Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1938

útjára koldusként kivetett, de szabad magyarok — felszabadult magyar testvéreinknek, mi érsekújvári egykori diákok — nektek drága magyar fiúk és leányok! mostani érsekújvári diákoknak. Legyen ez a zászló hirdetője, kibeszélője mindannak, amit gyöngeségünk méltó szavakba foglalni most nem képes. Piros szine szóljon, beszéljen arról a lángzó, lobogó szeretetről, mely mindnyájunkat eltölt, édes magyar hazánk iránt, azon ősi, vérrel áztatott és megszentelt drága magyar föld iránt, amelyet az elvakult gvülöltség, a bosszúvágy és gonosz tudatlanság már ebek harmincadjára szánt, de amelyért mi készek vagyunk, készen állunk utolsó csöpp vérünket is ontani, mert: „S vér, veríték, vagy halál az, mit kiván, Áldozatként rakjuk azt le, zsámolyán, Hogy mondhassuk csend és viharban: Szent hazánk! Megfizettünk mind, mivel csak tartozánk." (Vörösmarty). És a zászlónak makulátlan fehérsége juttassa eszetekbe ami féltő, együttérző gondoskodásunkat, édes anyátoknak aggódó gondját gyermeke jövője, sorsa felől, a magyar ifjúság tiszta, erkölcsi élete felöl. Testvéreim mondjátok, hát lehet-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága? És a virág ti vagytok, édes jó fiúk, leányok! — hazánk tavaszi, májusi fáján! Vigyázzatok, hogy el ne hervadjatok! Rázzuk le magunkról, az idegenből közénk csempészett, sorainkba belopott, megrontásunkra kínálgatott léha, ártó szellemet, utasítsuk vissza undorral a fölkínált erkölcstelen tobzódást, jól tudván, hogy minden államnak támasza és talpköve a tiszta erkölcs, mely ha kivész belőled drága magyar ifjúság: édes magyar hazánk elvész és rabigába görnyed. A zászló zöld szine pedig biztasson, ihlessen benneteket mindig nagy hűséges bizalomra, imádságos hitre emlékeztetvén a felvidék halhatatlan írójának szavára: ember küzdve küzdj és bízva, bízzál! És míg alázkodó hittel imádkozni fogunk, amíg imádságos tapadó lélekkel bizakodunk, — nem féltem a magyart. Mert dúlt már fölöttünk török és tatár, pusztított, irtott bennünket ádáz ellenség évszázadok vérzivatarjai között úgy, hogy a költővel mondhattuk el: „Voltunk mi már úgy, hogy .Koporsó volt ágyunk és szent asztalunk. És vértanúk tüzénél olvastuk meg, Hogy hányan vagyunk." (Mindszenty). és íme vagyunk, mert áll Buda és él magyar még! Diáktestvéreim! vegyétek hát ezt a zászlót hálánknak és szeretetünknek, együttérzésünknek és hűségünknek, töretlen magyar bizodalmunknak szent zálogát, hogy itt maradjon közöttetek és ihlessen benneteket izzó, lobogó, áldozatos hazaszeretetre, intsen hótiszta, szeplőtelen magyar erkölcsre és tanítson mindnyájatokat imádságos hitre és bizalomra, hogy ezektől a szent érzésektől eltelve fehér szívvel és hősi jellemmel, megacélosodott akarattal és Istenbe vetett bizalommal dolgozhassatok a szebb magyar jövőért, a régi, az ősi, egész magyar haza föltámadásáért! 11