Erzsébetváros, 1995 (3. évfolyam, 1-17. szám)
1995-04-14 / 5. szám
ÖNKORMÁNYZAT Koncepciót hiányol a gazdasági tanácsnok Hatáskörre várva Bár az előző években is dolgozott tanácsnok a képviselő-testület mellett, az újonnan választott tisztségviselők feladatai a mai napig tisztázatlanok. Az önkormányzati törvény szerint, a tanácsnoknak a testület által meghatározott körben felügyeleti szerepe lehet. Erzsébetváros képviselői még nem döntöttek a jogkörökről, és úgy tűnik, hogy az ilyen posztra megválasztott képviselők tevékenysége egyelőre a véleményalkotásra korlátozódik. Kecskés Gusztáv, gazdasági tanácsnok elmondta: hasznos volt a nemrég lezajlott költségvetési vita, mert - az ország katasztrofális helyzetében - a képviselők közötti korrekt együttműködés idén is biztosítja a zökkenőmentes kerületi és intézményi működést. Mint megtudtuk, az ellenzék egy képviselője az MSZP frakcióval azonosan szavazott, hogy a március végi határidőre legyen elfogadott költségvetése Erzsébetvárosnak. A tanácsnok ugyanakkor nem rejti véka alá csalódottságát sem. Maga a polgármester is elismerte, hogy nem volt kialakult koncepciójuk a költségvetés összeállításakor - állítja Kecskés, aki szerint az idei költségvetési mindössze a tavalyi büdzsé felszorzott változata. Tanácsnoki vélemény az is, hogy jelentős összegek sorsa bizonytalan, mert úgy tudja: megközelítőleg 300 milliós az a keret, mely fölött a polgármester egyszemélyben rendelkezik. Pontosan körülírt hatáskör híján nem tudja, hogy a pénzmozgás mennyire ellenőrizhető. Az önkormányzati gazdálkodás jövőjét illetően a gazdasági bizottság és a tanácsnok véleménye megegyezik: elsősorban az intézmények átvilágítása, és a kiadások csökkentése szükséges. A GAMESZ-t feltétlenül nagyító alá kell venni, mert komoly pénzeket lehet így megfogni. A bevételi oldal növelését többek között - az eddig kihasználatlan - óriás-reklámtáblákra kirótt használati díjakból látja megvalósíthatónak Kecskés Gusztáv, aki az elmúlt héten nyújtotta be programját a polgármesterhez. Javalatai között első helyen szerepel a VII. kerületi vagyon felmérése, hiszen a polgármesteri hivatalban még nem találtak olyan dolgozót, aki ismémé a vagyonleltárt. Kiemelt helyen szerepel a vagyonkezelés sorsának rendezése, mert az önkormányzat már eddig is sokat vesztett azon, hogy az áfát nem tudja visszaigényelni. Ezért mindenképpen indokolt egy erre alkalmas gazdasági társaság létrehozása - tanácsolja a tanácsnok. Sz. Zs. ”Az önkormányzat nem lesz fejőstehén” Vagyongazdálkodás: rt. után kft.? Utolsó pillanatban fogadta el költségvetését Erzsébetváros képviselőtestülete. Az önkormányzati gazdálkodás kereteit idén jelentős mértékben meghatározzák a szűkülő források, az energiaárak emelkedése és az infláció. Az intézmények működtetése ugyan biztosított, azonban a kiadások felülvizsgálata ma már elkerülhetetlen. A vagyonfelélés veszélye arra ösztökéli a kerület vezetőit, hogy piaci szereplőkre bízzák az önkormányzat értékeinek hasznosítását. Kis létszámú, profi gazdasági társaságot kell létrehozni a VII. kerületi vagyon kezelésére - állítja Schiffer Péter, az önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke. Szerinte a megszüntetett részvénytársaságok helyett egy olyan kft. vehetné kézben a meglévő vagyonállomány sorsát, amely - tulajdonosi felügyelet mellett - gazdája lenne az erzsébetvárosi ingatlanoknak, az önkormányzati résztulajdonoknak és portfolió-csomagoknak egyaránt. A bizottsági elnök elmondta, hogy az eddig páncélszekrényben őrzött kárpótlási jegyeket az állami vállalatok további privatizációjánál kívánják felhasználni. Az üzlethelyiségek és az üres telkek bérbeadásából vagy eladásából komoly bevételre tehet szert az önkormányzat, ám stratégiai döntést igényel, hogy ezt a vagyont miképpen kamatoztatják a kerület javára. A jövőben a jövedelmezőséget veszik alapul, és mind a bérleti díjak mind a vételár tekintetében érvényesíteni fogják a piaci viszonyokat. Mindenekelőtt azonban számba veszik a kerület tulajdonát, mert úgy tudják, hogy a mai napig nincs érvényes vagyonleltár. Amennyiben a tavaly decemberben megválasztott képviselők Erzsébetváros érdekeit akarják szolgálni, akkor bizony népszerűtlen lépéseket is fel kell vállalniuk - mondja Schiffer, aki szerint az önkormányzat intézményeit racionalizállni kell, és az öt év alatt duplájára duzzadt hivatali apparátus létszámának csökkentése is indokolt. Mint megtudtuk, a polgármester hamarosan beterjeszti a hivatal átszervezésének tervezetét, melyben rögzítik a feladatokat. Kizárólag szakmai szempontok alapján véglegesítik majd a polgármesteri hivatal állományát - húzta alá az elnök. Az iskolák, óvodák, a kulturális, szociális és egészségügyi intézmények eddigi nagyvonalú gazdálkodási gyakorlatával elégedetlenek. Schiffer Péter úgy véli: sokan ’’fejőstehénnek” nézik az önkormányzatot, ám ennek ma már vége. A jövő évi költségvetésben szigorúan érvényesíteni fogják a hatékonysági vizsgálatok eredményét, és az ágazatok között feladatarányosan osztják el a pénzeket. A gazdasági bizottság tagjai az elmúlt időszak rohammunkái mellett távlati terveken is gondolkodnak. Kiemelt feladatnak tartják a lakásalapra befolyt privatizációs tőke bankokba helyezését. Miután az elidegenített épületek rekonstrukciójára az új tulajdonosoknak sincs pénzük, a pénzintézetekkel kötött megállapodás révén felújítási hitelkerethez segíthetnék a megalakult társasházakat. Elképzeléseik szerint, a hosszú ideje húzódó és sokat vitatott Madách sétány kiépítésére - tőkeerős vállalkozók bevonásával - még ebben a ciklusban sor kerülhet. Sz. Zs. 4 ERZSEBETVAROS 1995/5. szám