Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1938
Az a tanuló, aki egy tantárgyból elégtelen osztályzatot kapott és magaviselete legalább elégséges, külön folyamodás nélkül jelentkezhetik a javítóvizsgálatra. A két tantárgyból bukott tanuló javítóvizsgálatot nem tehet. Az a tanuló, aki két egymást követő osztályt már javítóvizsgálattal végzett, s a következő osztályban egy tantárgyból ismét elégtelen osztályzatot kapott, tanulmányait csak az osztály megismétlésével folytathatja. Az a tanuló, aki négynél több tantárgyból kapott elégtelen osztályzatot, vagy aki középiskolai tanulmányai folyamán már két ízben ismételt osztályt és a második osztály-ismétlést követő tanévben egy tárgyból elégtelen osztályzatot kapott, vagy aki mini ismétlő két vagy több tantárgyból elégtelen osztályzatot kapott, középiskolai tanulmányokat többé nem folytathat. A mástipusú iskolából átlépő tanulók különbözeti vizsgálatot tesznek. Ezeknek a tanulóknak augusztus 22—27 között kell az igazgatóságnál jelentkezni és ugyanakkor kötelesek a vizsgálati díjak címén tárgyanként 3.20 P-t lefizetni. A javítóvizsgálatra szept. 1-én kell jelentkezni Tanulmányi Értesítővel. A különbözeti-, javító- és pótlóvizsgálatok szeptember 2-, 4-, 5-, 6- és 7-én lesznek. Az esetleg engedélyezendő magánvizsgálatokat szeptember hó első felében tartja meg az intézet. Az 1939-40. tanévet szeptember hó 9-én — szombaton — reggel 9 órakor istentisztelettel kezdjük meg, utána évnyitó ünnepélyt tartunk. A rendes tanítás szeptember hó 11-én, hétfőn kezdődik. A jövő tanévi tankönyvekről felvilágosítást nyújt az Évkönyvnek Tankönyvek c. fejezete. A nyári szünidőben az igazgatóság hétfőn, szerdán és csütörtökön d. e. 10—11. tart hivatalos órát. • 123