Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1942

Az iskolai év vázlatos története

32 ségességét, célját, módszereit és anyagát. Ugyanezen az érte­kezleten Sierácki Artúr dr., az intézet énektanára a művészi ne­velésről tartott előadást. Több szülő szólt hozzá az elhangzott előadáshoz. Október hó 16.-án az I. osztályos tanulók szülei részére tar­tottunk szülői értekezletet. Az értekezleten Pusztay Rózsa tar­tott előadást. Március hó 30.-án Thain János tartott előadást a szülői érte­kezleten a rajzoktatás nevelő hatásáról. Április hó 6.-án a VIII. osztályos tanulók szülei számára tar­tottunk szülői értekezletet, amelyen Tóth László dr. a pályavá­lasztásról adott elő. Ünnepélyek és megemlékezések. Szeptember 9-én a Vetii Sancte után ünnepély keretében Mrenna József tanügyi főtaná­csos, igazgató nyitotta meg az iskolai évet. Október 6.-án ünnepeltük meg az aradi vértanúk emlékeze­tét. Az ének- és zeneszámok közben Déri Béla VII. a. o. t. mon­dott ünnepi beszédet. Október utolsó hetében megemlékeztünk a finn-ugor rokon­ságról és felhívtuk tanulóink figyelmét a takarékosságra. November 7.-én tartotta intézetünk a felszabadulás emlék­ünnepét. Az ünnepélyen szerepelt az énekkar Sierácki Artúr dr. és a zenekar Vas Károly vezetésével. Szavaltak: Gábris József VI. a. és Száraz László VIII. b. o. tanulók. Az ünnepi beszédet Décsy Gyula VIII. a. o. t. mondta. December 5.-én az utolsó tanítási órában emlékeztünk meg Kormányzó Urunk nevenapjáról. Az ünnepi beszédet Zórád Elek hittanár mondta. Szavaltak: Bereczky Tibor I. c. és Bircsák Jó­zsef VIII. a. o. tanulók. Az énekkar Serkenj fel kegyes nép és Kodály: A juhász c. darabját adták elő. Varga Frigyes VI. o. t. Kodály: Furulyázó huszár c. művét adta elő fuvolán. A zenekar Erkel: Hunyadi-nyitányát játszotta. December 11.-én megemlékeztünk a limanovai ütközetről. December 19.-én karácsonyi ünnepélyt tartottunk. Február 28.-án intézetünk a hagyományos diákbál helyett műsoros délutánt rendezett. A bevezető beszédet Varagya Má­ria VIII. a. o. t. mondta. Énekszámokkal szerepeltek: Cserepes Ilona VIII. a., Istenes Magdolna VIII. b„ Tóth József VII. b. o. t., szavaltak: Majercsik Lajos VIII. a. és Bereczky Tibor I. c. o. t. Szerepelt a zenekar és az énekkar. Zeneszámokat adtak elő: Mó­zsi Ferenc VII. b., Kolecsányi Antal és Szőcs Erzsébet VIII. a. o. t. és egy mandolin-négyes. Egy humoros jelenet és két kis színdarab tarkította még a műsort. A szabadság ünnepét március 13.-án tartottuk meg. Vas Ká­roly tanár mondott ünnepi beszédet, szavalatok, ének és zene­számok hangzottak el. Március 15.-én ifjúságunk a levente­ünnepélyen vett részt. Május első hetében az anyák napjáról emlékeztünk meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom