Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1898

és többször el sem bocsátja." „Ez lőn házasságának méltó gyümölcse"-sóhajt föl végre mint igaz hazafi . . Hej Apafii Mihály, Apaffi Mihály, miért nem fogadád meg szavát jó felséges uradnak és az igaz hazafiai tanácsosidnak, bizon nem koppansz vala ki az erdélyi fejedelemségből és talám hazádnak és Erdélynek is jobban esik vala! De miért vakarjuk fel az béforralt sebnek az ő túrját ?" Legjobban elkeseredik, midőn (a következő czikkelyben) a régi Erdélynek köntösiről emlékezik meg. Kikel az idegen öltözetnek úgy külső formátlansága, mint erkölcsi tekintetben is Ízléstelen volta ellen. Ezt kivált a női viseletekre jegyzi meg. A női ruhák még akkor nagyon egyszerűek voltak, minden főúri nőnek egyszerű rása szoknyája volt és csak nagyobb ünnepek alkalmával öltöztek előkelőbben. De most, „nézd meg most, igyekezzél fogadni egy szolgálót, vagy nézd meg a paraszt jobbágy lányokat is, már ezek között is közönséges a rása ruha, ha penig vagy rühes alávaló asszonyt vagy lányt akarsz fogadni szolgálónak, ne is emlits neki brassai vagy szebeni egyszer ványolt posztó szoknyát... hanem jóféle rásából valót." Ennek a nagy fényűzésnek tulajdonítja jórészben Erdély köznépének elszegényedését, nem pedig „a császár adója, hanem feleségtekre, lányotokra való haszontalan czifrázás" teszi tönkre a hazát. Dicséri a szász viseletet; és ezért is oly alma natio a szász, van is ott a ládában pénz. Ezután a férfiak viseletét irja le. Valóban szemet kápráztató látvány lehetett és nagy értéket képviselhetett a sok gyönyörű magyar ruha. „Nesze sok titulus, most melyik győzné ezt a sok vitulust?" E ruhákat és viselőiket névszerint mind felsorolni hosszú volna. A férfiaknál azonban kiválóan a hajviselet esetlensége bosszantja. „Akkor az emberek a fejet majd mindannyian borotváltatták, hogy kopocz volt, nem viselt senki idegen hajat, a kit most barókának hinak, mert ha akkor eléhoztad volna a baróka nevét, más azt gondolta volna, hogy azt mondod, hogy bakróka megyen. De nem is viselték akkor az emberek zsacskóban porozva, mint most, mert azt tudták volna — 12 —