Erzsébetváros, 1996 (4. évfolyam, 1-17. szám)
1996-09-13 / 12. szám
1996/12. szám KULTÚRA 11 Stúdiószínház mindenkinek Lassan tíz éve annak, hogy az R.S.9. Stúdió- színház megtelepedett az Erzsébetvárosban. Amikor a nyolcvanas évek végén, Lábán Katalin, a társulat vezetője játszási helyet keresett, a VII. kerületben találkozott egy színházrajongó hivatalnokkal. így vehette bérbe a társulat a Rumbach Sebestyén utca 9. számú ház - innen a név R.S.9. - egykori óvópincéjét, melyet a társulat tagjai hosszas és szorgos munkával helyrehoztak, színházzá alakítottak. A szakmunkákon kívül mindent maguk végeztek, így mindjárt kezdetnek mintegy nyolcvan köbméter sittet hordtak ki a pincéből, melyet évtizedek óta nem használtak. Azóta az erzsébetvárosi önkormányzat folyamatos támogatása és figyelme kíséri a színházi műhelyt, mely évadonként százötven előadást tart Budapesten és vidéken. Az R.S.9. egyike a főváros legjelentősebb alternatív színházainak, mégsem nevezhetjük kizárólag kísérletező műhelynek. A műsorpolitika sokrétű, a repertoárban minden évadban szerepel modem klasszikus dráma és gyermekeknek szóló előadás is. Az idén többek között Pirandello és Arrabal egy-egy művének bemutatását tervezik, a gyerekek számára pedig Moha bácsi meséiből készítenek összeállítást. - Hatott-e munkájukra az a környezet, amelyben otthonra találtak? - kérdeztük meg Lábán Katalint.- Azt hiszem, igen. Megtaláltuk a helyünket az Erzsébetvárosban. Úgy érezzük, egyre többen kedvelik előadásainkat. Szélesedett az érdeklődők köre. Nemcsak fiatalok, hanem középkorúak és idősebbek is látogatják előadásainkat. A kerület nyugdíjasai például kérték, hogy főpróbáinkat ne este, hanem délelőtt tartsuk. Szívesen teszünk eleget e kérésnek. Gyermekdarabj ainkat, például a Micimackót, nagyon szeretik a környék iskolásai. Ezen a téren is rugalmasak vagyunk. Ha valamelyik iskola kéri, akkor a meghirdetet programon kívül is eljátsszuk a gyermekeknek az előadást. És természetesen rendszeresen résztve- szünk az Erzsébetvárosi napok rendezvényein. Sz. J. Elhunyt Fehér Klára írónő Több mint fél évszázados munkássága több generáció számára volt érték és útravaló. Gazdag életműve minden darabjából a humanizmus és az az erőt adó hit sugárzik át: az értelemmel felfegyverkezett ember képes helyt állni életre ítéltetése nagy csatájában. Nekünk, erzsébetvárosiaknak külön tragédia Fehér Klára halála. Nem kereshetjük többé föl a Munkás utcában, hogy segítsen meghaladni azt, ami fáj. A gyógyír a legtöbbször az együttérzése volt, de ráncba is szedett minket nem egyszer, leginkább azonban kacagással kárhoztatta velünk megsemmisülésre a bajunkat. Búcsúzunk tőle. Amerika messze van Olvastam az Erzsébetváros vezércikkét bankok, zálogházak körül lebzselőkről, a kijövő _ kisembert megtámadókról, arról, hogy ez a jelenség mindenkinek szemet- szúr, csak rendőreinknek nem. Magam is láttam félelmet keltő hölgyeket és urakat az utcán ácsorogni, megtörtént velem is, hogy valaki úgy ment el mellettem, hogy félhangosan dollárt, márkát kínált. Amerikában számos kisvárosban láttam, hogy a távolsági busz megállójában, vasútállomáson, vendéglők tájékán nagy tábla hirdette, hogy „Ne ácsorogj” és a fel-le járkáló serif ugyancsak megnézte az arra csavargókat. Tudok olyan esetről, amikor a rendőr megállította az autót, amiben gyerek ült és megkérdezte a felnőtteket, hogy hová viszik a gyerekeket, miért nincs az iskolában. Nem tudom, van-e még, de egy időben az egyik legnagyobb tévé csatornán este tízkor a bemondó megkérdezte, a kedves szülök tudják-e, hogy most merre jár a gyerekük. Nem gondolom, hogy Amerika mindenben jó példa és csodaország, de azért jócskán akad, amit tanulhatunk tőle. Például a tisztaságot. Ha Amerikában egy autóból kidobnak valami szemetet, irgalmatlan a büntetés. Ha pedig a gazdik kis (vagy nagy) kutyájuk után seprővel, lapáttal, kis nylonzacskóba nem takarítják el azonnal a piszkot, a helyszíni bírság száz dollár. Erzsébetváros kutyapiszokkal teli utcáit látván az ember elgondolja, ha mi is követnénk ezt a jó példát és irgalmatlanul kirónák és behajtanák ezt a bírságot, rendbe jönne a kerület költségvetése. Mondhatnánk: itt lenne Amerika... Fehér Klára Tárlat a tanteremben Kerek egy évszázada alakult meg, majd némi kényszerű szünet után, egy évtizede alakult újjá a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete. Az évfordulók méltó és stílszerű megünneplésére az egyesület vándorkiállítást szervezett a tagok alkotásaiból. A kiállítás anyaga augusztus 30-szeptember 8. között Erzsébetvárosban, a Kertész utcai Iskolában volt megtekinthető. A második emeleti tanteremben három tucatnyi érdeklődő jelenlétében Toperczer Ferenc, Er-zsébetváros alpolgármestere nyitotta meg a kicsiny, de hangulatos tárlatot. Az alpolgármester önirónikusan emlékezett arra, hogy nem tartozott a magyar rajzoktatás legsikeresebb alanyai közé, csak a tanárok jóindulatának köszönhette, ha közepesnél jobb érdemjegyet kapott. A mai rajztanároknak szívből kívánt önmagánál jobb tanítványokat. Váradi Iván igazgató, az egyesület tagja rutinos kiállítási házigazda. Az iskolában rendszeresen rendeznek tárlatokat nagyhírű művészek, vagy akár a tanulók munkáiból. A Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének jubileumi kiállításán huszonnyolc alkotás volt látható. Valamennyi táblakép, festmény, grafika, metszet, tűzzománc stb., mivel szobrokat, térplasztikákat szállítani drágább és kockázatosabb. Az iskolában csak a vándorkiállítás anyagának egy része került a falakra, a terem mérete nem tette lehetővé több mű elhelyezését. Az alkalmi kiállítóterembe három nap után padok és székek kerültek, hogy a helyiség betölthesse eredeti funkcióját is. Ugyanis a kiállítás megnyitója után egy órával újabb ünnepélyt rendeztek az iskolában. Valami mást is megnyitottak: a tanévet. U. M.
