Erzsébetváros, 1994 (2. évfolyam, 1-17. szám)

1994-05-17 / 7. szám

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Kertész utcai napok A rendezvényeink az előzetes tervek és el­képzelések szerint zajlottak. Bár a várako­zásunk mindjárt a nyitóprogramon nem egészen teljesült, mivel a színészek-tanárok és szülők focimeccs a művészvendégek Ja­vára dőlt el. A Százház utcai sportcsarnok kedvező körülményeket biztosított a mérkő­zéshez. A színészcsapat Ismertebb ne'vel Bu­bik István, Eperjes Károly és egy sportem­ber, szimpatizáns Kovács István ökölvívó vi­lágbajnok voltak. A mérkőzés első félidejé­ben 3:l-re és 5:4-re is a Kertész utcaiak ve­zettek, de el kellett ismerni, hogy ezen a ta­lálkozón a színészek voltak a jobbak, amit a 10:6-os végeredmény is mutat. Különben mindannyian Jól szórakoztunk Vad István FIFA Játékvezető kifogástalan közreműködé­se mellett. Izgalmas volt a gép-, gyorsíró, szövegszer­kesztői verseny is. A tízperces másolás alatt például szinte lélegzetvisszafojtva dolgoztak a lányok, csak a gépek zakatolása hallatszott. Ezzel egyidőben meglehetősen oldott hangulatban folyt egy tréfás ma­tematikai vetélkedő. Számos érdeklődő tanulót von­zott a biológiai taneszközöket, valamint Magyarország ásvány- és kőzetvilágát bemutató kiállí­tás. A szemléltető eszközöket a Biocalderoni cég kölcsönözte, s a megnyitó gondolatokat Llplnszky Károly önkormányzati képviselő, az iskolaszékünk tagja mondta. Az iskolai Shakespeare szín­pad bábszínházi műsorán egy igazán gyerekeknek szóló darab szerepelt: Fiúk, lányok és kutyák címmel. Egy apró kellemetlenséggel indult az est, ugyanis áramszünet miatt kb. egy órával később kezdődött el az előadás. A teltházas nézőtér türelmesen várakozott és a sok-sok tapsból végülis úgy tűnt, hogy nagy sikere volt a bemutatónak. Azóta már a második előadás is megtartottuk és an­nak, aki eddig még nem látta a darabot, május 21-én vagy 29-én, a Gyermeknapon módjában lesz azt megtekinteni. Remélhető­leg az előadások töretlen színvonalon folyta­tódnak, amelyre garanciát Jelent a fővédnök dr. Pollnszky Márta alpolgármester és a szakmai védnök Bubik István személye is. Még további két kiállítást rendeztünk meg. Az alsós rajzkiállítás június közepéig látogatható. A cserkésztörénetl kiállítást azonban el kell bontanunk, mivel a látniva­lók egy részét a Sportmúzeumtól kaptuk kölcsön, ahonnan vándoroltatják az anya­got. Van azonban a kiállításnak egy gyűjtött része is, amit az Iskola egykori cserkészei hoztak el. A Margitszigeti Atlétikai Centrumban tar­tott sportrendezvényekhez a nyárias idő is kedvezett. Az iskola apraja-nagyja kellően kimozoghatta magát. A gyerekeknek gondo­lom, a futó- és távolugróversenyek mellett leginkább a tanár-diák labdarúgó mérkőzés marad emlékezetes, ahol a diákok nyertek. A rendezvénysorozat záróestjét, Anyák Napja jegyében a Zeneakadémia patinás fa­lai között tartottuk. Tanítványaink előtt pél­daként állnak olyan egykori Kertész utcai diákok, mint Kocsis Zoltán vagy Ránkl De­zső. Mintegy három-négyszáz fős közönség előtt szólaltak meg a zeneművek, felléptek a legjobb vers- és prózamondók, az aerobic és a népitáncosok. Úgy láttuk, az idei programkínálat is so­kak örömére szolgált, így természetesnek vettük, hogy a záráskor már a következő (7.) Kertész utcai napokat tervezgettük. Dr. Váradi Iván Attila iskolaigazgató Pályázati felhívás Az Erzsébetvárosi Önkormány­zat Kulturális Bizottsága pályáza­tot hirdet a VII. kerület Hársfa u. 43. sz. I. emeleti helyiség kulturá­lis célú hasznosítására. A kultúrterem: 169 m alapterü­letű, max, 100 fő befogadására alkalmas. A terem bármilyen dinamikus mozgást nem igénylő rendezvény tartására alkalmas. A terem bérleti díja: 1.500.- Ft/óra A Kulturális Bizottság eseten­ként dönti el, hogy az Igénylő eb­ből az össiegből kaphat-e ked­vezményt, vagy esetleg díjmente­sen veheti igénybe a termet. Ilyen elbírálásban elsősorban az állami támogatásban semmi­lyen formában nem részesüld szervezetek, intézmények, cso­portok, stb. részesülhetnek. Várjuk: egyesületek, közössé­gek, intézmények, stb. jelentkezé­sét! A pályázatokat az Oktatási, Közművelődési és Sportirodára (1075 Budapest, Kazinczy u. 37.) kérjük beküldeni. Közlemény Budapesten, a Szabad De­mokraták Szövetsége VII. kerüle­ti irodájába, amely egyben Büky Dorottya választási irodája is, 1994 május 9-én éjjel betörtek. Az anyagi kár jelentős. Az irodát átkutatták, így a politikai indítta­tás sem kizárható. A rendőrségi nyomozás nagy erőkkel folyik. SZDSZ VII. kér. választóiroda Tel.: 122-98-15 Tisztelt Lakosság! Ezúton értesítem Önöket, hogy a polgárok személyi adatai­nak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXV1. tv. és a végrehajtására kiadott 146/1993. (X.26.) Korm(rendelet 48.. (3) bekezdése értelmében az 1992. november 30. előtt létesített ideiglenes lakcímek 1994. június 30-án érvényüket vesztik akkor, ha azokat az állampolgárok nem újítják meg. Az ideiglenes lakcím 1994. június 29-ig újítható meg! A megújítást - a postán kapható lakcímjelentő lap kitöltésé­vel - annál a polgármesteri hivatalnál kell bejelenteni, amely­nek illetékességi területén a megújítani kívánt ideiglenes lak­cím található. A megújításhoz a lakcímjelentő lapon kívül a személyi igazolvány, és a személyazonosító Jelről (személyi számról) szóló igazolás szükséges. A lakcímjelentő lapot a lakás tulajdonosának, illetve a szál­lásadónak sajátkezűleg alá kell írnia. Az 1992. november 30. előtt létesített ideiglenes lakcím 1994. Június 29. után nem újítható meg, azt tartózkodási hely­ként újból be kell jelenteni. Budapest VII. kér. Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal jegyzője 1994/7. szám ERZSEBETVAROS 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom