Erzsébetváros, 1997 (5. évfolyam, 1-17. szám)
1997-09-30 / 13. szám
2 PÓRI T ; 1997/13. szám Fórum rovatunkban továbbra is az önkormányzatban működő pártok és képviselőik kapnak szót. írásaikat, véleményüket változtatás nélkül közöljük, tartalmáért a felelősséget a pártok vállalják. Törekszünk arra, hogy lehetőség szerint egyidőben jelenjen meg az ellentétes vélemény is. Amennyiben ez terjedelmi korlátokba vagy leadási határidőbe ütközik, úgy a következő lapszámban adunk helyet az érintetteknek. Képzeljenek el egy jó nagy várost, annak is az egyik kerületét. Nem egy nagy kerület, nem is valami fényes, inkább az a lepusztult, túlzsúfolt, szegényes fajta. Képzeljék el még azt is, hogy ezt a sok bajtól sújtott városrészt egy gonosz varázsló megátkozta. Az ott lakók legalábbis nem nagyon tudják megmagyarázni mással a eseményeket. Történt egy szép napon, hogy a városrész lakóival közölték ezentúl szabadon választhatnak önkormányzatot, korlátozás nélkül kiválaszthatják képviselőiket, akik majd az ő szájuk íze szerint igazgatják a kerület ügyeit, s a kerület lakóinak közös vagyonával jó gazda módjára bánnak. Az átok azonban megfogant, az első ízben megválasztott önkormányzat képviselőit megszállta a viszálykodás szelleme, egymásnak (és polgármesterüknek) estek. Sehogy sem tudtak dűlőre jutni abban, miként lehetne a kerületiek közös vagyonát szakszerű és biztonságos módon kezelni, s ha lehet, gyarapítani. A lakók csak azt látták, hogy továbbra is milliószámra folynak el a forintok ingatlankezelés ürügyén, érthetetlen viták zajlanak a privatizáció körül, a megoldások keresése és a fejlesztések helyett áldatlan és átláthatatlan csatározások folynak a képviselők között. Voltak persze a városatyák között olyanok is, akik az évek során valami úton-módon megtollasodtak, de hát errefelé az átok sem mindenkire egyformán vonatkozik. A zavarosban halászgatóknak nagyon is megfelelt a rendezetlen helyzet. Mikor közeledett a választások időszaka, és komoly változások előszele volt érezhető, valamit tenni kellett. Nagy hirtelen létrehoztak egy vagyonkezelő szervezetet, majd egyes pártok képviselői nyomban titkos paktumot is kötöttek arról, hogy legyen bármi is a következő választás eredménye, a vagyongazdálkodási jogosítványokat maguknál tartják. A választásokat persze annak rendje, s módja szerint elveszítették, az első időszakban leszerepeltek többsége be sem került a képviselő-testületbe. A választásokon a kerület lakosai azokat bízták meg az irányítással - igaz, csekély többséget kaptak csak -, akik programjukban egyértelművé tették, hogy az első dolguk lesz felszámolni a kerület vagyonának sorsát súlyosan veszélyeztető helyzetet. Tiszta vizet akartak végre önteni a pohárba, olyan vagyonkezelő szervezetet akartak létrehozni, amely a szak- szerűségen alapul, a tulajdonosi jogokat maradéktalanul az önkormányzatnál tartja, működtetése viszont függetleníthető a pártpolitikai szándékoktól és a mögéjük húzódó érdekcsoport-harcoktól. Csakhogy megint jelentkeztek annak a fránya átoknak a következményei. A nagy hirtelen összehozott vagyonkezelő felszámolása körül sikerült hosszú jogvitát kavarni. Mire ez véget ért, s a bíróság igazat adott az új vezetésnek, megsokasodtak a bajok. Nemcsak elfogyott a minimális győzelem biztosította többség, de az is kiderült, hogy a kerület vezetése és az új képviselők jelentős része - pártállástól függetlenül - nem áll éppen a helyzet magaslatán. A hivatal halaszthatatlan átszervezése ügyében semmi sem történt, a rendelet előkészítésével és végrehajtásával egyaránt komoly bajok voltak, a testületi ülések egyre inkább cirkuszra emlékeztettek. A zavaros helyzet megint csak olyan érdekcsoportoknak kedvezett, amelyek éppen az áttekinthetetlen viszonyok és az addigra jól bejáratott mechanizmusok fenntartásában voltak érdekeltek. Hamar felismerték a közös érdekeket azokkal a képviselőkkel, akiknek politikai célja volt a testületet működésképtelenné tenni. Ok a kudarcok számának szaporítása céljából az elkövetett vagy csak feltételezett hibák hol jogos, hol jogtalan kipellengé- rezésével ürügyet találtak a munka akadályozására. Az örökös kekec- kedés, botránykeltés, a hisztérikus hangulat gerjesztése arra is alkalmas volt, hogy politikai hibákba hajszolják bele kipécézett legfőbb ellenfelüket. Ráadásul a politikai ellenzéki szerepként beállított destruktív magatartás eluralkodása szorosan összekapcsolódott némelyek személyes gazdasági érdekeltségével, így aztán minden, a vagyoni kérdések rendezésére irányuló lépés vehemens ellenzése nemcsak politikai, hanem még anyagi hasznot is ígért. Volt, akinek csak politikai hasznot, volt, akinek csak anyagit, volt, akinek mindkettőt. Röhögtek is a markukba, látva ellenfeleik hiábavaló erőlködését. Egy kis időre azonban ajkukra fagyott a mosoly. Történt ugyanis, hogy az immár kisebbségbe szorult, de mégis többségi felelősséggel felruházott párt tárgyalásokat kezdett másokkal, akiknek ugyancsak elegük volt ebből a helyzetből. Kölcsönös jó szándékuk bizonyságaként nagy többséget eredményező megegyezés született arról, hogy miként oldják meg végre a városrész vagyonkezelésének problémáját. Létrejött tehát és végre működésre készen állt a vagyonkezelés problémájának rendezésére az új rendszer. Ebben a tulajdonosi jogokat kizárólagosan az önkormányzati képviselő-testület gyakorolja, azt senkinek át nem ruházhatja. Mivel azonban a vagyon kezelésére egy laikus testület nem vállalkozhat, ezt a munkát gazdálkodó szervezetekre bízza, amelyek állandó ellenőrzés alatt állnak. A vagyonkezelő a tulajdonos előírásai szerint gondoskodik a vagyon kezeléséről, hasznosítására javaslatot tesz, és végrehajtja a tulajdonos döntéseit. Szép is volt minden papíron, ahogy a nagykönyvben meg vagyon írva. Ahhoz azonban, hogy az új gazdasági társaság működni tudjon, szerződést kell kötni a tulajdonos és a vagyonkezelő között az egyes munkák elvégzésére és azok díjazására. Ezeket a képviselő-testületnek kell megszavaznia. A szavazás előtt mindenki tudta, hogy az addigi gyakorlat fenntartásával a lerobbant kerületben számolatlanul és alig kontrollálhatóan folyhat el a pénz ingatlankezelésre, mint ahogy a privatizációs ügyek intézése is szépen jövedelmez valakinek. Az ezekben az ügyekben sértett érdekcsoportok tehát nyilván kissé idegesek lettek az újabb fejlemények nyomán, de aztán megtalálták a megoldást. Mit tesz Isten, a szavazás időpontjára valahogy elfogyott az előtte még megvolt többség, s a szerződések nem köttettek meg. A pénz tovább folyik, csak az a kérdés, kinek a zsebébe? Mindez persze nem volt elég, továbbra is meg kell akadályozni a változásokat. Mit lehet tenni ebben a helyzetben? A legjobb támadásba lendülni, védekezésbe szorítani a megoldást keresőket, vádakat széthinteni úton-útfélen a kerület kirablásáról. Meg is jelentettek rögvest a kerületi önkormányzat lapjában öles cikkeket. Nem számít, ha a vádak közös kiindulópontja velejéig hamis, ezzel aztán valamennyi következtetés is félrevezető. Az sem számít, ha a vádak a szakszerűség minimumát is nélkülözik, hiszen a joggal bizalmatlan és a szakkérdésekben tájékozatlan polgárok ennyi év kudarcai és oly sok hiba után már minden rosszat készséggel elhisznek. A lényeg: minél tovább fennmarad a jelenlegi állapot, ezeknek a csoportoknak annál jobb. Ennek érdekében az sem túl nagy ár, ha végképp megbénítják a képviselő-testület működését, ha felfüggesztési, leváltási, kinevezési és hasonló javaslatokkal bombázzák a testületet. A választásokhoz közeledve még politikai tőkét is lehet kovácsolni az immár jó ideje kisebbségben, mégis „hatalmon” lévők sikertelenségéről. Ha beválik számításuk, legközelebb már hatalmi pozícióból, kisebb erőfeszítéssel folytathatják kisded játékaikat. Ügyes. Tudom, elképzelni is nehéz egy ilyen hihetetlen történetet, de hát a mesében minden lehetséges. Mert hiszen meséről van szó, a legcsekélyebb hasonlóság megtörtént esettel csakis a véletlen műve lehet. Ha valahol, hát nálunk, Erzsébetvárosban végképp nem fordulhat elő olyasmi, ami csak emlékeztetne is rá. Ugye? Ripp Zoltán az MSZP kerületi elnökségének tagja * Az írást az MSZP kerületi elnökségének kérésére közöljük Hol volt, hol nem volt* (Mese egy elátkozott kerület vagyonáról)