Erzsébetváros, 1995 (3. évfolyam, 1-17. szám)

1995-04-14 / 5. szám

Kultúra és annak ára Hont András, a Kulturális Bizottság elnöke szerint a kultúra az élet lényege.- Kerületünk pol­gári hagyományai is köteleznek ben­nünket a kultúra ápolására. A századelő magyar irodalma az erzsébetvárosi kávéházakban, szerkesztőségek­ben bontakozott ki; itt kezdte meg működését az első budapesti mozi, színház, varieté. A kerületnek ma is meg kell találnia, a maga sajá­tos arculatát. Abelvárosban és a VII. kerületben ez a kulturális élet pezsgése lehet. Itt arra gon­dolok, hogy: aki végigsétált már a Rákóczi úton és a Nagykörúton bizonyosan rájött arra, hogy ezen helyeknek mi adta meg a rangját, hogy miért is fontos ez ma összbudapesti szempont­ból. Nos, ez a rang elsősorban a pezsgő kul­turális életnek köszönhető. A Kulturális Bizottság feladata más kerületekben az, hogy az önkormányzat megjelenését saját polgárai felé koordinálja. Azért mondom azt, hogy más helyeken, mert a riport készülésének pil­lanatában kerületünkben még nem történt meg a hatásköri leosztás. Ez megnehezíti nemcsak az én, de a másik 9 bizottsági elnöktársam életét is. Hiszen pontosan nem tudjuk, hogy mik is a feladataink, hogy melyek azok a határok, ame­lyek között mozoghatunk.- Milyen hátrányokkal jár az, hogy a hatásköri leosztások még nem történtek meg?- Csak hátrányt jelent. A szervezeti és működési szabályzat kötelezi az önkormányzatot, hogy május közepéig el kell készítenie éves munkatervét. Az éves munkatervet az egyes bizottságok az alpolgármester, a polgármester javaslatai alapján készíti el a képviselő-testület, kikérve a szomszéd kerületek és a főváros véleményét is. A bizottság addig nem tudja megfogalmazni, hogy milyen feladatokat tervez az adott évben amíg nem tudja, hogy mit tehet Nem igazán értem, hogy miért is késik a hatásköri leosztás.- Mekkora anyagi erőforrásokkal gazdálkodhat a Kulturális Bizottság?- 1 millió forintos keretet állapítottak meg bizottsági munkánk támogatására. Ebből fedez­zük a szakértők közreműködését, a felmerülő technikai költségeket. Ezen felül a költségvetési vitában éppen az én javaslatomra döntő több­séggel megszavazták, hogy mintegy 7 millió forintot elkülönítsünk művelődési célra.- Mire kívánják költeni ezt az összeget?- Hát éppen erről fognak szólni az elkövetkezendő bizottsági ülések. Az 1992 óta folyó pályázati rendszer folytatása mellett új pályázatot is szeretnénk indítani. A kerület hagyományait szeretnénk tovább erősíteni és mindazt feltárni, ami még feltárható. Az Oktatási Bizottsággal közösen tervbe vettük az ősz végére ’’Erzsébetvárosi napok megren­dezését”. Ezzel olyan rendezvénysorozatot kívánunk létrehozni, amely nemcsak a kerület, de Budapest szempontjából is jelentőséggel bír majd. Továbbá közismert, hogy az Almássy-téri Szabadidő Központ jelentős pénösszegeket ’’emészt fel”. Ha városunkban valami jól és színvonalasan működik, akkor az a Szabadidő Központ. Az intézmény éves költségvetése 50 millió forint. Céltartalékra pedig 12 millió forintot szavazott meg a képviselő-testület. Mindent összeadva Erzsébetváros Önkormányzata 79 millió forintot költ idén kultúrára. Arthur és Paul Történik, hogy egy fiatal magyar író - Pozsgai Zsolt - egy Európában meghirdetett pályázaton III. díjat nyert Arthur és Paul című drámájával. A Madách Színház Stúdiójában április 11-én, a költészet napján bemutatott mű Paul Verlaine és Arthur Rimbaud 1873-ban egy pisztolylövés nyomán megszakadt barátságát gondolja tovább 18 év múlva. A nem mindennapi fikciót nem mindennapi szereposztással párosítja a darab rendezője, aki nem más mint Pozsgai Zsolt: a főszerepben régen látott Juhász Jácint Pault, a színház vendégművésze Linka Péter pedig Athurt játssza. Megrendítő jellemek. Különösen Juhász Jácint, aki mintha önnön életét élné és szenvedné a darabban. Felejthetetlen! Látni kell azokat az arc és kézrezzenéseket, azt a csenddel töltött befelé nézést, amit ő képes teremteni. Rimbaud indu­latai, igazságérzete, szeretetre vágyó, árulkodó pillanatai is sokáig emlékezetesek maradnak. Miként az orvos Kis Endre, az ápolónő Sas Krisztina is, hiszen ízes-művészit produkáltak. G.I. Meghívó Az Erzsébetvárosiak Klubja minden héten kedden 17.00- 19.00 óráig a Almássy téri Szabadidő Központ III. em. 316-os szobájában tartja klubdélutánját. Mindenkit szeretettel vár­nak. 1995/5. szám ERZSÉBETVÁROS 11 Erzsébetvárosi baráti társaságok kerestetnek Tisztelt Olvasóink! Kéijük, jelentkezzenek szerkesztőségünkben önök közül azok, akik baráti asztaltársaságot hoztak létre, tartanak össze; vagy tagjai olyan közösségnek, amely beszélgetésre, baráti eszmecserére szerveződött. Szeretnénk ugyanis bepillantást nyerni kerületünk civil életébe, majd a lap hasábjain közölni, miről beszélgetnek egy-egy időszak­ban legszívesebben a polgárok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom