Erzsébetváros, 1994 (2. évfolyam, 1-17. szám)
1994-09-02 / 12. szám
OKTATÁS Vége a vakációnak Tanévnyitási helyzetkép Erzsébetvárosban Az óvodák már augusztus végén, az iskolák szeptember elején kezdik az 1994/95- ös évet. Becsöngetnek. Vajon a VII. kerületi Önkormányzat hogyan készült fel az iskolakezdésre, intézményeiben a gyermekek fogadására? Dr. Hevér Lászlóval a VII. kerületi Önkormányzat Oktatási- Közművelődési és Sportirodájának vezetőjével munkahelyén beszélgettünk.- Amíg a gyermekek a Jól, vagy kevésbé megérdemelt nyárt vakációt töltik, az Intézmények többsége sem kihalt. Ilyenkor zajlanak a már szokásos felújítások, korszerűsítések.- Ismerne az önkonnányzatok szűkös anyagi helyzetét, hogyan tudták megvalósítani az olcsónak éppen nem mondható beru- házásokat?- Az önkormányzat éves költségvetéséből fedeztük a kiadásokat. A kivitelezők kiválasztása pályázati rendszerrel történt. A kivitelezési pályamunkákat, a hozzájuk kapcsolódó árajánlatokkal Júniusban bírálta el, egy e célra létrejött bizottság. Mivel pályáztatásban nincs rutinunk - ez az év volt az első - kisebb csúszásokat eredményezett az elbírálás viszonylag kései időpontja. Most már tudjuk, kik azok a kivitelezők, akik jól és szervezetten dolgoznak. S azt Is tudjuk, hogy ajánlatos a költségvetési összegek Ismerete után rögtön meghirdetni a pályázatokat. Ezzel időt nyerünk, s a felújítandó épületek alapos felmérése után a megfelelő referenciák birtokában választhatjuk ki a legmegfelelőbb kivitelezőket. Ebben az évben a kerületi költségvetés 132 millió forintot biztosított az oktatási és nevelési Intézmények felújítására. Fontos tudni, hogy míg tavaly az Ilyen célú 120 milliós előirányzatból a tényleges megvalósulás 60 millió volt csupán, az Idén a keretösszeg döntő többségét - majdnem az egészet - erre Is költöttük.- Mely Intézmények öltöztek át a becsengetésre?- Komoly adósságot törlesztettünk végre a Hemád utca 42. sz. Általános Iskola épületének teljes felújításával. A festésen kívül a belső burkolat cseréje Is megvalósult. Emellett fűtéskorszerűsítésre és tetőfelújításra Is sor került. Mintegy 30 millióra rúgott az összeg. A Dob u. 89. sz. Általános Iskola és Házlasz- szonyképző Szakiskola műemléképülete homlokzatának rend- behozatala régi tartozás volt. Határidőre elkészült. A Hemád utca 3. sz. Általános Iskola és Egészségügyi Szakiskola belső felület-felújítása és udvari kerítésének rendbehozatala Is időre befejeződött. A Kertész u. 30. sz. Általános Iskola és Gép- gyorsíró Szakiskola ebédlőjének átadása azonban - előre tudottan - 2-3 hetet csúszik. Itt Jelzem, hogy az étkeztetést tanévkezdettől megoldják az Iskola vezetői. Az Ifjúsági Tagozatú Általános Iskola felújítása során az elektromos szerelési munkálatok közben újabb nehézségek merültek fel, ezért egy héttel későbbi Iskola- kezdés várható. Az óvodák közül a Damjanich utca u. 6-ban, a Dob il 95-ben zökkenőmentesen zárultak a munkálatok. A Rot- tenblller u. 33-ban már 20 .éve nem volt felújítás. Az egyik szárnnyal sikerült idén végezni. A Hűvösvölgyi u. 159-ben a teljes felújítás nem fejeződött be augusztus 22-éré.- A tanévnyttás a kerület Intézményeiben általában zökkenőmentes?- Nem annyira, mint a korábbiak. Különösen óvodáink túlzsúfoltak. Az önkormányzat nem nyithat idén új óvodákat, de a megszűnő vállalati óvodák gyerekeit fogadni kényszerül. Igyekszünk mindenkit elhelyezni valahogy. Az általános Iskoláknál a létszám tovább csökken. Mintegy 3590 gyerek beiskolázása várható. Az idei csökkenés kisebb a tavalyinál. Mindesetre ideális 20-25 fő körüli induló osztálylétszámok lesznek.- Sokakat érdekelne az új tagozatok és az ón. Intenzíven fejlesztő, ktslétszámú osztályok helyzete a kerületben.- A Kertész u. 30. sz. Általános Iskolában beindul a drámai tagozat. Ez a csoport 5. osztálytól 8.-ig végigmegy. A Hernád u. 3-ban a dajkaképzés ideje egy évvel megnő. A szakiskola így 2 éves lesz. A Dob utcai házlasz- szonyképző végzőseinek féléves vendéglátó-eladó szakképzést indítanak. Ami az Intenzíven fejlesztő osztályokat illeti, Ide beiskolázásra a Nevelési Tanácsadó Javaslata alapján kerül a gyerek. Idén eddig 40 főt javasoltak, ami az Induló elsőosztályos tanulólétszámnak csaknem 10%-a. Egyébként kettő intenzíven fejlesztő osztály indul a kerületben: a Hemád u. 3. és a Kertész u. 30. számú általános Iskolákban.- A legtöbb szülőt a tankönyv- és tanszertámogatás érdekli legjobban.- Bonyolultabb, mondhatni sokszínűbb, mint eddig. Erzsébetváros hat általános Iskolájában 300 Ft-os személyenkénti tanszersegélyt adnak, egy helyen 400,- Ft-ot. Minden általános Iskolai tanuló 670 Ft tankönyvtámogatást kap, a szakiskolákban ez az összeg 335 Ft. A minisztérium augusztusban minden tételt még 190 Ft-tál megemelt. Az alaptámogatást mindenki megkapja, a 190 Ft- os kiegészítő-támogatást az Iskolák differenciálják, saját költségvetésből kiegészíthetik azt. A legrászorultabbak minden iskolában számíthatnak térítésmentességre, és kedvezményes fizetési feltételekre. A V7f. kerület szociális rendelete alapján minden rendszeres nevelési segélyben részesülő tanuló egyszeri, 3000 Ft-os beiskolázási segélyt kap. Ez Erzsébetvárosban közel 1900 gyereket érint, de ebben nemcsak a kerületi intézmények tanulói vannak benne. A terhek növekedésével a támogatás mértéke Is Igyekszik - nálunk legalábbis - lépést tartani. Fábián Gyula A Műterem Bt.-Budai Rajziskola pályázatot hirdet iskoláskorú gyermekek, illetve fiatalok részére 4 korcsoportban. A pályázat témája: NYÁR 94 ITTHON Beküldendő: 2 db legfeljebb A/3-as méretű (420x294 mm), bármilyen színes technikával készült kép. A téma feldolgozható akár hangulati, vagy dokumentatív, akár képregény jelleggel Is. Szívesen látjuk a szokatlan, egyéni megoldásokat! A képek hátoldalán kérjük feltüntetni a pályázó nevét, életkorát, címét és telefonszámát. Beküldési határidő: 1994. szeptember 16. Cím: Műterem Bt.- Budai Rajziskola, 1126 Budapest, Márvány u. 23. A legjobb munkákból nyilvános kiállítást szervezünk. A kiállítás helyszíne: XII. kér. Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, 1126 Budapest, Böszörményi út 23-25. Fődíjak: Ingyenes rajzlskolai képzés, vagy részvétel a pályázó által választott művészeti kurzoson a Budai Rajziskolában. További információk: tel./fax: 155-0341 1994/12. szám ERZSÉBETVÁROS 7