Erzsébetváros, 1994 (2. évfolyam, 1-17. szám)

1994-03-04 / 3. szám

KÖZBIZTONSÁG Meztelenül ért haza a kislány A rendőség felhívja a szülők figyelmét, hogy kiskorú gyermekeiket ne engedjék egyedül az utcára, s kérik, hogy még az Is­kolából Is kíséijék haza őket Február 10-én bejelentés érkezett a Ker­tész utcából. Egy édesanya kétségbeesve mondta, hogy hazatérő hétéves kislányával egy Ismeretlen férfi fajtalankodott. A kislány meztelenül rohant be a lakásba, s elmondta hogy az Iskolából kilépve észrevette, hogy egy Idegen bácsi figyeli, majd egészen hazá­ig követte. A lépcsóház fordulójánál befogta a száját, majd a harmadik emelet fordulójá­nál el kezdte vetkőztetnl. Azzal fenyegette, ha nem fogad szót, nagyon megveri, és soha többé nem látja az édesanyját. A hét éves kislány szó tfogadott... Az Ismeretlen férfi fekete, bozontos hajú, zöld pulóvert, szürke dzsekit és farmernad­rágot viselt. Feltehetően kreol bőrű, kb. 170 cm. magas. Csikk adogató Február 22-én éjjel a Felsőerdősor utca és a Lövölde tér találkozásánál lévő Játszótéren fiatal pár cigarettázott. Ez még nem Is tűnt volna fel a polgárőröknek, ha a cigaretta nem vándorolt volna slukkonként egyik kézből a másikba. Talán még meg Is szán­ták volna őket egy másik szállal, ha köze­lükbe érve nem éreznek valami enyhe, fur­csa Illatot. A különleges füst azonban figyel­messé tette őket, s értesítették a kerületi kapitányságot. A kiérkező ügyeletes Járőr igazoltatta a fiatalokat, majd átvizsgálta ruhájukat. S.R. zsebéből egy cigaretta-sodrásához szüksé­ges eszköz , egy pipacsonk és egy négy cen­timéteres sodrott cigaretta-féleség került elő. A lány zsebében csupán néhány gyűrött papírzsebkendő volt. A rendőr kérdéseire a kissé bódult állapotban lévő fiatal pár zava­ros válaszokat adott. Mivel alapos volt a gyanú, hogy a fiatalok kábítószeres cigaret­tát szívtak, így előállították őket a kapitány­ságon. Mi vau a csomagban? Egyik éjjel az Erzsébet körút 6. szám előtt a Járőr két férfit Igazoltatott. Mivel mindket­ten kapkodva szedték elő Irataikat, a rend őre - sose lehet tudni alapon - megkérte őket, mutassák meg csomagjaikat. M. J. tás­kája alján egy bordó és egy kék LEE márká­jú pulóver, valamint egy farmernadrág la­pult. SZ. N. táskája szintén egy bordó és egy kék LEE pulóvert rejtett. Minden dara­bon ott fityegtek a gombostűkkel felerősí­tett árcédulák. Mivel a csomagjaikra mind­ketten más-más magyarázatot adtak, mit volt mit tenni, a beültették őket a járőrko­csiba, és végigjárták a kerületet. El csak akkor Ismerték a kirakatbetörést, amikor az Erzsébet körút 30. szám elé értek, ahol a Kleider Bauer üzlet kirakata már magá­ért beszélt. Napszemüvegek Nos, néha a gépkocsik csomagtartóját felnyitva meglepetés érheti még a rendőrö­ket is. Egyszer hullát, máskor napszem­üveget találnak. Esetünkben épp a nap­szemüveg volt soron. Méghozzá huszonhét darab. Mivel G.D. nem talált semmiféle el­fogadható magyarázatot, a rendőr a nap­szemüvegeket lefoglalta, G.D-t pedig előál­lította. ÖN vagy VÁLLALKOZÁSA átmeneti pénzzavarban van. SÜRGŐSEN, de kedvező KÉSZPÉNZRE van szüksége. zálogba helyezhető a SASFIÓK-náll ZÁLOGBAN A SEGÍTSÉG! VÁRJUK 5 évesnél nem régebbi, nyugati típusé autóját. Hitel lehetőségek: 1 hét kamatmentes hitei 1.1 % KAMAT minden megkezdett 2 hét után 3 hónap időtartamig plusz kezelési és tárolási dij. Zálogba helyezhető továbbá: aranyékszer - drágakő - ezüst díszműáru - ÉRTÉKPAPÍR - KÁRPÓTLÁSI JEGY Az 1 hét kamatmentes hitel és a már Ismertetett hitel lehetőség 6 hónap Időtartamig. Minden esetben kezelési költség. SASFIÓK H-10S1 Budapest, Sas u. 4. (volt Oasiev utca) lfegkősellthető as Október 6. u. 3. felől isi Tel.: 117-1690 8 ERZSEBETVAROS 1994/3. szám

Next

/
Oldalképek
Tartalom