Erzsébetváros, 1994 (2. évfolyam, 1-17. szám)

1994-07-15 / 10. szám

c.) a 10 százalékot nem éri el, ekkor a fizetendő vételárat a lakás forgalmi értékének 20 százalékával kell növelni. (5) Ha a bérlő az Erzsébetváros Önkormányzatának 1/1994. (I.20J.SZ. rendeletében meghatározott lakásigény mértéke fel­ső határát meghaladó szobaszámú bérlakását kívánja meg­vásárolni, akkor a fizetendő vételárat a lakásigény mértéké­nek felső határát meghaladó szobánként a lakás forgalmi ér­tékének 6 százalékával, Illetve félszobánként 3 százalékával kell növelni. MELLÉKLET u.§. (1) A fizetendő vételár megállapítása során a 8-10.§.-ban megha­tározott előírásokat együttesen kell figyelembe venni. (2) Vételi Jogosult vásárlása esetén a fizetendő vételár - a 9.§. (l)-(3) bekezdéseinek növelő tényezőit nem számítva - a lakóingatlan beköltözhető forgalmi értékének 50 százalékát (azaz a lakottság tényét figyelembe vevő vétfelármértéket) nem haladhatja meg. Az adás-vételi szerződés megkötésekor fizetendő vételárrészlet mértéke 12.§. (1) A vételt Jogosult az adás-vételi szerződés megkötésével egyide­jűleg első vételárrészletként a fizetendő vételár minimum 10 százalékát köteles befizetni. (2) Az a bérlakását megvásárló vételi jogosult, aki a Fővárosi Köz­gyűlés 35/1993. (XI.15.)sz. rendelete alapján bérlakás bérbe­vételére szociális Jelleggel jogosult és az általa megvásárolni kí­vánt bérlakás az Erzsébetváros Önkormányzatának 1/1994. (I.20.)sz. rendélete szerinti lakásigény mértékének felső határát nem haladja meg, és a lakóépület a 8.8. (4) bekezdése szerint nem minősíthető megfelelő állapotúnak, az adás-vételi szerző­dés megkötésekor az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően első vételárrészletként a fizetendő vételár minimum 5 százalékát köteles befizetni. A részletfizetés időtartama 13. §. (1) Ha a lakást vételi Jogosult vásárolja meg, akkor - kérelmére - a vé­telárhátralékra 25 évi részletfizetési kedvezményt kell biztosítani. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott részletfizetés időtartama 30 év, ha a vevő a Fővárosi Közgyűlés 35/ 1993. (XI.15.)sz. rende­lete alapján bérlakás bérbevételére szociális Jelleggel Jogosult, s a megvásárolni kívánt lakás szobaszáma az Erzsébetváros Ön- kormányzatának 1/1994. (I.20.)sz. rendelete szerinti lakásigény mértéke felső határát nem halad meg és a lakóépület a 8.§. (4) bekezdése szerint nem minősíthető megfelelő állapotúnak. A szerződéses kamat mértéke 14. §. (1) Ha a vevő a lakást részletfizetés Igénybevételével kívánja meg­vásárolni, akkor a vételárhátralék után évi 20 százalék kama­tot kell az adás-vételi szerződésben kikötni. (2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a szerződéses kamat a következő feltételek fennállása esetén az alábbi mértékű: a. ) ha a vevő a Fővárosi Közgyűlés 35/1993. (XI.15.)sz. ren­delete alapján bérlakás bérbevételével szociális jelleggel jo­gosult, s a megvásárolni kívánt lakás szobaszáma az Er­zsébetváros Önkormányzatának 1/1994. (I.20.).sz. rendele­te szerinti lakásigény mértéke felső határát nem haladja meg, és a lakóépület a 8.§. (4) bekezdése szerint nem minősíthető megfelelő állapotúnak, akkor a kamat évi 19 százalék; b. ) ha a vevő legfeljebb 12 havi részletfizetési időtartamot vál­lal a teljes vételárhátralék megfizetésére az adás-vételi szerződésben, akkor kamatmentesség illeti meg, mindad­dig, amíg a részletfizetési kötelezettségének a szerződés­ben meghatározott határidőben eleget tesz. 15. §. A vevőt megillető árengedmény (1) A 3.8. (2) bekezdésében meghatározott befizetés esetén a befi­zetett összegnek a háromszorosával kell csökkenteni a vételá­rat úgy, hogy egyrészről az adás-vételi szerződés megkötésekor a 12.8.-ban meghatározott fizetendő első vételárrészletbe a 10 000 illetve 15 000 forint beszámításra kerül, másrészről pedig az ezután fennmaradó vételárrészt Is csökkenteni kell ennek az összegnek a kétszeresével. (2) A lakást megvásárló bérlőt az adás-vételi szerződés megkötése­kor a fizetendő vételár 10 százalékán és az előző bekezdésben meghatározott vételárrész csökkentésen túli készpénzben fize­tett vételárrészre 50 százalék kedvezmény Illeti meg. (3) A vevőt az általa lakott lakás megvásárlása során e rendelet 13.8.-ában meghatározott időtartamnál rövidebb törlesztési idő vállalása esetén a fizetendő vételár 10 százalékán felüli részére az alábbi árengedmény illeti meg: a. ) 12 hónapot meg nem haladó törlesztési idő vállalása ese­tén 40 százalék, b. ) 12 hónapnál hosszabb törlesztési idő vállalása esetén a vállalt törlesztési időtől függően 12 havonta 2 százalékkal csökken az engedmény a 40 százaléktól indulva. (4) Ha a megvásárolni kívánt lakás 8.8. (4) bekezdése szerint meg­felelő állapotúnak minősülő lakóépületben van, akkor a vevőt az általa lakott lakás megvásárlása során e rendelet 13.-ában meghatározott időtartamnál rövidebb törlesztési Idő vállalása esetén a fizetendő vételár 10 százalékán felüli részére az alábbi árengedmény illeti meg: a. ) 12 hónapot meg nem haladó törlesztési idő vállalása ese­tén 30 százalék; b. ) 12 hónapnál hosszabb törlesztés vállalása esetén a vállalt törlesztési Időtől függően 12 havonta 2 százalékkal csök­ken az engedmény a 30 százaléktól indulva. (4) 300 hónapnál rövidebb törlesztési idő vállalása esetén az áren­gedmény nem lehet kisebb 1 százaléknál. Törlesztőrészlet megfizetésére vonatkozó kedvezmény 16. §. (1) Ha a vállalt részletfizetés időtartama a 20 évet meghaladja, ak­kor a törlesztőrészlet megfizetésére az önkormányzat - az e - ban meghatározott - kedvezményt ad, aminek összegével keve­sebb a vevő által fizetendő havi törlesztőrészlet. (2) Az adásvételi szerződés megkötésétől számított első évben a törlesztési kedvezmény a megállapított törlesztőrészlet 75 szá­zaléka, ha a lakóépület a 8.8. (4) bekezdése szerint megfelelő állapotúnak minősül, míg különben 85 százalék, a havi 4 OOO forintot azonban nem haladhatja meg. (3) A vevőt - kérelmére - a (2) bekezdésben meghatározott törlesz­tési kedvezménynél a megállapított törlesztőrészlet 5 százalé­kával nagyobb kedvezmény illeti meg az első évben, ha a Fővá­rosi Közgyűlés 35/1993. (XI.15.)sz. rendelete alapján bérlakás bérbevételére szociális jelleggel jogosult, s a megvásárolni kí­vánt lakás szobaszáma az Erzsébetváros Önkormányzatának 1/1994. (1.20.)sz. rendelete szerinti lakásigény mértéke felső határát nem halad meg. (4) A második évtől minden évben módosítani kell a törlesztőrész- let-kedvezményt - az előző évihez képest - úgy, hogy a fizeten­dő törlesztőrészlet a KSH által közzétett utolsó 12 hónap fo­gyasztói árindexe szerint változzon, de a fizetendő törlesztő­részlet ne haladja meg a szerződésben megállapított törlesztő­részletet. 1994/10. szám ERZSEBETVAROS III

Next

/
Oldalképek
Tartalom