Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1908
megelégedésre megoldassék. íme bebizonyult, hogy csak akarni kell s a komoly akarat eredményre vezet. Érsekújvár város közönsége egyhangúlag megszavazza, hogy uj iskola-épületet emel s építési államsegély engedélyezése iránt lépéseket tesz. A város derék vezetősége s egyes lelkes polgárai az iskola meleg szeretetétől áthatva, fáradságot nem ismerve járnak el az ügyben. Oktatásügyi magas kormányunk is méltányolván a városnak a kultúra érdekében hozott tetemes áldozatait, 200 000 korona építési államsegélyt adott. Szerencsésen oldatott meg a hely kérdése is. Ebben nagy érdeme van Fábián János apát-kanonok, volt érsek- újvári plébános urnák. Magyar lelke egész melegével karolta fel és pártolta az eszmét, hogy az uj iskola- épület a plébániai javadalomhoz tartozó u. n. Pap-kertben építtessék. Fölöttes hatósága magáévá tette azt s a város kellőközepén 2713 □-öl nagyságú telket, mert iskola céljaira fog szolgálni, a lehető méltányos áron engedte át a város tulajdonába, illetőleg járult hozzá annak eladásához. Hálánk kifejezése mellett legyen jutalmuk az a tudat, hogy a magyar iskola érdekében hozott áldozat hazafias cselekedet. Iskolánk központi fekvése mellett abban is szerencsés, hogy bőven lévén hely, az útvonaltól 30 méterrel beljebb fekszik s több oldalról szabad; kertek veszik körül. Az iskola-épitésben bőséges tapasztalatokkal rendelkező Hercegh Zsigmond műépitész ur tervei alapján Schreiber Gyula ur építette. Ezúttal — jövőben amúgy is részletesen szándékozom leírni — egész röviden csak azt említem meg, hogy van 12 tanterem, torna-terem öltöző szertárral, 3 könyvtár helyiség, természettani szertár előadó terem dolgozó szobával és egy sötét kamrával, rajzterem szertárral, tört. és földrajzi szertár, orvosi szoba, tanári tanácskozó, értekező szoba, igazgatói iroda és egy nagy terem, mely kápolíi