütközik, úgy a következő lapszámban adunk helyet az érintetteknek. Ez nem mese Elszömyedve olvastuk a szocialista Ripp Zoltán gügyögését egy képzeletbeli kerületről, amely iromány stílusa és politikai erkölcse, még a jó érzésű szocialista szimpatizánsokat is szégyenkezésre készteti. Az írás persze mutatja, hogy a baloldalon Rákosi óta még mindig nem tekintik felnőttnek és demokráciára érettnek a szavazó állampolgárokat, azért szólnak mesélgetve a néphez, úgy mint valami agysérülthöz. Arra nem is reagálunk, hogy a demokratikus önkormányzati választásokat átokként éli meg az MSZP-s szerző. Azt viszont állítjuk: nem sulykolhatják azt, hogy régen jobb volt, ha csak nem az 1990 és 1994 közötti időre gondolnak. Mert a Kádárrendszerben, amit a szocialisták eltapsikoltak, utána azt fizette meg a nép, és duplán szenved, amióta visszajöttek az MSZP- KISZ-es szakértők. Nos, hogy nehogy valaki összekeverje a mesét a valósággal, következzék egy igaz történet nyíltan, szemtől szembe, úgy, ahogy a kereszténydemokratáknál szokás, - és öltsenek testet a szereplők. Látni fogjuk, hogy a cikkíró által újra meggyújtott tűz parazsa és hamuja maga és társai felé hull majd vissza. Erzsébetváros első vagyonkezelőjét egy SZDSZ-es dominenciájú képviselő-testület alkotta meg. Ez a parlamenetben szövetséges szocialistáknak nem tetszett, s ennek két prózai oka az volt, hogy: 1. Több helyet akartak az igazgatóságban. Az új vagyonkezelő igazgatóságában 3 szocialista, 2 SZDSZ-es, és 2 ellenzéki van. Miről mesél most már tényleg Ripp úr, amikor azt mondja: „... olyan vagyonkezelő szervezetet akartak létrehozni, amely a szakszerűségen alapul, a tulajdonosi jogokat az önkormányzatnál tartja, működtetése viszont függetleníthető a párt- politikai szándékoktól és a mögéjük húzódó érdekcsoportharcoktól.”? Tegyük hozzá az igazsághoz, hogy az igazgatóság elnökét a szocialisták, az alel- nökét a szabaddemokraták adják. A vezérigazgatót pedig úgy sikerült megválasztani, hogy a 74 jelentkezőből első helyre javasolt három szakember helyett, a pályázatot eredménytelennek nyilvánítva, inkább egy kerületi SZDSZ-tagot tettek meg vezérnek. Az első demokratikus jobboldali kormány még hasonlót sem tett, mert erkölcstelen, és egyébként is képzelhetik milyen sírás-rívás lett volna belőle. 2. Nem értették, hogy miről szól a vagyonkezelés. Ez utóbbit alátámasztja, hogy bár többségben voltak a szocialisták, de félelmetes szakértelmükkel két évig nem bírtak újabb vagyonkezelést létrehozni. Igaz Ripp úr meséjéből az a tény nem tűnik ki, hogy a szocialisták egyedül kormányozták a kerületet a gazdasági csőd felé (lásd: parkolóház épült, több mint egymil- liárd forintért, körülbelül 1 milliárd 300 millió forint). O csak panaszkodik az ellenzékre, mintha azok lennének hatalmon. Mit tetszik panaszkodni? Tetszett volna a szocialista többséggel valami értelmes dolgot megszavaztatni! Persze a szocialisták megtanulták Horn Gyulától, hogy úgy kell sajnálkozni, mintha ők lennének ellenzékben. Egyébként remélhető, hogy amikor e sorok megjelennek a képviselő-testület megszavazza - többek között konstruktív keresztény- demokrata részvétel mellett, amennyiben elfogadható lesz - a vagyonkezelői szerződést, és teheti a vagyonkezelő a feladatát, mert ebben az egyben egyetértünk. De ez esetben is: 1. Ettől ez még nem lesz egy szép vagyonkezelő társaság, mint ahogy azt egyesek szeretnék beállítani. 2. A szerződés sem lesz a legjobb szerződés a kompromisszumok miatt. 3. Mindazonáltal Ripp úrnak és társainak a meséiből nem kérünk, eleget kábították az országot, a kerületet ... meg is lett az eredménye. Dr. Kecskés Gusztáv Papp János Perity László képviselők Nyertes pályázatok Napirend előtt Értékelték az 1997. évi Fővárosi Szolidaritási Alapra érkezett pályázatokat. Erzsébetváros önkormányzata is sikerrel pályázott a következő témákban: Rehabilitációs részleg kialakítása, komplex Szociális Gerontológiai Központ megvalósítása (VII. kerületi önkormányzat, 6 millió 460 ezer forint). Az Akácfa utcai Belső-Erzsébetvárosi Gondozási Központ udvarának átalakítása délutáni kávézóvá, szabadtéri színpad kialakítása (VII. kerületi önkormányzat, 10 millió 207 ezer forint). Komplexitási törekvések a VII. kerületi szociális szolgáltatási rendszerben (VII kerületi önkormányzat, 4 millió forint). A VII. kerület aktív szociális és foglalkoztatási programja (VII. kerületi önkormányzat, 9 millió 215 ezer forint). Új intézmény létesítése a VIII. kerületben, az igények előzetes felmérése alapján. A kerület azon részein, ahol idősek klubja eddig nem üzemelt, csak tömegközlekedéssel volt elérhető (VII.-VIII. kerületi önkormányzata közösen, 3 millió 730 ezer forint). a kerületi képviselők számos izgalmas témát vetettek fél az október 2-i testületi ülésen. Kalász László nemtetszésének adott hangot, hogy a kerületi médián kívül az országos lapok is foglalkoztak a kerület gondjaival. Garabits Károly törvénytelennek minősítette, hogy helyiségprivatizációt bartelüzletként bonyolítottak le, a vevő számítógéppel fizetett. Koromzay Annamária a polgármesteri hivatal működési zavarairól szólt. Hont András neheztelését fejezte ki, hogy a végső soron furcsa vitát követően zárt ülésen tárgyalja a képviselő- testület a Sky park ügyét. Antosik Ferenc környezetvédelmi és parkfelújítási témában adott tájékoztatást, dr. Bolesza Emőke a lengyel gyerekek, Papp János erdélyi gyerekek vendéglátásáról szólt. dr. Kecskés Gusztáv kifogásolta, hogy két képviselőtársának fogadóórája nem szerepel a kábeltévé képernyőjén. • Perity László a Szekfű című újság megjelenésének önkormányzati érdekeltségét állította és firtatta. Civil kerekasztal kezdi meg működését novembertől a kerületben. A pártpolitikáktól és -ideiológiáktól független erzsébetvárosi civil szervezetek önálló szövetsége a „Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának” alapelvei szerint működik. Feladatuknak tekintik az önkormányzati képviselő-testület munkájának támogatását és ellenőrzését. Azt tartják, az állampogárok nem csak „tárgyai” a helyi közigazgatás és önkormányzás intézkedéseinek, hanem egyben tevékeny közreműködői is a helyi döntések meghozatalának és végrehajtásának.