Erzsébetváros, 1993 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1993-09-27 / 7. szám

K ár, igazán kár, hogy a városból igye­keznek kiiktatni a "jó kis békebeli" ven­déglőket, éttermeket, hogy azok le­tűnve és eltűnve helyet adhassanak a mo-' dem nagyváros zuhanó, embertelen forgata­gának, és ezeket az igényeket kiszolgáló gyors, un. fast-food restaurante-oknak. Ezek az éttermek, ezek az étkeztetést nagyipar­ként űző ember- és ételgyárak valóban gyor­sak, pontosak, precízek, tiszták, igényesek... Mit is mondhatnék még? Csupa dicsérő pozitív jelző mellett talán a feledés homá­lyába veszne a tény, amely ezeknek a nagy­múltú vállalatoknak a magyarországi repre­zentánsait - szerte a városokban - minde- nekfelett jellemzi, vagyis, hogy drágák, vagy diplomatikusabban fogalmazva: nem olcsó mulatság ma beülni egy Pizza Hut-ba vagy egy Burger King-be. Szinte nosztalgia fogott el, amikor a Károly krt. 23. sz. alatt működő Megálló Étterem egyik napról a másikra kiürítette helyiségét, az asztalok, székek eltűntek, a lehúzott rendőny pedig egyben a profilváltás alig titkolt jele. Az étterem 12 éve üzemel; ezalatt az idő alatt megpróbáltak kevesebb haszonnal dol­gozni és nem csökkenteni a színvonalat; ez avatta a "Megálló"-t viszonylag olcsó, - a szó legnemesebb értelmében-jó étteremmé. Pankovits Róbert, üzletvezető szomorú szemekkel legyint; a stáb szerződése augusz­tus 31-ével le is járt; a tulajdonos, az Ori­ent Rt. pedig nem tett rá kísérletet, hogy meg­hosszabbítsa a szerződéseket, hogy életben tartsa, egy "kis" ráfordítással, még színvona­lasabbá tegye ezt a vállalkozást. - Mintha mindez törvényszerű lenne... Amikor az ét­terem dolgozói fél évvel ezelőtt némi felújí­tást kezdeményeztek, leintették őket - le­hetséges, hogy a változtatás már akkor terv­be volt véve? Ez azonban mára lényegtelen részletkérdéssé vált, hiszen az étterem meg­szűnt, más lesz helyette és az már soha nem lesz olyan, mint a Megálló. Prózaibban kifejezve, hogy mi történik majd; a konyha és Pankovits üzletvezető úr egy zuglói önkiszolgáló étterembe költöznek át (Egressy út 35—51.), a sorsára hagyott he­lyiség pedig nem lesz sokáig üres: az Orient Rt. ugyanis a Kentucky Fried Chicken ré­szére bocsátotta az éttermet. Biztosak lehetünk benne, hogy a tökéle­tes kiszolgálás, a fast-food temperamentum, az uniformizálás e sajátságos formája itt, a Károly körúton sem szenved csorbát. Pankovits úr sajnálkozva néz végig a ter­men; ez valaha az ő birodalma volt; most majd kevesebbet fog erre járni. Valószínűleg a régi törzsvendégek sem fognak beülni a ragyogó, tiszta KFC-be és el­mennek a bablevesüket a még el nem adott, át nem alakított éttermekben megenni. Varga Judit Augusztus 20-án hajnalban a Grand Hotel Hungária Szálloda VIII. emeletén a lift előtti lépcsőházi részben és a 816. sz. szoba előtt szá­raz virágdekorációkat gyúj­tottak meg. A tűzokozó is­mert. A szálloda recepciósa időben eredményesen elol­totta a tüzet. A tűzoltóság és a rendőrség csak a vizs­gálatot folytatta le. Garay u. 7. sz. alatti lakóház egyik lakásának konyhájában két egymástól távol esd részben egyidőben tűz keletkezett augusztus 23-án 21.20 órakor. Figyelembe véve a helyszínen tapasztaltakat, szándékos tűz- okozás miatt eljárást kezde­ményeztünk a rendőrségnél. A tüzet a ház lakói több vödör vízzel eloltották. Augusztus 24-én déli órák­ban a Szövetség utca és a v__= Rákóczi út által határolt parkolóban égtek egy IBI­ZA 1.2 L. típusú személy- gépkocsi motorterében az éghető anyagok. A tüzet elektromos rövidzárlat idézte elő, melyet a tűz­oltóság megérkezése előtt 7 db 12 kg-os porraloltóval eredményesen eloltottak. A Dob u. 82. sz. előtt egy kihelyezett fémkonténerben hulladék égett, augusztus 24-én. A helyszínre érkező tűzoltóság a tüzet rövid időn belül eloltotta. Augusztus 25-én éjfélkor a Wesselényi u. 18. sz. alatti lakóház kapualjában 40x40 cm nagyságú elosztószek­rényben vezetékek szigete­lései égtek, melyet a tűzol­tóság halonnaloltóval elol­tott. húsáruház: VII:, Rákóczi út 28. Sertéshús Comb: ..................................320.- Ft. L apocka:..............................300.- Ft. Rövidkaraj:.........................399.- Ft. H osszúkaraj:.......................350.- Ft. T arja:....................................290.- Ft. D agadó:...............................290.- Ft. O ldalas:...............................250.- Ft. M alac eleje:........................180.- Ft. h átulja:....................200.- Ft. S ajt Trappista:............................345.- Ft. K araván:..............................345.- Ft. Eidami:................................445.- Ft. Parenyica:...........................445.- Ft. Ó vári:...................................337.- Ft. Tenkes:................................337.- Ft. Göcsei:...........................350.- Ft. A nikó:............................322.- Ft. M árvány:.......................333.- Ft. E mentáli:.......................514 - Ft. Zalai füstölt:.......................445.- Ft. J uhtúró:............................. 360.- Ft. S ör Kőbányai világos:................31.- Ft. A ranyászok:.........................33.- Ft. P olgári sör:......................34,50.- Ft. Tel.: 142-1988 Dreher pils...........................43.- Ft. D reher export......................43.- Ft. R ocky cellar.........................45.- Ft. D ANONE Joghurthab Kid:....................................33,50.- Ft. D anette: ..........................34.- Ft. D anone gyümölcs­joghurtok: ..................39,90.- Ft. M arstej:.................................35.- Ft. D anone könnyű & finom:...........................34,90.- Ft. T ej tennék 2,8% 1 lit................................33.- Ft. 2 ,8% 0,5 lit.......................17,50.- Ft. 3 ,6% 1 lit................................37.- Ft. 3 ,6% 0,5 lit......................20.-Ft. 1,5 % 1 lit................................30.- Ft. 1,5 % 0,5 lit.............................16.- Ft. 2 ,2% 1 lit.'......................30.-Ft. 2 ,2% 0,5 lit.............................17.- Ft. T ejföl poharas:.....................28.- Ft. T eavaj 1/10 dkg:.................27.- Ft. T úrórudi:..............................13.- Ft. K akaó 0,5 lit..........................22.- Ft. J oghurt:..................................16.- Ft. Kefir:.................................16.- Ft. F éltartós tej 0,5 lit...........20.- Ft. NE UTAZZON MESSZIRE, NÁLUNK MINDENT OLCSÓN VÁSÁROLHAT 10 ERZSEBETVAROS 1993/7. SZÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom