Erzsébetváros, 1994 (2. évfolyam, 1-17. szám)
1994-09-02 / 12. szám
/ I / I / I / , A Szövetség utcából Dániába Emléktábláink A MI KIS ÜGYEINK Tervek- Milyen tervei vannak?- Miközben a Madáchban évek óta megy a huza-vona a tatarozásért, addig az újpestiek felújították a volt Úrlkaszlnót. Létrehoztak egy elegáns, szép Intézményt, egy 130 fős kamaraszínházat. Szecessziós díszítésekkel, széksorokkal, kariatidákkal, krlstálycslllá- rokkal. Szeptember 2-án lesz az ünnepélyes átadása. Most erre készülünk. Már második hete Itt folynak Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok című darabjának főpróbái. Pethes György rendezésében Palásthy Beával Játszom. Nem tanultam könnyen ezt a szerepemet sem. Mindig meg kell küzdenem velük, amíg olyan lesz, ahogy én azt elképzelem, megélem. Karinthy rengeteg Jelzővel teletűzdelt 95 oldalnyi műve Is így vált sajátommá. Nagyon szeretem mégis ezt a darabot. Minden benne van. A szópókertől a szituációs Játékig, a fergeteges vígjátéki elemektől a dürrenmattl legsötétebb egymást marcangoló mélységekig két ember kapcsolata, párbeszéde a háború Idején, két ember összezártsága egy szobában. Utoljára 24 éve játszotta ezt a darabot Almássy Éva és Husztl Péter a Madách Kamarában. Nagy kihívás, szép feladat. Bízom benne, hogy éppúgy, mint annak Idején Husztl Péternek, sorsfordulót jelent majd ez a darab az én színészi pályámon Is. Pardi Margit Juanita Erzsébetváros fővárosunk legkisebb és egyben legsűrűbben lakott kerülete. Ferencz József szeretett feleségéről kapta a nevét. Számtalan híres ember rótta(rója) utcáit, élte(éll) mindennapjait a VII. kerületben. Olyan kiválóságok - hogy csak a legismertebbeket soroljam - mint: Blaha Lujza a nemzet csalogánya, aki a Rákóczi út 44-ben lakott, élte utolsó napjait. Jókai Mórnak az Erzsébet krt. 44- 46 szám alatt volt bérháza. Petőfi a Károly krt. és a Dohány u. sarkán az ún. Huszár házban lakott utoljára, a Hársfa u. 54-ben már özvegyeként élt Szendrey Júlia. És még sorolhatnám: Róth Miksa híres üvegfestőmű- vész, Xantus János a nagy magyar világjáró a Néprajzi Múzeum alapítója, az Állatkert szervezője, Korányi Frigyes a magyar orvosok egyik legkiválóbbika, Bajza József színikritikus a Nemzeti Színház Igazgatója, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes írók nevei mindmind kerületünk büszkeségei. Erzsébetváros, pezsgő irodalmi, színháziéletével mindig Is kiemelkedett a főváros kerületei közül. Talán egyetlen kerülete sincs Budapestnek, ahol szinte egymást érik az emléktáblák. Több olyan épületünk Is van, amelyen nem csupán egy hirdeti őseink dicsőségét. Sajnos olyan Is van, aki kézzelfogható emléket szeretne. Az éj leple alatt bizony nem egy tábla eltűnt már. A kerületi önkormányzat fontos feladatának érzi minél előbb pótolni a hiányosságokat. A közeljövőben kerül vissza pl. a Nefelejcs u. 53. falára Teszársz Károly emléktáblája, aki a Vasas Szakszervezet szaklapjának felelős szerkesztője volt. Ugyanígy Darázs Árpád zeneszerző, karnagy megrongált emlékhelyét Is méltó módon kívánják pótolni. Közben állandóan folyik a kutatás, hogy senki se maradjon ki a sorból. Tervek sokasága vár még megvalósításra. Ez a terület nem bővelkedik anyagiakban, de apránként, kis lépésekben realizálódnak a kitűzött célok. A tapasztalat legalább is ezt mutatja. Szeptemberben * sokunk kedvenc írójának * Rejtő Jenőnek állítanak emléktáblát a Hevesi Sándor u. 5-ben. Majd Füst Milán és Szomory Dezső tábláit leplezik le. A történelmi jelentőségű alakok között valódi mazsola az, amit Hollódy Judith személyiségfejlesztő tanár, Szövetség u.-l lakos fedezett fel. Nevezetesen, hogy a Szövetség utcában született Kertész Mihály. A mozit szerető embernek ismerősen cseng az ő neve. A világ 12 alapfilmjének egyikét, a Casablancát ő rendezte. Ez a mű hozta meg számára a világhírt és az Oscar-díjat. Igazán büszkék lehetünk rá, hiszen innen indult a Szövetség utcából Dániába az útja. Néhány hónapi ott tartózkodás után Amerikába megy és megcsinálja a szerencséjét. Kertész Mihály, Michael Curtiz néven vonult be a mozlhalhatatlanok égi birodalmába. Élete főműve volt a Casablanca. A világon milliók könnyezték meg a film híres szerelmespárjának sorsát. Humprhy Bogart és Ingrid Bergman nyújtott felejthetelen alakítást ebben a szerepben. Bogart így nyilatkozott a filmről: Ha nincs a Casablanca, nem tudom, hogyan folytatódott volna a pályám. Ez a film avatott élvonalbeli színésszé. Felébresztett bennem valamit, amiről én sem tudtam, hogy bennem van. Valamiféle rejtett gyengédséget, ami a II. világháború kavargásában az emberi tartást, a megbízhatóságot kölcsönözte viselőjének. Kertész Mihály 1972-ben hunyt el Los Angelesben. Szülőházán máig sincs jelzés, hogy hirdesse milyen világszerte elismert művész látta Itt meg először a napvilágot. Családjából egyedül leánya, Katalin-Kitty él Bécs mellett egy kis városkában. Az ötlet szülőanyja szerint fel lehet őt kutatni és nemes gesztus lehetne az Is, ha az emléktábla felavatásán jelen lenne. Mit lehet ehhez még hozzáfűzni? IGEN! Merjünk büszkék lenni az értékeinkre! Állítsunk méltó módon emléket! A már meglévőkre vigyázzunk! Óvjuk meg ezt a kis kerületet: Erzsébetvárosunkat! P.M.J. Vevőre várva Ismét eladó a Royal Szálló A Royal Nagyszálló Ray Rezső építész tervei szerint készült. Megnyitása a Millennium évében, 1896. május elsején volt. A szálloda abban az Időben Közép-Európa legnagyobb, legkorszerűbb szállodája volt. Elsősorban művészek, írók, festők, színészek, később filmesek, újságírók, üzletemberek kedvenc helye lett. A második világháború idején a szálloda nem szenvedett komolyabb sérüléseket. 1953-ig hivatali célokra használták. 1956-ban felgyújtották és az épület csaknem teljesen kiégett. Az 1961-ben újjáépített Royal 367 szoba, 601 ágy és 317 fürdőszoba volt. A Royal Szálloda Immár 4 esztendeje zárva tart. 1991. februárjában a Sel'trl CBC francia-kanadai konzorcium 50%- ban szerezte meg, de nem fizette ki a vételárat. így aztán most Ismét eladó a Royal. Augusztus 10-én az ÁVÜ vezetése arról döntött, hogy újra meghirdeti a szállodát, amelyre legalább 10 szakmai befektető ajánlatát vájják. A vevők csak kizárólag készpénzben fizethetnek, semmiféle fizetési könnyítés nem vehető Igénybe. Amennyiben a pályázati kiírás eredménytelenül zárul, az ÁVÜ az épületet Ingatlanhasznosító társaságba apportálja. 6 ERZSEBETVAROS 1994/12. szám