Erzsébetváros, 1994 (2. évfolyam, 1-17. szám)
1994-12-19 / 17. szám
RENDELET Budapest VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának 28/1994. (XI.29.)sz. rendelete az időskorúak életjáradéki támogatásáról, a lakhatással kapcsolatos terhek mérsékléséről • • Budapest VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata egyrészt az önkormányzati tulajdonban álló lakások Jelenlegi Időskorú bérlői, másrészt a korábban az önkormányzattól illetőleg jogelődjétől megvásárolt magántulajdonban álló lakások Időskorú tulajdonosai nyugdíjának kiegészítése, a szociális védettségének biztosítása, a lakhatással kapcsolatos terhelnek mérséklése, valamint az önkormányzat hosszútávú lakásgazdálkodási tevékenységének elősegítése érdekében a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16§ (1) bekezdésének felhatalmazása alapján a következő rendeletet alkotja: l.§ A rendelet hatálya kiteljed: a. / az erzsébetvárosi önkormányzati tulajdonú bérlakások határozatlan Időre szóló bérleti szerződéssel rendelkező bérlőire, bérlőtársaira, (továbbálakban: bérlők) illetőleg b. / az önkormányzattól vagy annak jogelődjétől a lakásprivatizáció keretében elidegenítésre került bérlakások tulajdonosaira (továbbiakban: tulajdonosok), ha megfelelnek az alábbi feltételek mindegyikének:- 60-dik életévüket böltöltték: lakásuk komfortos vagy összkomfortos és 1 szobásnál nagyobb;- a bérleményükben, illetve a tulajdonukban álló lakásban más személy lakáshasználati Jogcímmel, Illetőleg lakóhellyel (állandó) vagy pedig tartózkodási hellyel (Ideiglenes) bejelentéssel nem rendelkezik. 2.§ (1) Az 1.8 a. / pontjában megjelölt bérlők kérelmére az önkormányzattal - mint bérbeadóval - fennálló lakásbérleti szerződésüket közös megegyezéssel feltétel bekövetkezéséig - a bérlő elhunytéig - szóló lakásbérleti szerződésre kell módosítani. Ez a módosítás a korábban fennálló lakásbérleti szerződések egyéb feltételeit nem érinti, tartalmazza viszont a feleknek a módosítás kapcsán keletkező új Jogait és kötelezettségeit. (2) Az 1.8 b./ pontjában megjelölt tulajdonosok kérelmére az ön- kormányzat a személyi tulajdonú lakást lakottan megvásárolja (visszavásárolja). Ebben az esetben a vételár megegyezik azzal az összeggel, amelyet a jelenlegi tulajdonos az önkormányzat részére ténylegesen befizetett. Amennyibe a vételárnak az önkormányzat részére történő megfizetésére készpénzben történt, úgy az a szerződés megkötését követő 15 munkanapon belül egyösszegben esedékes. Ha azonban a vételárat a volt bérlő egészben, vagy részben kárpótlási Jeggyel egyenlítette ki, úgy e kárpótlási Jegyek befizetésekor érvényben volt névértékének megfelelő összeg készpénzben 5 év alatt egyenlő részletekben kerül kifizetésre. (3) A (2) bekezdésben foglalt esetben a kérelmezővel az adás-vételi szerződés megkötése után a tulajdonát képezett lakásra vonatkozóan feltétel bekövetkezéséig - a bérlő elhunytáig - szóló lakásbérleti szerződést kell kötni az önkormányzati bérlakásokra vonatkozó hatályos Jogszabályok rendelkezései szerint, kiegészítve a feleket e rendelet alapján megillető Jogokkal, illetve terhelő kötelezettségekkel. 3.§ (1) A 2.-ba foglaltak szerint létrejött feltétel bekövetkezéséig szóló lakásbérleti szerződésnek a hatályos Jogszabályokban általánosan előírtakon túl tartalmaznia kell, hogy: a. / a bérlőt a lakásbérleti Jogviszony fennállása alatt lakbérfizetést kötelezettség nem terheli, valamint, hogy b. / a bérlő havonta a lakás forgalmi értéke 1 ezrelékének megfelelő összeg, de legalább 2000 forint Illeti meg, (kiegészítve nyugellátását). (2) Az (1) bekezdés b./ pontjában meghatározott havi juttatás összege a szerződéskötéskor forgalmi értékbecslés alapján kerül megállapításra. A havi Juttatás - az értékállóságának megőrzése érdekében - évente egy alkalommal a KSH által közzétett évi fogyasztói árindex változásának megfelelően, de legalább az évi nyugdíjemelés mértékével módosul. (3) A (1) bekezdésben foglaltakon túl a lakás forgalmi értéke 5 százalékának megfelelő egyszeri egyösszegű Juttatás Illeti meg: a. / a vételi Joguk fennállásáig a 28 (1) bekezdésében meghatározott bérlők közül azokat, akiket lakásuk megvásárlására a hatályos Jogszabályok alapján vételi Jog Illeti meg, valamint b. / a 2.8 (2) bekezdésébe meghatározott tulajdonosokat, ami a lakásbérleti szerződés aláírását követő 15 napon belül esedékes. 4..§ (1) Amennyiben a bérlők egészségi állapotában, Illetőleg egyéb fontos személyi körülményében a szerződéskötéshez képest lényeges változás áll be, úgy 1995. III. 31. után lehetőség van arra, hogy a bérlő kérelme alapján a polgármester egyedi döntése szerint a meghatározott feltétel bekövetkeztéig szóló lakásbérleti szerződést határozatlan idejű lakásbérleti Jogviszonnyá módosítsák. (2) Az (1) bekezdésben megjelölt módosításra kizárólag azt követően kerülhet sor, ha a bérlő az önkormányzat részére e rendelet alapján kifizetett valamennyi Juttatást és a be nem szedett lakbért egyösszegben megfizeti a Ptk-ban a magánszemélyek pénztartozására vonatkozó kamat felszámítása mellett. 5. § A rendelet 2.8-ában meghatározott feltétel bekövetkezéséig szóló lakásbérleti szerződés megkötése után a bérlő által a lakásba a bérbeadó hozzájárulása nélkül, Illetőleg a bérbeadó hozzájárulásával befogadható személynek a lakásba történő bejelentkezésekor írásban nyilatkozni kell annak tudomásul vételéről, hogy a lakásbérleti Jogviszony megszűnését, vagy a bérlő halálát követően az önkormányzat részéről semminemű elhelyezésre nem tarthat Igényt és a lakást 30 napon belül elhagyja. 6. § A rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, kivéve az alábbi rendelkezéseit, melyek 1994. november 1-én lépnek hatályba: az 1.8 b./ pontja, a 2.8 (2) és (3) bekezdése, valamint a 3.8 (3) bekezdés b./ pontja. Dr. Ungár László dr. Polinszky Márta jegyző alpolgármester 4 ERZSEBETVAROS 1994/17. szám