Erzsébetváros, 1995 (3. évfolyam, 1-17. szám)

1995-07-07 / 9. szám

ÖNKORMÁNYZAT Az önkormányzati politika műhelytitkairól Kötéltánc, vagy talpon a manézsban? Az elmúlt félév önkormányzati mérlegét Bakonyi Karola pol­gármesterasszony szeptemberben tárja a testület és a választók elé. Most, a nyári szünet előtt azonban a hat hónap politikai tapaszta­latairól már kifaggathattuk.- Ön a kerületi szocialista párt tagsá­ga előtt a napokban egybevetette a kampánya vállalásait eddigi tevékenységével. Milyen mérleget vont?- Hogy úgy mondjam: ,.nullszaldós kerületi vagyok”. Az MSZP önkor­mányzati programja tudniillik tökéletesen megegyezik Erzsébet­város szocialista önkormányzati tevékenységével.- Vajon a kerület többi pártja is tel­jesítette a saját vállalásait ebben az időszakban?- Nem az én kompetenciám erről véleményt mondani. Arról például nem is tudok, hogy a szabad- demokraták összeállítottak volna önkormányzati programfüzetet, de az biztos, a választások előtti egyeztető tárgyalásokon velük lényegében egyféleképp gondolkod­tunk a kerületi munkáról. Éppen ezért meg is állapodtunk abban, hogy akár még koalícióra is léphetünk. Hogy ez elmaradt, azt gondolom, az emberi tényezőkön múlt.- Pedig ha jól tudom, az SZDSZ még közös jelölt állítására is javaslatot tett.- Ez így igaz. Az SZDSZ mint liberális párt ellen semmi kifogásunk nem volt és nincs ma sem, ám az itteni önkormányzati csoport működése alapján mi nem tudtuk elképzelni a közös jelölt állítását Ennek ellenére elhatároztuk, hogy ha a választásokon sikeresebbek leszünk mint ők, koalíciós ajánlatot teszünk nekik. Legnagyobb meglepetésünkre azonban az SZDSZ visszautasította ajánlatunkat inkább a jobboldallal szövetkezett.- Más pártnak nem tettek koalíciós ajánlatot ezután?- Nem.- Miért nem?- Mert megígértük az SZDSZ-nek, hogy csak olyan koalícióban veszünk részt amelyben ők is benne vannak. Ehhez képest az SZDSZ a Polgári Szövetség pártjaival összefo­gott ellenünk.- Az Ön véleménye szerint ennek az összefogásnak volt-e káros hatása az önkormányzati működésre?- Határozottan állítom, hogy igen; ma is úgy tartom, békésebb lett volna ez a fél év, ha az SZDSZ-MSZP koalíció a kerületben is létrejön. De nem szomorkodtunk nagyon, hiszen nélkülük is megvan a többségünk. Mivel azonban nem akartunk vissza­élni a többségünkkel, paritásos alapon tettünk ajánlatot a bizottsági elnöki és a tanácsnoki posztokra. Erre a gesztusra nyitottak voltak az ellenzékiek. De mintha nem a prog­ramok egyeztetése lett volna szá­mukra a legfontosabb, hanem kizárólag az, hogy elnyerjék a tiszt­ségeket.- Ön hogyan értékeli, miért nem bon­totta meg az ellenzéki egységet a szabaddemokrata tisztségviselők közelmúltbéli visszakozása: bejelen­tésük ellenére mégsem mondtak le bizottsági elnöki és tanácsnoki posztjukról.-Ezt igazából tőlük kellene megkérdezni; de én örülök, hogy ez nem okozott különösebb perpatvart köztük. Miért? Az ellenzék meg­gyengülése csak erősítené a szocia­listákat.- Az lehet, de nekünk mindannyi­unknak a kerületért kell dolgoznunk, és romlana a közös produkciónk minősége, ha mindenki mindenki ellen harcolna. Örülök, hogy legalább az SZDSZ-esek a tiszt­ségükben maradtak, ha már a koalí­cióval együtt járó felelősségvállalást elmulasztották.- Egységes-e a szocialista frakció?- Lényegi kérdésekben igen.- Előfordult-e, hogy valamely szo­cialista képviselő ellenszegült a frak­ciófegyelemnek?- Előfordult már, de még olyan is volt, hogy én nem örültem a frakció döntésének. Próbáltam érveim, ám amikor leszavaztak, a többség akara­ta szerint cselekedtem. Például Hahn György szociáldemokrata képviselő javasolta annak idején, hogy adjunk el 100 lakást. Többen voltak a frak­ciónkból olyanok, akiknek tetszett ez az előterjesztés; én ellene voltam. Vita van még ma is a szocialista párt­ban arról, hogy szabad-e társasházak­ban szociális bérlőket elhelyezni a még önkormányzati lakásokban.- Az ellenzéki képviselők gyakran hallható vádja, hogy a szocialista frakcióba nem felkészült politiku­sokat küldött az MSZP, csak feltöltötte a létszámot, tömeget pro­dukált.- Ez nem így van. Ráadásul az a véleményem, az önkormányzati képviselőnek amúgy sem kell felkészült politikusnak lennie. Elég, ha tisztességes ember, aki a választók akaratát közvetíti.- Mindent egybevetve konstruktívnak tartja-e a szocialisták és az ellenzék együttműködését?- A bizottsági munkában általában nem acsarkodnak egymásra a képviselők. A legjobban a műszaki és a gazdasági bizottság működik; csupán a feladatukkal foglalkoznak.- Dr. Kecskés Gusztáv, az ex gaz­dasági tanácsnok szakmai szempon­tokra hivatkozott, amikor kifogást emelt a szocialista többségű testület gazdasági döntéseit illetően.- Én már annak idején sem örültem, hogy Kecskés Gusztávot mint fris­sen végzett jogászt gazdasági tanács­noknak választották. Szerintem egyébként nincs is szükség gazdasá­gi tanácsnokra, hiszen van egy jól működő gazdasági bizottságunk és egy hozzáértő gazdasági alpol­gármesterünk. Mindkettőnek az a feladata, hogy ellenőrizzen Azzal, hogy Kecskés úr a közgyűlésen való megjelenésével legalizálni próbálta a Vagyonkezelő Rt.-t, súlyos vétséget követett el. A testületi döntés ugyanis úgy szólt: visszavonjuk a Vagyonkezelő cégbe­jelentési kérelmét. Neki azt azt kel­lett volna vizsgálnia, ennek eleget tettem-e. Ehelyett ottlétével megkérdőjelezte a testületi döntés jogosságát.-bakura­Felhívás Az 1995. évi XLVIII. tv. a következők szerint módosította az államigazgatási eljárási illetéket. Útlevél kérelem: a nagykorú ál­lampolgár útlevél kérelme 3000 Ft, ha azonban az útlevél érvé­nyességének időtartama az öt évet meghaladja, 6000 Ft. A kérelem benyújtásának időpont­jában a 18. életévét be nem töltött, illetve a 70. életévét betöltött személy esetében az útlevél illetéke - függetlenül annak érvényességi idejétől - 1000 Ft. A vállalkozói igazolvány A Polgármesteri Hivatalban, az Ügyfélszolgálati Irodán a vál­lalkozói igazolvány kiváltásához szükségesek a kitöltött vállalkozói igazolvány nyomtatványok, adó­szám, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, valamint 500 Ft-os illetékbélyeg. (A stabi­lizációs törvény keretében az illetéktörvény is jelentősen módo­sul, új rendelkezései a kihirdetését követő 45. napon, augusztus 1- jétől lépnek hatályba. Az egyéni vállalkozói igazolvány és a kereskedői engedély kiadása iránt kezdeményezett eljárás illetéke ötezer forint lesz, mely az üzlet megnyitásának egyidejű bejelen­tése esetén annak illetékét is magában foglalja. Játékautomata üzemeltetésének az önkor­mányzatnál történő bejelentése tízezer forint illetékfizetéssel jár. Forrás: Magyar Közlöny 50. száma. Elbúcsúzott a régi fém forint Megszokott, régi, népköztársasági címeres forint érméink július 1- jétől végleg nyugdíjba vonulnak. Ezeket a pénzeket már nem köte­lesek elfogadni a kereskedelmi forgalomban, de a postahiva­talok és a nagy kereskedelmi bankok az év végéig újakra cserélik a nekik felajánlott régi címleteket. 1995/9. szám ERZSEBETVAROS 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom