Erzsébetváros, 1994 (2. évfolyam, 1-17. szám)

1994-09-02 / 12. szám

HÁZAINK Házak - pénzek - emberek Járom Erzsébetváros utcáit, ódon épületek, kis üzletek. Végignézek az omladozó falakon, romos kéményeken, lyukas csatornákon, a nehéz, korhadó kapukon. Vajon volt-e valaha aki érdemlegesen akart tenni a házakért, amióta megépültek, volt-e egyáltalán valaki, aki komolyan végiggondolta, hogy ezek az épületek jelen állapo­tukban végső agóniájukat élik? A kerület házainak kar­bantartását a VII. kerületi Önkormányzat által alapí­tott ERIK Vállalat végzi, mint a volt IKV jogutódja. Éves bevétele kb. egymilli- árd-két millió, az épületek minimális állagmegőrzésére fordított költsége szinte fil­lérre ugyanennyi. Növekvő bérleti díj kintlevősé­gek, elmaradozó önkormányzati támogatás, mint a kézben olva­dó Jég - fogynak a bérlakások. Számuk tíz év alat tízezerrel csökkent,s ezzel együtt a tervez­hető bérbevétel Is. A lakóházfenntartások pénz­ügyi forrása egyre apad, még az Infláció ütemét sem követi, az épületállomány amortizációjá­nak üteme ugyanakkor riasztó­an növekszik. Az 1985. évi kb. 370 milliós támogatás 1990-ben már csak - épp Ilyen hozzávetőlegességel - 200 millió, 1991-ben 0 (nem té­vedés!) 1994. 1. félévében pedig mindössze 10 millió forint. Persze felmerülhet mindjárt a kérdés, vajon miért beszélünk támogatásról. Az önkormányzat, saját tulajdona fenntartására miért nem fordít, áldoz, költ, és miért támogatást nyújt épületál­lománya fenntartására, karban­tartására, üzemeltetésére általa létrehozott vállalat részére? Ezek az összegek pedig nem tervezettek, nem a szükségsze­rűség alakította a számokat, nem a ténylegesen felmerülő karbantartási, üzemeltetési, fenntartási költségigény szerint kerültek meghatározásra. S bár az ezt kiegészítő lakbérbevételek tervszámai ismertek, a ténylege­sen beérkező összeg ezeknek cserkély töredéke, s a nem fize­tők száma már nem diagnoszti­zálható (még ha a nem fizetés okai nyilvánvalóak is mindenki számára). E szűk mozgástéren belül, a múlt koloncával az ERIK nem képes magát utolérni. Újraépít­teti a dőlésnek Indult kéményt, a hulló vakolatú tűzfalat, dúcol, szivattyúz, vagyis pestiesen szólva tüzet olt. Tevékenysége - csekély számú tetőfelúijítástól eltekintve - hovatovább teljesen a veszélytelenítésre szorítkozik. A terve a pénze. Aszerint költi, ahogy kapja. Már, ha az azon­nali elhárítást Igénylő munkák száma nem haladja meg mind­járt az első negyedévben a kar­bantartásra egész évre tervezett keretet. Ez a keret 1994. évre 120 millióban kerül meghatáro­zásra, amely épületgondnoksá­gonként 2 milliót tekintve ha­vonta (Január-februárban hat, márciustól három épületgond­noksággal számolva) Is 84 millió lenne, ha ugyan akadna a vilá­gon bárki Is, aki ennyi pénzből akárcsak az elemi elhárítást ké­pes lenne megoldani. Kis túlzás­sal élve, más szolgáltatók ennyit kiszállási díjként vesznek figye­lembe. Ez az összegjut - ma már 180 millióra emelten - 600 önkor­mányzati tulajdonú épületre és ugyanennyi társasházban lévő önkormányzati tulajdonban lévő albetétben a tulajdonosi kötele­zettségek teljesítésére. Az ERIK e szakterületen dol­gozó munkatársai természete­sen túllépték ezt a keretet. Töb­1. Társasházkezeló Épületgondnokság: 1. sz. iroda Helye: Damjanich u. 30. Telefon: 122-8468, 122-6033 2. sz. iroda Hely: Rózsa E. u. 32. Telefon: 122-1806, 122-3613 3. sz. iroda Helye: Lohány u. 41. Telefon: 122-3691, 142-1516 Mindhárom irodában a tár­sasházakkal kapcsolatos ügyintézés folyik! II. Önkormányzati tulajdonú épületek épületgondnoksága: 1. sz. iroda Helye: Szövetség u. 17. Telefon: 141-0303, 142-5528 ben közülük felelőtlen gazdálko­dás miatt, valóban nem a kény­szerű épülethelyzetek miatt. (Szerencsére már nincsenek a vállalatnál.) Többségük azonban az azonnali elhárítást választot­ta, nem számolva azzal, hogy a keret túllépés likviditási gon­dokhoz vezethet. Már talán ennyiből is látható, hogy ezek az összegek nem árulkodnak tervszerűségről, de tényszerűen Is állítható, hogy nincsenek hozzájuk rendelve az épületállomány rohamos romlá­sából fakadó, ténylegesen szük­séges költségek. Ez ma már szinte nem is tervezhető, vagy csak rendkívül Idő- és költség- igényes munkával. És nem tervezhetők az életve­szélyesnek minősített gázvezeté­kek és kémények azonnali élet­veszély elhárítására vonatkozó felszólítások, melyeket a Fővá­rosi Gázművek és a Kéménysep­rő Vállalat Jogos szakmai igé­nyességgel tömegesen zúdít az 2. sz. iroda Helye: Garay u. 30. Telefon: 122-6065, 122-2637 3. sz. iroda Helye: Dob u. 2. Telefon: 122-6082, 122-3660 Mindhárom Irodában az ön- kormányzati épületekkel kapcsolatos ügyintézés fo­lyik! A félfogadási rend a korábbi­aknak megfelelően: Hétfő: 13.30-18.00 Szerda: 8.00-16.30 Péntek: 8.00-11.30 Vezetői félfogadás: Hétfő: 13.30-18.00 Kérjük szíves türelmüket és megértésüket Rabb Viktor igazgató ERIK nyakába. Épp így nem ter­vezhetők az önkormányzat mű­szaki Irodája által kiadott köte­lező határozatokban megfogal­mazott azonnali elhárítást és költséget Igénylő munkák sem. Az erre tervezett pénzügyi fe­dezet az elmúlt években, de kü­lönösen 1994-ben, Jóval alul­múlta az életadta realitásokat. A rohamos lakásprivatizáció következtében az ez évre terve­zett 100 millió forintos közös- költség-előlrányzat régesrég túl­haladottá vált, hiszen senki nem tervezhette ezt az eladási ütemet, azt, hogy az új Lakás- törvény értelmében már egyet­len lakás eladása esetén is tár- saházzá kell alakítani az adott épületet, s ennek révén ide Is azonnal közösköltséget kell utalni. Továbbá azt sem, hogy a nagy léptékű áremelkedések kö­vetkeztében valamenynl társas- házban legalább egyszer, de a társasházak nagy részében két­szer is sor került a közösköltség felemelésére. Ilyenkor rend­szerint a felújítási alap újbóli megemelése sem marad el. A közgyűlési határozatoknak ele­get kell tenni, az önkormányzati tulajdoni képviseletével többek között e körben Is megbízott ERIK Vállalatnak kötelessége minden hónapban utalnia a megemelt közösköltséget. Füg­getlenül attól, hogy az erre biz­tosított keret legfeljebb akkor bővülhet, ha az erre hivatott ön- kormányzati testület erre vonat­kozó döntést hoz. A döntést pe­dig már csak azért Is meg kell hoznia, mivel nem az ERIK-et, hanem mint társasházi tulajdo­nost, épp magát a testületet kö­telezi a rendszeres közösköltség fizetésre a társasházakról szóló jogszabály. Itt tehát rangsorolni sincs lehetőség, mint az előbb említésre került karbantartási munkáknál. A megbízás tehát jó, célszerű, az épület- és albetétállomány szempontjából szükségszerű, a lakosságnak, és az önkormány­zatnak egyaránt érdeke, csak éppen megfelelő feltételek híján illuzórikus vágyálom marad TÁJÉKOZTATÓ! Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a kerületben tör­ténő lakásprivatizációs folyamatra való tekintettel az ezzel összefüggő üzemeltetési feladatok szervezettebb, egységesebb ellátása érdekében az ERIK Vállalat 1994. szeptember 1-tól két Épületgondnokságot üzemeltet 3-3 (összesen 6) Irodában: 12 ERZSEBETVAROS 1994/12. szám

Next

/
Oldalképek
Tartalom