Erzsébetváros, 1993 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1993-11-06 / 9. szám
■ ADJESELYT! Szociális foglalkoztató ERFO az esélyegyenlőségért Fenti címmel november 16-án és 17-én szakmai napokat rendeznek az Erfo Ipari Vállalat Dózsa György út 48. szám alatti üzemházában. A kétnapos rendezvényen a vállalat két éve felépült négyszintes épületét és a benne dolgozó - többségében egészségkárosodott - ember munkáját szeretné bemutatni. A meghívottak között szerepelnek a harmincezer lélekszámúéi nagyobb várósok polgármesterei, a vállalat mintegy 150 üzleti partnere, a közbiztonsági szervek vezetői. A cég e két nap alatt, a Quali- fórum Marketing Tanácsadó Kft. segítségével piackutatást is szeretne végezni, hiszen mindenki segítségére szükség van ahhoz, hogy az önhibájukon kívül egészségkárosodott, lelki problémákkal is küszködő emberek életének értelmet adjanak a vállalatnál végezhető munkával. Ezt pedig csak úgy tudják elérni, ha állandóan keresik a lehetőségeket, azokat a munkákat, amelyeket dolgozóik el tudnak végezni. A vállalat neve fantázianév. Az ER az Erzsébetvárost jelöli, míg a FO arra utal, hogy a ma csaknem 1200 főt foglalkoztató ipari vállalat a Szociális Foglalkoztatóból nó'tt ki. Egykor ezek a foglalkoztatók a kerületben egymástól távol eső', sötét, vizes pincékben, nyirkos helyiségekben - nem túlzás - embertelen körülmények között működtek. A családok egy része inkább vállalta az otthoni teendőket, csakhogy gyermekük elkerülje a szociális foglalkoztatót. Az áldozathozatal később feszültségeket indukált, ami - mindenki számára - nehezítette az otthoni életet. A szociális foglalkoztató vezetői szélmalomharcot folytattak a foglalkoztatók átalakítása érdekében. Kevesen tudták megvalósítani azt, amit Nagy Vendelné, az Erfo Ipari Vállalát igazgatónője, akit az egészségkárosodott emberek foglalkoztatásának meghonosításában kifejtett kiemelkedő alkotó tevékenységének elismeréséül október 23-án Göncz Árpád köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Érdemérem Kis- keresztje kitüntetésben részesített. Az ő és munkatársai kitartó munkájának köszönhetően az egészségkárosodott - számos esetben fogyatékos - emberek egy négyemeletes, modern, világos épületben dolgozhatnak, és nap-nim után érezhetik létük, munkájuk fontosságát. Erezhetik a gondoskodást, a szeretetet és azt a le nem írható türelmet, toleranciát, amelyet munkavezetőik tanúsítanak velük szemben.- A vállalat - összlétszámához viszonyítva - 62-67 százalékban foglalkoztat egészségkárosodo tt, illetve fogyatékos embereket. Felvételkor a rehabilitációs és szociális osztály dönti el, hogy a jelentkező mely munkaterületre alkalmas - mondja Kalocsay Gyula rehabilitáció vezető. A földszinten működő nyomda, valamint papírfeldolgozó üzemünk, kis példányszámú egyedi, vagy nagy példányszámú, tömegigényt kielégítő munkák elvégzésére is vállalkozik. Az első' emeleti szövődében csak csökkent munkaképességű emberek dolgoznak, kézi szövésű és kézműipari termékek, faliszőnyegek, térítők, sálak, törülközők, kendők kerülnek ki a kezük alól. Bőrdíszmű részlegünkben jelenleg Brut piperetáskák készülnek. Minta alapján minden szakmába vágó terméket elkészítünk. Varrodánk e pillanatban munkaerőgondokkal küszködik. Húsz varrónőt - természetesen nemcsak egészségkárosodottat - tudnánk alkalmazni. A Dob utca és Rózsa utca sarkán működik asztalosipari és kerámiarészlegünk. Ez utóbbiban szinte teljes létszámban süketnémák dolgoznak. A vállalat a dolgozók munkájából, a Pénzügyminisztérium és a Népjóléti Minisztérium támogatásával tartja fenn magát. Bíznak abban, hogy a kétnapos találkozó eredményesen zárul.- Joó‘BÁLI - BCÍV „Legyünk. Iia szabadok maradni, vagy jobban mondva: ha valósággal szabadok lenni akarunk, mindenek cló'tl méltányosak." Gróf Széchenyi István I99ß. november 20-án, IMiyiAR HARMAPSZOR, ERZSEBET-NAPI BAL LE£Z a GRAND HOTEL HUNGÁRIÁBAN, aki vigadni szeret, aki másokat is szeret, aki segíteni tehetős, aki tavaly is ott volt, most is jöjjön, és hozza magával barátait, mert nagy vigasságot rendezünk Erzsébetváros esélytelenjei javára, akik sokan vannak, ám vigasságra nincsen sok okuk! MŰSOR LESZ! VACSORA LESZ! TOMBOLA LESZ! TÁNC KIVILÁGOS KIVIRRADTIG! MEGJELENÉS: KLAKKBA, FRAKKBA, LAKKBA A GRAND HOTEL HUNGÁRIÁBAN! Senki ne maradjon otthon, aki segíteni tehetős s akinél a ládafiában gyémánt nyakék, platina gyűrű, cigarettatárca, Alfa-Romeo, Picasso-kép, Leonarao-szobor, vagy hasonló apróság kallódik, hozza el az éjszakai tombolára, ha szerencsés, visszanyerheti, ha nem, megszabadult egy fölösleges kacattól! MINDENKIT HÍVUNK, MINDENKIT VÁRUNK, AKI VIGADNI SZERET, AKI MÁSOKAT IS SZERET AKI SEGÍTENI AKAR. A báli bevétel minden fillérje az ESÉLY Alapítvány számlájára kerül, a báli belépő minden fillérje az adóból levonható! 1993. NOVEMBER 20-ÁN ESTE NYOLC ÓRÁRA MINDENKIT VÁRUNK A GRAND HOTEL HUNGÁRIÁBA! A báli belépőhöz hozzájuthat: Erzsébetváros Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálat, 13., 14. ablak (Erzsébet krt. 6. fsz.) Tel.: 142-2969/100 m Erzsébetváros Képviselőtestülete Báli bizottság 1993/9. SZÁM ERZSEBETVAROS 13