Erzsébetváros, 1995 (3. évfolyam, 1-17. szám)

1995-12-20 / 17. szám

ÉV VÉGI FONÁKSÁGOK ERNaPRÓSÁGOK Az Erzsébetvárosi Napok a bakik visszfényében Az ERNA hivatalos nyitánya november 11-én 16.30-kor térzenével és fanfaros felvonulással kezdődött. Volna. A mínuszokban ott is toporogtunk tömegesen - mind a négyen! - már 16.20-kor. Érkeztek is a zenészek, dob­bal, kürttel, nádihegedűvel. Örömmel meghallgattuk be­melegítő nek tűnő harminc másodpercüket, s épp arról kezdtünk beszélgetni, hogy fél 5-kor milyen jó kis muri lesz. Még be sem fejeződött az első mondat, a zenészeknek se híre, se hamva. A kijelölt időben már a helyi tv-k is befutottak, gyülekezett a népség­katonaság - csak a fanfárosok hiányoztak. Istenem, sietett az órájuk. (A tisztesség kedvéért: az Emke aluljáróban és a Fészek Klubban is fölhangzott a ERNA-szignál, s hallgattuk későbbi rendezvényen is.) *** Új egyház alakult a kerületben Nem tudom pontosan, mi az új vallás lényege, de gyanítom, hogy vegetáriánusok, esetleg zöldségtermelők gyülekezete. Szerencsére baptista barátaink nem sértődtek meg, hogy felekezetűket nemes egy­szerűséggel babtistának ke­resztelték el. *** Új iskola a terület térképén A Molnár Antal Zeneiskola által rendezett koncertre szép kivitelezésű meghívók készül­tek többszáz példányban. Használni nem nagyon lehetett őket, mert az iskola nevét Molnár Ferencre változtatták. Művész - művész. Hogy más műfaj? Apróságokra nem adunk. Erzsébet-báli meghívás Az ERNA legprotokollárisabb rendezvénye november 18-án szombaton az Erzsébet-bál volt. Ennek megfelelően rend­kívül előkelő meghívók készültek. (5000 forintért bárki megvehette.) Minden olvasható volt rajta: a program, a menü, az asztalszám. Csak azt felejtették el a gondos szerkesztők, hogy mikor lesz a bál. így néhány an - nem min­den logika híján - Erzsébet- napon, azaz 19-én keresték a bált és találták már kihűlt helyét. (A reklamálók ter­mészetesen visszakapták a meghívók árát.) *** Erzsébetvárosi szóalkotások A magam részéről nem vagyok a mozaikszavak elburjánzásá­nak a híve. Az ERNA a szerencsésebb találmányok közé tartozik. Mindenesetre az egyik iskola pedagógusa na­gyon boldog volt, hogy az ő keresztnevéről nevezték el az eseménysorozatot. Az az idősebb úr már kevésbé, aki felháborodottan reklamálta, hogy az ő nevét, mármint az Ernőt feltehetően elírták. De hallottam Ergo napokról, Elnáról és Elmáról és akadt olyan érdeklődő is, aki azt szerette volna megtudni, hogy milyen cég az ERNA, mit árusít, milyen kedvezménnyel és hol van a boltja. A technikai forgatókönyvek­ben - szerencsére ezek szervezői körön belül marad­tak - találkoztunk olyan mozaikszavakkal, amit kellő magyarázat nélkül nehéz volt megfejteni. Megérné pályáza­tot hirdetni az ötletteli olvasóknak, fejtsék meg mit rejtenek ezek a VII. kerületi legújabb keletkezmények: KUBI, OMSI, ERTESZ, OSPOB, EPESZK, HÁPÉES, a nagyszerű ERNA-MUCSÓ kifejezésről nem is szólva. Garabits Károly képviselő úrtól már lottószámokat kérnek a beavatottak. Nem is csoda, hisz mi más lenne ő, mint a szerencse gyermeke: nemrégiben vásárolt Opel autójáról kiderült, az eladott ezredik jármű - a vételárat visszafizették. De ez még hagyján, az Erzsébet-bálon spanyolországi tár­sasutazást is nyert Garabits Károly jó ómennek látszik; aki teheti, legyen vele jóba. Mit lehessen tudni! A Wrt.'rV /Ertgl Vitéz Földiák Kézen-közön az a hír járja, Földiák András az Almássy téri igaz­gató a szervezés nagy mestere. Gyakorlott kézmozdulatai nyomán megelevenednek a bábok, a mi nagyszerű Kemény Henrikünk utóda. Apróhirdetés az Almássy térről Az Erzsébetvárosiak Klubja a mikrofonvir­tuózok továbbképzését jövőre is vállalja. LAKOSSÁGI FÓRUM 1995/17. szám ERZSÉBETVÁROS 13 j

Next

/
Oldalképek
Tartalom