Erzsébetváros, 1993 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1993-08-03 / 5. szám

Új rendszerű szociális ellátás az Erzsébetvárosban Az 1993. évi III. törvény, vagyis a szociá­lis törvény jelentősen megváltoztatta a szo­ciális ellátás eddig megszokott formáit. A törvény egyrészt a régi támogatási formákat más néven említi (pl. „rendkívüli" segély helyett „átmeneti" segély), másrészt pedig új támogatási formákat vezet be (ilyenek pl. a gyermeknevelési támogatás, vagy a lakás- fenntartási támogatás). A szociális törvény keretszabály. Tarta­lommal az önkormányzatok helyi rendeletéi töltik meg, hiszen a támogatás feltételeit, összeghatárait, módját a helyi viszonyok és az önkormányzat pénzügyi lehetőségei szab­ják meg. Az Erzsébetvárosi Önkormányzat Képvi- selő-testülete július 24-én tartott ülésén fo­gadta el - egyhangú szavazással - a 10/1993 (VII. 1.) számú rendeletét, amely a szociális törvény által szabályozott pénzbeli és ter­mészetben nyújtott ellátásoknak az Erzsé­betvárosban érvényesülő szabályait határoz­za meg. Az Erzsébetvárosi Képviselő-testület arra törekszik, hogy a támogatások közül elsősorban a „természetben" nyújtott támo­gatásokat vegyék igénybe az arra rászorulók. Ez azt jelenti, hogy nyugdíjasoknál és óvo­dás, iskolás gyermekeknél az étkezést, házi gondozást ajánlja fel elsődleges támogatási formaként. Második támogatási formaként a „lakásfenntartási támogatás" kerül megál­lapításra. Átmeneti segély csak rendkívül indokolt esetben adható. Az alábbiakban ismertetjük az önkor­mányzat képviselő-testülete rendeletének lényeges elemeit. MILYEN ELLÁTÁSOK VEHETŐK IGÉNYBE? 1. ) Étkezés térítés (iskolákban, óvodákban, bölcsődékben, gondozási központok­ban). 2. ) Házi segítségnyújtás (nyugdíjasoknak). 3. ) Lakásfenntartási támogatás. 4. ) Gyermeknevelési támogatás. 5. ) Munkanélküliek jövedelempótló támo­gatása. 6. ) Ápolási díj. 7. ) Temetési segély. 8. ) Közgyógyellátási igazolvány. 9. ) Rendszeres szociális segély. 10. ) Rendszeres nevelési segély. 11. ) Átmeneti segély. MIT KELL TUDNI AZ EGYES ELLÁTÁSOKRÓL? 1-2. Étkezés-térítés, házi segítségnyúj­tás. A bölcsődékben, óvodákban, iskolákban étkező gyermekek után fizetendő térítési dí­jat az intézmény vezetője állapítja meg. Egyedülálló szülő esetén 100 %-os kedvez­ményt kap az a család, ahol 1 gyermeknél a 10.000 Ft-ot, 2 gyermeknél a 15.000 Ft-ot, 3 gyermeknél a 20.000 Ft-ot nem éri el a szülő jövedelme. Két szülő (élettárs) esetén, ha 1 gyermeknél a 15.000 Ft-ot, 2 gyermeknél a 20.000 Ft-ot, 3 gyermeknél a 25.000 Ft-ot nem éri el a szülők (élettárSak) jövedelme. 50 %-os kedvezmény illeti a háromgyer­mekes családokat, valamint egyedülálló szülő esetén 1 gyermeknél 12.000 Ft., 2 gyermeknél 17.000 Ft. két szülő (élettársak) esetén 1 gyermek után 17.000 Ft 2 gyermek után 22.000 Ft jövedelem alatt. Nyugdíjasok 7500 Ft alatt nem fizetnek térítést az ebéd, illetve a házi gondozás igénybevételekor. Az alábbi táblázat szerint alakul a térítési díj, ha a jövedelem meghaladja a 7500 Ft/ hót. 7501­8501­9501­10501­11501­12001­12501­13001­13501­8500 9500 10500 11500 12100 12500 12500 13000 14000 ebéd 1 napra 13.­26.­39.­52.­65.­72.­78.­85.­91.­házhoz száll. 2.­4.­6.­8.­10.­11.­12.­13.­14.­házi gondözás 16.­32.­48.­64.­80.­88.­96.­104.­112.­MELLÉKLET ERZSÉBETVÁROS ­1 MELLÉKLET 3. Lakásfenntartási támogatás Ennél az új támogatási formánál felhívjuk a figyelmet arra, hogy aki ebben a támoga­tásban részesül, jövedelmébe - amennyiben étkezést vagy házi gondozást is igénybe vesz - beszámítjuk az étkezéshez, gondozáshoz való önkormányzati hozzájárulás összegét is! Lakásfenntartási támogatásban az a VH. kerületben lévő lakás állandó bejelentett lakcímmel rendelkező bérlője (tulajdonosa) részesülhet, akinek családjában a havi össz­jövedelem nem haladja meg 1 fő esetén a 9600 Ft-ot, 2 " " 16.000 Ft-ot, 3 " " 22.000 Ft-ot, 4 " " 26.000 Ft-ot, 5 " " 29.000 Ft-ot, 6 " " 32.000 Ft-ot, 7 " " 35.000 Ft-ot, 8 " " 38.000 Ft-ot és akinek lakása nem nagyobb az elismert lakásigény felső határánál, amely 1-2 személynél 2 lakószoba, 3 " 2 és 1/2 lakószoba, 4 " 3 lakószoba, 5 " 3 és 1/2 lakószoba, 6 " 4 lakószoba 7 " 4 és 1/2 lakószoba 8 " 5 lakószoba. Nem kaphat lakásfenntartási támogatást 1. ) aki a lakásban mint haszonélvező lakik, 2. ) akinek lakása hasznosításából jövedel­me származik, 3. ) amennyiben a bérlőn (tulajdonoson) és közvetlen hozzátartozóján kívül más személy is él a lakásban (közvetlen hozzátartozó a férj, valamint az élettárs, ha legalább egy éve együtt él a főbérlő­vel (tulajdonossal), a szülő, a gyermek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom