Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1939

Az iskolai év vázlatos története

45 kohol káros hatására, a tüdővész elleni védekezésre és a magyar ipar következetes pártolására. A VIII. osztályok ballagása. Május 14*én a két VIII. osztály távozó diákjai búcsúztak gimnáziumunktól. Az »Elmegyek, eh megyek . ..«- szomorú dallamára végigjárták az öreg iskola kedves emlékű helyeit, betekintettek mégegyszer a régi tantermekbe, majd a diákok sorfala között levonultak az udvarra, az ünnepé« lyes búcsúztatás színhelyére. A Hiszekegy eléneklése után Dudok Gyula VIII. osztályú tanuló tolmácsolta a nyolcadikosok köszö* netét a tanári karnak és a gimnázium ifjúságának, majd átadta a VII. osztálynak a gimnázium zászlaját, melyet Lakatos György VII. a. osztályú tanuló vett át. Lakatos György VII. a. osztályú tanuló a gimnázium ifjúsága nevében Ígéretet tett, hogy a három szín mindenkor ihletője lesz az érsekújvári gimnazistáknak. Mrenna József igazgató szép ünnepi beszéddel bocsátotta útjukra az Alma Mater búcsúzó fiait és leányait, utána Vinkovits István I. a. osztályú tanuló lépett ki a gimnazisták sorából s meghatót* tan nyújtotta búcsúzó jobbját az »öreg diákoknak«. Sok szeren* csét kivánt nekik az élet kemény megpróbáltatásaiban. Az itt* maradó diákok nevében Vinkovits minden nyolcadikosnak egy szál gyöngyvirágot adott, mint igaz szeretetük és soha nem hal* ványuló emlékezésük jelképét. Az ünnepély végén Haulik Béla bankigazgató szólalt fel a szülők nevében s őszinte köszönetet mondott a nyolc évig fárad* hatatlanúl dolgozó tanárok türelméért, megértő szeretetéért. Az ünnepség a Himnusz hangjaival ért véget. Utána a két nyolcadik osztály elvonult a gimnázium zászlaja és tanári kara előtt. Fényképező szakosztály Intézetünk önképzőkörének kere* tein belül 1940. március 28*án megalakult a Fényképező Szak* osztály. Mintegy 44 fiú* és leánytanuló jött össze minden péntek délután és Dugonics Ferenc vezető tanár irányítása mellett szak* gyűléseken sajátították el a fényképezés művészetének elméleti és gyakorlati részét. Ezeket a gyűléseket sok érdeklődő tanár is meghallgatta. Fényképkiállítást, sajnos, az idő rövidsége miatt nem rendezhetett a szakosztály, de rendezett egy fotokirándu» lást, több tagja csatlakozott az Önképzőkör falukutató munkájá* hoz s a két Vll. osztály szegedi kirándulásán is sok kitűnő képet készítettek úgy, hogy a jövő évi fényképkiállításra kitűnő anyag áll rendelkezésünkre. Cserkészet. Intézetünk Czuczor Gerge/y*cserkészcsapata az elmúlt iskolaévben is folytatta sokoldalú munkásságát. A tavalyi cserkészmunka betetőzése és koronája a nyári tábor volt. Telje* sült régi vágyunk és hazakerülve, elsőízben táborozhattunk a »magyar tenger«, a Balaton hüs habjai közelében. A tábor helye a balatonakarattyai cserkészparkban volt; a tábor parancsnoka Mrenna József igazgató, törzstiszt, majd Klenner Aladár dr. ta* nár, cserkésztiszt volt. A táborozáson 40 cserkész vett részt és július 5—26*ig tartott. A táborból emlékezetes kirándulásokat is tettünk a Balaton nevezetes helyeire, így Siófok, Kenese, Almádi, Tihany, Földvár, Badacsony, Keszthely és Székesfehérvár váró* sába. A jó táborozástól fiaink felüdülve tértek haza városukba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom