Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1895

2. Szigorú feddés az osztályfőnök által. 3. Az osztály előtt való nyilvános megdorgálás. 4. Az igazgató elé idézés, ki ez alkalommal, ha szükségét látja, tanácsolhatja a szülőknek a tanuló csen­des eltávolítását az intézetből. 5. A tanári szék elé idézés azzal a fig3^elmeztetéssel, hogy nem javulás esetén kizárják az intézetből. 6. A tanuló kizárása a saját intézetéből, vagy a helybeli középiskolákból. 7. Oly esetben, midőn félreismerhetetlen az erkölcsi romlottság és ez bármely intézet erkölcsiségét veszélyez­tetné, az ország összes iskoláiból való kitiltás. A fegyelmi büntetések egy erre szánt naplóba, a fegyelmi naplóba jegyeztetnek be. A büntetések alkalmazásáról a szülőket, vagy helyet­teseiket az igazgató, illetőleg az osztályfőnök azonnal értesíti és esetleg a tanulónak házi fenyíték alá vételét is megkívánhatja. Kizárás esetén a tanulónak bizonyítványába a ki­zárás és ennek oka bejegyeztetik. Valamely intézetből kizárt tanuló egy vagy több év múlva is csak külön miniszteri engedélylyel vehető fel ugyanabba az intézetbe. 141

Next

/
Oldalképek
Tartalom