Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1941

Az iskolai év vázlatos története

58 igazgatói lakás pincéjébe, részben az iskolaépület földszinti tan? termeibe. A levonulás előre meghatározott rendben és gyakorlat alapján történik. A riasztással egyidőben működésbe lépnek a különböző őrségek. Mentők: két tanárnő, 5 tanuló. Gázfelderítő és gázmentesítő osztag: 9 tanuló. Futárok: 2 tanuló. Házi rendőrség: 10 tanuló és egy vezető tanár, egy helyet? tessel. ' Házi tűzoltóság: 10 tanuló és vezető tanár, egy tanuló helyet« tessel. Figyelők: 5 tanuló és egy vezető tanár, egy tanuló helyet* tessel. Az osztagok vezetői és tagjai ismételt gyakorlatok és elméle? ti kiképzés alapján fogják teljesíteni feladatukat.' Diákkaptár. Tanulóink az idei tanévben is nagy lelkesedéssel folytatták a kaptármunkát. A nehéz gazdasági viszonyok miatt a készpénzgyüjtés csökkent ugyan (531 P), de annál értékesebb az az eredmény, amit tanulóink gyűjtő; és termelőmunkával értek el. I Intézetünk ifjúsága megértette a hulladékgyűjtés nemzet­gazdasági fontosságát. A közellátási miniszter úr általi kezdemé? nyezett cipőgyűjtési akció során 376 pár cipőt gyűjtöttek. Egé? szen kiváló eredményt értek el a fémhulladékgyűjtésben: 12.500 kg. hulladékvasat, 70 kg. rezet, 50 kg. horganyt szedtek össze ta* nulóink. Ezenkívül' gyűjtöttek aP.ma? és körtemagot, papírt, csőn? tot, törött hanglemezt, stb. Az ipar? és közellátás szempontjából jelentős növények ter* melésének fontosságát is átérezte ifjúságunk és nagy lelkesedés? sei vállalkozott a nehéz mezőgazdasági munkák (szántás, ásás. kapálás) közös elvégzésére. Az intézet kertjében, a várostól bé­relt földeken napraforgót, babot, burgonyát vetettek. Sok tanuló otthon, kis kertjében is ültetet el napraforgót. Többen állat* tenyésztéssel is foglalkoznak: angoranyú!?, galamb?, selyem* hernyótenyésztéssel és kacsa*, libahízlalással. Szép eredménnyel zárult az erdélyi nyereményköilcsön kötvények jegyzése is (5500 P). A diákok munkakedvét nagy mértékben fokozzák a pályáza* tok, jutalmak. Ezen a téren kifejtett munkásságáért köszönet jár a Kisalföldi Mezőgazdasági Kamara vezetőségének. Pályázatán: I. díjat nyert Ganczner Árpád VII. b., II. díjat Poczkody Tibor V. b., III. díjat Szendi Ferenc IV. a. oszt. tanulók. Szőke István VIII. a., Varagya Mária VII. a., Baráth Miklós VIII. a. oszt. ta­nulók dicsérő oklevelet nyertek. Szorgalmid! j at kaptak: Kucsera Katalin VII. b., Hajdú ' László VIII. a., Ganczner Árpád VII. b. oszt. tanulók. Az érsekújvári diákkaptárcsoport műsoros délutánjain inté? zetünk kaptárois diákjai szép sikerrel szerepelitek. Zenekaruk, a színdarabok szereplői, a verspályázat nyertes költeménye 'elkes

Next

/
Oldalképek
Tartalom