Erzsébetváros, 1994 (2. évfolyam, 1-17. szám)

1994-07-15 / 10. szám

­ALMÁSSY TÉR Az Almássy téri Szabadidő Központot nem hiába hívják Budapest (vagy a Tejút­rendszer) legnagyobb művelődési házának, hiszen programok rengetegével és azok sok­oldalúságával valószínűleg rászolgált erre. Most egy új elképzeléssel lepnék meg a ke­rület lakóit, egy alapfokú művészetoktatási Iskola beindítását tervezik, Eló Tér néven. Ezzel az Almássy tér egy kevesek által is­mert lehetőséget használ ki. Van ugyanis egy Jogszabály, ami a zeneiskolák működé­sének feltételeit foglalja magába, úgy mint bizonyítványosztály, oktatási feltételek, do­táció stb. Ami nem közismert az az, hogy a jogszabály nem pusztán a zeneiskolákra vo­natkozik, hanem minden művészeti iskolá­ra. És ami a leglényegesebb, az állam ebben az esetben kivételesen bőkezűnek bizonyult, ugyanis megállapítottak egy fejkvótát az is­kolában tanuló diákok után. így tulajdon­képpen a kiadások nagy része az állam ma­gára vállalja. Mint azt Földiák András, az intézmény ve­zetője elmondta, az iskola három tanszakon indulna: képzőművészeti, színművészeti és balett. A hatéves kurzusban, kora délutáni foglalkozásokkal a művészetnek a hagyo­mányostól eltérő megközelítését adnák, amit kiegészítene egy, az iskolára épülő klub. Ennek keretében Jel és motívumtörté­neti foglalkozások lennének, mint például annak vizsgálata, hogy egy motívum hogyan tűnik fel a mitológiában, a polgári művésze­tekben vagy akár egy kommersz filmben. Az iskola általában a 12-18 év közti kor­osztályokat célozná meg, de ha valaki már korábban tehetségesnek bizonyul, nincs előtte zárva a kapu. Igyekeznek olyan művé­szeket felkérni oktatóként, mint például Fü- löp Viktort vagy Jeszenszky Endrét. Az isko­lai oktatás ngyrészt a Jelenlegi tanfolyamok­ra épülne, de ennél sokkal magasabb peda­gógiai színvonalon, mivel itt egy hat évre ki­dolgozott tanterv alapján történne a képzés. A gyerekek államilag érvényes bizonyítványt kapnának, ami jelentősen megnövelné beju­tási esélyüket egy művészeti főiskolára. De miért írom ezt mind feltételes mód­ban? Azért, mert korántsem biztos, hogy ez meg is fog valósulni. Az Iskola, mint intézmény az Önkormány­zaté lenne. Alapításához a képviselő-testület minősített többségű döntése szükséges. Az ügyet június 9-én tárgyalta a testület, és dacára az oktatási bizottság támogatásá­nak, a rendkívül hosszas szakmai egyezte­tésnek, hat ember féléves munkájának, 4 tartózkodás és 1 ellenszavazat miatt a mi­nősített többség nem Jöhetett létre. Ez annál is érthetetlenebb, mivel az Iskola az Önkormányzatnak nem kerülne pénzébe, hiszen az állam finanszírozná és zömében kerületiek Járnának ide. Az sem utolsó szempont, hogy így ezen a területen lehetne biztosítani egyfajta szociális és kulturális esélyegyenlőséget, (ami ma Magyarországon ritka, mint a fehér holló), mivel a beiratko­zás igen csekély összegbe kerülne. Csak anyit lehet hozzáfűzni a dologhoz, hogy egy képviselőnek joga van bizonyos kérdésben a saját belátása szerint szavazni, nem kényszeríthető meggyőződésével ellen­tétes állásfoglalásra. De ugyanakkor egy képviselőnek köteles­sége, hogy a választópolgárok érdekét kép­viselje, hiszen az Ő Jóvoltukból Jutott man­dátumhoz. Vajon hány választópolgár érdeke volt ab­ban a 4+1 szavazatban képviselve. Kulcsár J. László HBO A Kábelkom/HBO sajnálattal értesíti a Nyitott Világ Kábeltelevízió Kft. előfizetőit, hogy 1994. augusztus 1-től az HBO műsora az érintett területen megszűnik. Ennek oka, hogy a Nyitott Világ Kft. sorozatosan, súlyosan megszegte az HBO-val kötött szerződést, ami miatt cégünk a megállapodás felmondására kényszerült. Kérjük a Nyitott Világ Kft. előfizetőit, hogy a fentiekkel kapcsolatos kérdésükéi, panaszukkal a Nyitott Világ Kft. ügyfélszolgálati irodájához forduljanak. (1077 Budapest, Almássy tér 6., telefon: 142-0312, 142-3352) 14 ERZSEBETVAROS 1994/10. szám Előtérben a kultúra

Next

/
Oldalképek
Tartalom