Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1942

Tájékoztató az 1943—44. iskolai évre

92 A jövő iskolai évre a VI.—VIII. osztályra nézve a nm. VKM. által 136.079/1939. IX. ü. o. által kiadott ú. n. módosított tandíj­rendszer érvényes. E szerint a jeles előmenetelüek, valamint a kettőnél több ellátatlan gyermekkel bíró vagyontalan, továbbá a teljesen szegény szülők jó előmenetelü gyermekei tandíjmen­tességben részesíthetők. A többi jórendü tanuló 4. fokú kedvez­ményben részesülhet. Az elégséges előmenetelü tanulók közül azok, akiknek a magasabb osztályba való felvételnél figyelembe veendő tantárgyakból kevesebb elégséges osztályzatuk van, mint jeles és jó együttvéve, 3. rokozatu kedvezményt nyerhetnek, a többi elégséges rendű tanuló 2. fokú tandíjkedvezményt kap­hat. Osztályt ismétlő és elégtelen érdemjegyet kapott tanuló az 1. fokozatú kedvezménynek megfelelő tandíjat fizet. A fokoza­tok ugyanannyi díjat jelentenek, mint az I.—V. osztályosoknál feltüntetett rendszernél. Azok a VI.—VIII. osztályos tanulók, akik nem a, visszacsatolt országrészben kezdték gimnáziumi ta­nulmányaikat és szüleik jelenleg sem laknak a visszacsatolt terü­leten, az anyaorzági tandíjrendszer szerint részesülnek díjked­vezményben. Minden tandíjkedvezményért minden tanulónak újra kell a következő iskolai év folyamán folyamodnia. A tandíj öt egyenlő évi részletben fizetendő. A fizetési ha­táridők: október, november, január, március és április hónap 5. napja. A nm. VKM. 57.436/1941. számú rendelete értelmében min­den ismétlő tanuló az esedékes tandíjrészlet fizetésén kívül még tandíjrészletének felét fizeti be a Horthy-ösztöndíj alapra. Ezek a tanulók egyszerre két csekken fizetik be ezeket a díjakat. A javító- és pótló vizsgálatokat szeptember hó 1.-én tartjuk. A vizsgálatok reggel 8 órakor kezdődnek. Azok a tanulók, akik javítóvizsgálatot tesznek, a vizsgálat megkezdése előtt tanulmá­nyi értesítőjüket kötelesek leadni az igazgatói irodában. E nélkül javító vizsgálatot tenni nem lehet. Minden tanuló a javítóvizsgá­latra való jelentkezés alkalmával 25 pengőt fizet a Horthy­ösztöndíj alapra. Azok a tanulók, akik más tantervű iskolából akarnak gimná­ziumba átjönni és itt akarják tanulmányaikat folytatni, az eltérő anyagra vonatkozó különbözeti vizsgálatot tartoznak tenni. A kü­lönbözeti vizsgálatokat szeptember 2.-án tartjuk meg, még pedig délelőtt 8—l-ig lesz az írásbeli, délután 3 órától a szóbeli vizsgá­lat. A különbözeti vizsgálat díja tárgyankint 3 P. Szeptember hó 3.-án és 4.-én lesznek a magánvizsgálatok. 3.-án tartjuk az írásbeli, 4.-én a szóbeli magánvizsgálatokat. A ma­gánvizsgalat díja tárgyanként 5 P, elnöki díj 5 P. A magántanu­lók tandíja 150 P. Azok a VI.—Vlll.-os magántanulók, akiknek szülei a visszacsatolt területen laknak és tanulmányaikat a visz­szacsatolt területen kezdték meg, csak 100 P. tandíjat tizetnek. Ezúton is figyelmeztetjük a magántanulókat, hogy ugyanazt az anyagot kötelesek elvégezni, mint a nyilvános tanulók. Aján­latos, hogy a magántanulók a vizsgálat anyagáról a szaktanárok­nál érdeklődjenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom