Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1909

III. A főgimn. új épülete, létrejöttének előzményei

I III. A főgimnázium új épülete, létrejötté­nek előzményei és rövid leírása. Az előző évi értesítőben örömmel jelentettem : „az új iskola-épület tető alatt van." Most kétszeres örömmel jelenthetem, hogy teljesen elkészült s szeptemberben már új otthonunkban kezdjük meg a tanítást. 1893-ban indult meg a mozgalom aziránt, hogy négyosztályu iskolánk főgimnáziummá íejlesztessék. Ez­zel kapcsolatosan merült fel az új iskola-épület kérdése is. Az ezen kérdések tanulmányozására kiküldött gim­náziumi bizottság javaslatára 1893. nov. 7-én a város közgyűlése a következő határozatot hozta : „Érsekújvár közönsége azon esetre, ha a magas kormány állami kezelés alá venné az eddig általa fenn­tartott algimnáziumot s azt főgimnáziummá egészíti ki, kész annak fenntartásához évenkint az eddigi 7200 forin­tot tevő költséghez még 2800 forinttal járulni és a je­legi iskolai épületet tulajdon jogának fenntartása mellett telekkönyvileg is biztosítva iskolai célra örök használa­tul átengedni". Memorandum kíséretében a gimn. bizottság a fenti határozatot küldöttségileg adta át a vallás és közoktatási miniszter úrnak. 1893. dec. 4-én 54334 sz. a. jött meg arra a kö­vetkező válasz : „Az állami költségvetés illető javadalmainak sokol­dalú igénybe vételére való tekintettel kérésük érdemleges tárgyalása későbbre halasztatott". — 19 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom