Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1940

Dr. Dobossyné Szparni Anna: Czárán Dániel

8 C^szá I'd II \ÖclhI&L Ez év szeptemberében fájdalmas meglepetés érte gimná: ziumunk külön kis világát: Czárán Dániel testnevelő tanár, Dani bácsi, a diákok örökké mosolygó, jóságos Dani bácsija, elhagyta intézetünket, hogy hosszú, kemény munkában töltött nevelői pá: lyafutása után, nyugalomba vonuljon. 35 évet, egy egész emberöltőt töltött nap:nap után a gimná: zium falai között, — jónéhányan vagyunk a tanári testületben, akik tanítványai, majd kartársai voltunk — a hosszú évek folya* mán mindig egyformának láttuk, frissnek, fiatalnak, végtelen jó: akaratú kartársnak, a diákon mindig segíteni kész tanárnak. Személye, egész lénye annyira összenőtt a gimnáziummal, hogy mindnyájunk számára hihetetlennek látszott: a kedves régi tanár, mindennapi gondjaink részese ezután csak mint vendég látogat közénk. Czárán Dániel 1880:ban született Sipeten, Temesmegyében. Középiskolai tanulmányait a temesvári piarista gimnáziumban, majd az aradi állami tanítóképzőben végezte. 1902:ben tanítói ok: levelet nyer, 1904:ben pedig megszerzi a testnevelési tanári ok: levelet. Működésének első állomáshelye a m. kir. tanárképzö:intézeti gyakorló főgimnázium Budapesten, ahol csak egy évig marad. 1905:ben mint helyettes tanár már gimnáziumunk testnevelő tanára. Maga is kitűnő tornász, szakjának és az ifjúságnak egyaránt rajongója, a fiatal tanár nagy lendülettel lát munkának. Tanítvá: nyai már az 1905/6. iskolaév végén a bajnoki díjat nyerik el a szé: kesfehérvári ifjúsági versenyen. 1907*ben, már mint rendes tanár, ismét versenyre készíti elő diákjait. A komáromi tornászverseny: ről ezúttal a II. díjat hozzák haza a gimnázium növendékei. De nemcsak az iskolában, hanem a társadalmi munka széle: sebb területein is buzgón tevékenykedett és hogy egy lelkes, tett: re vágyó fiatal tanár mit jelenthet egy város társadalmának életé: ben, az ö példája mutatja. Rövid két évvel városunkba érkezése után » Mens sana in corpore sano« jelszóval az ő kezdeményezésére alakul meg az Érsekújvári Sport Egyesület (ÉSE). Hogy milyen szerepe volt ew nek az egyesületnek városunk sportjának fejlődésében és milyen értéket jelentett a 20 évi megszállás alatt a nemzeti sport szem: pontjából, mindnyájan tudjuk. Ha az ÉSE 20 éves jubileuma ál: kalmával kiadott emlékkönyvet lapozgatjuk, léptemnyomon Czárán Dániel nevére bukkanunk. Mint az egyesület alelnöke és műszaki vezetője, mindenütt ott volt, ahol munkára és kezdemé: nyezésre volt szükség. A cseh uralom hosszú hónapokra kivette kezéből a kenyeret, de energiáját ez sem tudta megtörni, a magyar sport ügyének leh kes munkása maradt továbbra is. 1937:ben megszervezte a fel: vidéki magyar gimnáziumok könnyűatlétikai versenyét. Az esz: mét olyan lelkesedéssel fogadták, hogy a versenyen az összes felvidéki magyar gimnázium képviseltette magát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom