Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1942
Könyvtárak, szertárak - Ifjúsági egyesületek
47 meg a Természettudományi szakosztály üléseit. Folytattuk a tavaly megkezdett előadássorozatot tanulóink természettudományi ismereteinek mélyítésére. A szakosztály ülések tárgya a fizika legújabb elméleti fejlődésének tárgyalása mellett a mindennapi életben szereplő fizikai eszközök ismertetése volt. Vezető tanár: Berend Miklós. Ifjúsági szakosztályvezető: Csizmazia József VIII. b. oszt. tanuló. Karének. Az intézetünk ifjúságából alakított énekkar gyermek, férfi, női, vegyes, valamint fiúvegyeskarra tagozódik. Mind az ötfajta kar bőven szerepelt a tanév folyamán. Legtöbbet a gyermek, a fiú és a nagy vegyeskar lépett fel. A női kar csak zárt intézeti ünnepségek alkalmából jutott szóhoz. Az intézet jubileumi ünnepségén a gyermekkar, a fiú-vegyeskar és a nagy vegyeskar működött közre. Fellépett a gyermekkar a SZMKE által rendezett műsoros mesedélután keretében is. A vegyeskar a SzMKE városunkban rendezett irodalmi estjén mutatkozott be a nagyközönségnek, a gyermekkar pedig a december 6.-án rendezett Móricz Zsigmond emlékünnepélyén gazdagította a műsort. December 19.-én félévi beszámoló hangverseny volt karácsonyi matiné keretében, zárt körben. A februárban megtartott diákbált helyettesítő műsoros esten a gyermekkar, a március 15.-i intézeti ünnepélyen pedig a gyermek és fiú-vegyeskar lépett fel. A nyolcadikos diákok ballagását a gyermekkar és a nagy vegyeskar énekszámaival kísértük. Az összes karok utolsó tanévi szereplése a Hősök ünnepén rendezett iskolai ünnepség keretében volt. A fiúvegyeskar ezen kívül egy litirgikus nap alkalmával is fellépett. A heti két órai karének mellett természetesen nem lehetett mind az ötfajta kart egyenlő arányban foglalkoztatni. A karok közül érthetően a gyermekkar szerepelt a legtöbbet, aminek magyarázata, hogy a kisebb tanulók mutatnak legnagyobb fogékonyságot az ének iránt. Egyházi énekkar. A 40-tagú énekkart Márkus Artúr dr. vezette. Az énekesek ezidén a következő énekeket tanulták meg: Király— König P.: Szegedi mise; Halmos: Napmise; a vasárnapi és a Szűz Mária-zsolozsma vecsernyéjének zsoltárai és himnuszai; Halmos: Minden földek; Halmos: ! Magnificat; Buchner: Ave Maris Stella, Demény: O gloriosa; Bárdos: Vexilla regis; Bárdos: Dicsőség legyen, Christus vincit (motetták négyszólamra); Prostráti, Adorámus, Futva jöttem, Krisztus Jézus született, Mennyből az angyal, Óh gyönyörűszép, A keresztfához megyek, Acélszárnyon, Most lett a kenyér, Égből szállott, Máriát dicsérni, Boldogasszony Anyánk, Mennyek királyné Asszonya (népénekek négyszólamú feldolgozásai). Az énekkar igen szép sikerrel szerepelt július 26.-án (Király: Szegedi mise), az október 4.-i jubileumi misén (Szegedi mise), november 8.-án a déli misén; a december 9.-i kongregációs díszgyűlésen, a december 21.-i kongregációs karácsonyesten, a február 16,-i szentségimádáson, a március 15.-Í hiv. misén (Halmos: Napmise), a június 11.-i Te Deum-misén, egy június 14.-i primícia misén (Halmos: Napmise), a június 18.-i hiv. misén, az énekkar által rendezett ú. n. liturgikus napokon: szeptember 27.-én, november 22.-én, december 8.-án, január 24.-én, február 21.-én, március 25.-én, április