Erzsébetváros, 1995 (3. évfolyam, 1-17. szám)

1995-11-13 / 15. szám

ÖNKORMÁNYZAT A képviselő-jelöltek bemutatkozása Sokunknak ismerős, hiszen már húsz éve lakik és dolgozik a kerületben. Bolesza doktornő, Emőke, a Péterfy Sándor utcai kórház szülész, nőgyó­gyász, klinikai onkológus szakor­vosa, főorvos. A kerület fiataljai közül sokat ő segített a világra. Férje, Dr. Baranyi Péter sebész, szintén két évtizede dolgozik a kerület betegeiért. Az orvosi munka hogyan egyeztethető a képviselőséggel? Munkám során a kerület lakóival szinte napi kapcsolatot tartok. Ez, úgy érzem inkább előnyt jelent, hiszen jól ismerem az itt élők gond­jait, ügyes-bajos dolgait.- Mégis a két feladat teljesen eltér egymástól. Az Önkormányzat Egészségügyi és Szociális Bizottságában külső szak­értőként dolgozom, tehát nem jelen­tene újdonságot az ilyen fajta munka. Úgy gondolom, hogy az orvosi eskü nemcsak a gyógyításra, hanem az embereken való segítésre is vonatkozik. Szerintem egy képviselő ezt teszi.- Mit tudna Ön tenni képviselőként? Ami kerületünk is olyan egészségü­gyi és szociális gondokkal küzd, ami ellen bőven van tennivaló. Ezeken túl fontos számomra, hogy a kerület lakóinak egyéni problémái meghall­gatásra leljenek. Számomra a képviselői munka azt jelenti, hogy ezeknek az egyéni panaszoknak a legjobb tudás szerint kell érvényt szerezni. Ezért, megválasztásom esetén az Akácfa u. 61. sz. alatt állandó fogadóórát fogok tartani, de a lakásom ajtaja - mint eddig - továbbra is nyitva áll. dr. Bolesza Emőke Szabaddemokraták Szövetsége Dr. Csalagovits Imre Magyar Szocialista Párt 1937-ben született, geokémikus, a Földtani Intézet főmunkatársa, 17 évig tudományos főosztályvezetője. Az ELTE-TTK geológus szakán szerezte diplomáját 1961-ben, majd 1966-ban geokémiából doktori címet szerzett. Földtani-környezetvédelmi szakérő. Ez év márciusától az Erzsébetvárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Bizottságának külső tagja. Harminc éve lakik Erzsébetvárosban. Tagja a Szocialista Pártnak. Az MSZP erzsébetvárosi szervezete 1994. szeptemberében elnökévé választotta. Nős, felesége nyugdíjas tanár, két fel­nőtt fia van. A képviselővé választása esetén leg­fontosabb feladatának tekinti, hogy elősegítse: 1. A gazdasági lehetőségekkel összhangban levő fejlesztési koncep­ciók, közép- és hosszú távú tervek kialakítását, Erzsébetváros lakosságát és jövőjét érintő alapkérdésekben. Ezek közé sorolja a vagyongazdálkodás, a kerületfejlesztés, a lakáspolitika, a szo­ciális infrastruktúra fejlesztés és a környezetvédelem közép- és hosszú távú terveinek kialakítását. 2. Az Erzsébetváros életében jelentős változást eredményező feladatok gyors végrehajtását. Közülük a legfontosabb: a lakásprivatizáció felgyorsítása az adásvételi szerződések gondos előkészítésével és a fellebbezési ügyek sürgős elbírálásával, a tilalmi lista ismételt felülvizsgálatával. (Régi adósság a Madách-sétány környéki házak tilalmi listáról történő levétele, ez a probléma Szegő Tamás és a pol­gármester javaslatának elfogadásával közmegelégedéssel megoldható.) A másik: a vagyongazdálkodás és az ingatlankezelés új alapokra helyezése. Nem mellékes azonban az önkor­mányzat tájékoztató munkájának javítása sem. 3. Megválasztása esetén egyéni fela­datát a kerület környezetvédelmi és köztisztasági helyzetének javításának segítésében látja. Programja tartalmaz­za az Erzsébetváros környezetállapotá­nak javítását szolgáló komplex intézkedési tervet és az 1998-ig végre­hajtandó feladatok részletes listáját. 4 ERZSEBETVAROS 1995/15. szám

Next

/
Oldalképek
Tartalom