Erzsébetváros, 1996 (4. évfolyam, 1-17. szám)

1996-09-27 / 13. szám

14 KÉKFÉNY - HIRDETÉS 1996/13. szám A fehér színű kocsik a legkapósabbak A VI-VII. kerületi rendőrkapitányság első fél éves statisztikai felmérése igen érdekes képet ad a gépkocsilopá­sokról. A tolvajok válo­gatnak a színek és a márkák között. De feltűnő az is, mely időpontokban kötik el az autókat. A két kerületből az első fél év alatt 586 autót vittek el. Az eltűnt járművek listáját a Lada vezeti (103), második helyen szerepel a Volkswagen (87), a har­madik az Opel (49). Kevésbé kapós a Ford (35), a BMW és a Mercedes (33-33). Az utolsó helyre pedig a Suzuki (20) szorult. Megdőlt tehát az a tétel, hogy a tolvajok csak a márkás, nyugati autókra specializálták magukat. Válogatásuk sokkal inkább a Kárpáton túli piaci kereslethez alkal­mazkodik. De nemcsak ahhoz, hanem a színmintához is. A lopott autók szín­skáláját a fehér vezeti (az 586-ból 130-al). Nyilván ezt a legkönnyebb rejtett műhelyekben átdukkózni. De viszik a színmintából a kéket (72), a pirosat (58), a bordót (44), a feketét (32), az ezüstöt, a métáit (18, illetve 17) bár ezekből alig fogy. A barnára dukkózott kocsi viszont a kutyának sem kell. Igen figyelemre méltó a lopások idejének beosztása. A reggel 5-8 óra között leállított autók közül 5-öt kötnek el, a kora délutániakból 45­ötöt, a 18-20 óra között parkolóba tettekből 125- öt. Az utóbbi alapján: aki az esti órákban kipakol kocsijából az másnap reggelig aligha ül volán mögé. Az elemzések, az alapos rendőri munka azt jelzi, hogy a szokások megismeréséhez már közel jutott a rendőrség. Csak a tolvajokat kellene nyakoncsípni, hogy nyu­godtan aludhassunk, s kevesebbet zaklathas­sanak az elkötött négy­kerekűt pénzért felajánló zsarolók. Pénzpergetők A Rákóczi úton és az. Erzsébet körúton bukkan fel az a páros, amely rendőrnek adja ki magát Külföldiekre vadásznak, s azután érdeklődnek, mennyi, milyen pénz van nálunk. A magyar viszonyokat nem ismerő külföldiek készségesen előkapják pénztárcájukat. A páros valamelyik tagja szemfényvesztő gyorsasággal számolja, pergeti a pénzt - majd visszaadja. Áldozatuk csak jóval később, vásárlásai során döbben rá: a nála lévő pénz tetemes hányadától megszabadították. Csakúgy, pénzpergetés közben a szemfényvesztő ügyességével. A rendőrség egyelőre keresi a hivatali címmel visszaélő párost. Mi azonban megkönnyíthetjük vendégeink eligazodását a magyar közéletben, ha nemcsak „egy mosollyal ajándékoz­zuk meg őket”, hanem arra is figyelmeztetjük: a rend őrei alapos gyanú nélkül nem ellenőrzik, nem szá­molják meg pénzüket. Főként az utcán nem... KÖZBIZTONSÁG vy Jí- Lassan járj, tovább (f)élsz... ORCZY ALKATRÉSZ ÁRUHÁZ és SZERVÍZ automata mosógépek, hagyományos mosógépek, centrifugák, forróvíztárolók, hőtárolós kályhák, villanytűzhelyek, porszívók, mikrosütők, hűtőgépek javítása, alkatrészeinek árusítása. 1089 Baross u. 127. Tel.: 133-03-02, 134-01-04 AUTÓBONTÓ Német és japán típusok. Bp. VII. kér. Sajó u. 4-8. Tel.: 322-4013, 322-4866/27. 06 (20)236-193 „Antik bútorbolt" magas áron vásárol: antik bútorokat, tükröket, falikarokat, állólámpákat, festményeket, ezüst tár­gyakat, ékszereket. Azonnali készpénzfizetés. Cím: 1055. Bp. Balassi B. u. 15. Tel.: 131-2471 ^Fogofvosi Rendelő és mellene nagylétszámú fogtechnikai laboratórium közvetlen közreműködésével szeretnénk az Önök igényeit és kívánságait kielégíteni!- A legkorszerűbb anyagokkal, gyors határidővel- Több évtizedes gyakorlattal biztosítjuk azt, hogy Ön megtalálja az igényes szolgáltatást. Fogászati rendelés, fogpótlás, porcelán inlay, röntgen. Sprint Dental Fogászat és Fogtechnika 1077 Hevesi Sándor tér 1. (a Nemzeti Színháznál) Rendelési idő. H-P 8-19-ig Betegbejelentkezés: 322-4085, 267-0723 Betörés Ellen Biztonság Simon-féle BIZTONSÁGI AJTÓ Minősítette: RENDŐRSÉG, MABISZ, ÉMI Megrendelhető: 06 (27) 341-134 Viszik a bolti eladók pénzét Újkori szokás szerint nem az árut viszik, hanem a boltokban dolgozók pénzét, pénztárcáját orozzák el az erre szakosodott tolvajok. Persze az alkalom is kedvez nekik, hiszen a VI-VII. kerületi rendőrkapitányság jegyzőkönyve arról tanúsodik, hogy a papírbolt vezetője a 13 ezer forinttal „bélelt” pénztár­cáját igencsak meggondolat­lanul a telefon mellett tartotta. Miközben lekötötték figyelmét, lába kelt a közszemlére kirakott tárcának. Az Union üzletház dolgozója is a pulton felejtette pénzét, iratait - el is vitték. Az már csak hab a tortán, hogy az Erzsébetvárosban lévő bútorbolt alkalmazottá a százezer forintot tartalmazó táskáját a kiállított bútorok egyikébe rejtette el. Egy jól szi­tuált házaspár a szekrények ajtaját nyitogatta, miközben az eladó az újonnan érkezett „rosszarcúakat” figyelte. Az elterelő hadművelet sikeres volt, a táska eltűnt, s vele együtt a házaspár is... Az üzletekben dolgozók figyel­metlensége, meggondolat­lansága a három héten belül történt három esetre rájátszott. Ráadásul a tolvajok szinte sem­mit sem kockáztatnak, hamar eltűnnek a boltok forgatagában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom