Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1905
engedelmeskednek. A bárók időnkint összegyűlnek a nagygyűlésre, és részvétükkel, meg az által, hogy hozzájárulnak a javaslatokhoz, egységet adnak Angolországnak. Azonkívül a királyi és a grófsági törvényszékek tekintélye itt olyan nagy, hogy mellettük a hűbéres törvényszékek egészen eltörpülnek. Magyarországon is találkozunk hűbérrendszerrel, de a magyar hűbérviszonyok alakulása egészen eltérő a más országok hűbériségétől. Mikor 1000 táján Sz. István megteremtette a magyar királyságot, mintául a frank törvényeket vette. A hűbériség átültetésétől azonban úgy ő, mint két és fél évszázadon át utódai is féltek ; nem szívesen áldozták fel királyi tekintélyüket és az ország egységét ennek az Európaszerte divatozó rendszernek. Találkozunk ugyan Sz. István törvényeiben seniorral és milessel, a középkor feudalizmusának speciális neveivel, de egészen más értelemben kell ezeket magyaráznunk, mint pl. a francia törvényekben. A senior egyszerűen nagybirtokost jelent, a miles alatt pedig jobbmódú urat kell értenünk. Mennyiben kaptak ez utóbbiak a királytól vagy a seniortól földbirtokot és ennek fejében mily szolgálatokkal tartoztak ; még máig is homályos pontja históriánknak. Ha Sz. István törvényeinek ezen kifejezéseiben a hűbérrendszer nyomait fedezzük is fel, mondhatjuk, hogy a 13. sz. közepéig e rendszer átültetésére több kísérlet nem történt. Csak a mongol invázió után kísérli meg Béla király* hogy a magyar honvédelmet hűbéres alapon szervezze. A XIV. század elején az Anjou család kerül Magyarország trónjára. Az Anjouk Franciaországban és Nápolyban a hűbérrendszer levegőjét szívták magukba, s habár a hűbériséggel már ekkor uj világfelfogás készül felvenni a harcot, Károly Róbert és Nagy Lajos még a feudalizmus hívei maradnak, és ők honosítják meg a hűbérrendszert teljesen Magyarországon. Nagy Lajos királyunk 1351-iki törvénye a legfontosabb hűbértörvény. A törvény kimondja, hogy örökös nélkül elhalt magyar nemes birtokát el nem adhatja, el nem adományozhatja : — 24 —