Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1940

Bedy Rezső dr.: Szeglethy István

^)zea,Latlhu, 'iJ^stvcíyi Az érsekújvári gimnázium ismét fájdalommal néz utána egy távozó tanárnak: Szeglethy István c. igazgató az elmúlt tanév véz gén nyugalomba vonult. Hosszú, 35 éves értékes munkásság után vált ki sorainkból a régi gárda e nemes tagja, ki államrengetö időkben keményen megállta helyét, megőrizte lelkének ifjúságát. Hazánk egyik legmagyarabb vidékének, Kapuvárnak szülötte. 1881. augusztus 17*én látta meg a napvilágot. Pápa—Győr gimnáz ziumi tanulmányainak színhelye, majd a pannonhalmi tanárképző intézetben és a budapesti tudományegyetemen végzi el főiskolai tanulmányait. Nagy buzgalommal merül a magyar nyelvészetbe; különös gonddal foglalkozik Arany Jánossal s e körből veszi dokz tori disszertációjának szánt szakmunkájának tárgyát is. (A főnévi ige név Arany Jánosnál: Nyelv, füz.) 1906zban tanári oklevelet szerez, de már 1904. márciusában katedrához jut az érsekújvári, akkor még közs. kat. főgimnáziumban, amelynek szelleme akkoz riban nagy átalakuláson megy keresztül. Finta Ferenc, az akkori igazgató, minden erejével azon volt, hogy a tanári kart felfrissítse és ezért lehetőleg fiatal erőket hozott ide. Ezek közé tartozott az ugyancsak most nyugalomba vonult nagynevű történettanárunkon, dr. Noszkay Ödönön kívül Szeglethy István is, ki 1906zig hez lyettes, majd rendes tanár lett. Az intézetnek az állammal kötött szerződése értelmében a tanári kar egy része állami kinevezésü volt és 1909zben bejutott ezek sorába ö is. Komoly pedagógiai munkásságot fejtett ki s mint szigorú, de igazságos tanár közz becsülésnek örvendett. Az érsekújvári Kaszinó titkárjává választja; külföldön is jár, hogy ismereteit bővítse és látókörét széz lesítse. Mikor ránk szakadt a világháború vérzivatara, megnehez zült iskolánk fölött is az idők járása s ebből a felfokozott erőz feszítésből Szeglethy István is derekasan kivette részét, különös gondot fordítva az ifjúság önképzököri munkájára. A háború szerencsétlen kimenetele után mutatta meg igazán, milyen kez mény, szívós magyar lélek lakozik benne. Míg sokan az anya> országba menekültek, ö azt a felfogást hirdette, hogy sokkal töbz bet használ a tanár és bármely más tisztviselő hazájának avval, ha — mint a római katona — kitart állomáshelyén. S mikor lez csapott a veszedelem s idegen államkötelékbe kerültünk, világosan látta maga előtt rendeltetését: nemcsak tanárnak érezte magát, hanem a nemzeti ügy fölkent harcosának, a megtépázott magyar haza papjának s e szent tűz annál erösebben lángolt benne, menz nél több honfitársában a kialvás veszedelme fenyegette azt. Nem hagyta el szellemi őrhelyét akkor sem, mikor a csehek Ipolyságra helyezték át. Majd visszakerülve intézetünkhöz, ismét súlyos csapás érte: az illetőségi kérdésnek csehszlovák értelmezése szez rint »honpolgárság hiánya miatt« (valójában azonban erős ma* gyar érzése volt az ok) mint »idegent« fölfüggesztették állásától abban a hitben, hogy a nélkülözések majd arra késztetik, hogy az anyaországban keressen elhelyezkedést. A magyar tanár azonban inkább vállalta az ittmaradással járó anyagi nehézségeket, mint a kényelmes eltávozást. Bár megvolt minden oka arra, mégsem