Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1895

hez, a városnak évenként 3000 váltó forintot jövedel­mező haszonbérletei fordittassanak. Továbbá szives adakozásra szólliftattak föl a vagyonosb polgárok, kik tehetségeikhez mérve másod Ízben is szép összeggel já­rultak az alaptőke növeléséhez. Azon nagylelkű polgárok nevei, kik e czélra adakoztak, 1859-ben tanácshatározat következtében arany keretbe foglalva a tanácsteremben örök időkre kifüggesztetni — rendeltetett. A jegyzőkönyvi kivonat igy szól: „ 1830-ik évi april 9-én Érsekújvár város Tanácsa részéről, a városház teremében tek. Hettlényi Ferenc polgármester úr elnöklete alatt tartott tanácsülés alkalmával, jelen lévén Velzer István, Kőszeghy József, Szekany Mihály és Fogd Sándor tanácsnok urak, kiknek jelenlétében határoztatott : 195. sz. a. Érsekújvár város Tanácsa hálásan méltányolván az emberiség legszentebb ügye, a gyenge ifjak jobb nevelésének előmozdítására törekedett érsekujvári polgárok nemes buz­galmát : egyhangúlag elhatározta, mindazoknak, kik nemes tettekre hevülő keblük érzelmeit követve, a város kebelében felállított Al-gymnasium alapítványa kiállí­tására gondosan megtakarított filléreiket, polgári kötelmeik érzetében a jótékonyság szent oltárára áldozatul hozták — áldozatkészségét a feledékenységtől akkép meg­őrizni, hogy az áldott emlékű alapitók névsora a jegyzőkönyv kivonata mellett a városi tanácsteremben örök időkön át kitéve legyen, amint következnek névszerinti Ács és kőműves céh 19 ft. 30 kr. Asztalos céh 4 ft. Akács Pál 40 ft. Adler Gáspár 5 ft. Bújna Ferencz 10 ft. Boldizsár Ign. 5 ft. Bangyovszky Márton 5 ft. Berényi János 4 ft. Berényi István 4 frt. Bodonyi Albert 20 ft. Csizmadia Mihály 20 lt. Conlegner Férd. és lia Károly 120 ft. Cserni Ign. 4 ft. Conlegner Józs. és Ignác 40 ft. Csizmadia céh 200 ft. Czuczor Istv. cs neje 21 ft. Déli Márton 80 ft. Dudik György 10 ft. Fábián Pál 8 frt. Fiilöp Imre 20 ft. Farkas Gáspár 40 ft. Fogd Gábor 60 ft. Fekt Alaj. 1 ft. Fodor Mihály 4 ft. Gellér Antal ifj. 40 ft. Goda Fér. 40 ft. Gyulokay Fér. 22 ft. Ginzery Zsigm. 2 ft. Gremen Józs. 2 ft. Guzner Fer. 1 ft. Guzner Józs. 2 ft. Goda Istv. 5 ft. Hrabovszky Mih. 2 ft. Hudek József 24 ft. Hengerics Józs. 5 ft. Hrabovszky Alaj. 2 ft. 52 kr. Jambrikovics István 2 ft. Illing Fer. 1 ft. Illing János 5 ft. Jaksies János 20 ft. Kremlicska János 100 ft. Kosovics Márton 20 ft. Kurucz György 10 ft. Kollár Mátyás 40 ft. Kőszeghy Józs. 40 ft. Kappel József 30 ft. Kucsera Istv. 1 ft. Kukula Márton 1 ft. Kovács céh 40 ft. Kalapos céh 20 ft. Kiss Antal 20 ft. I.embek Miklós 40 ft. Lukász Józsefné 1 ft. Lakatos céh 20 ft. Marki Antal 2 ft. Magyar István id. 2 ft. Malgóth Istv. 1 ft. Michalik Gy. 2 ft. Miklósi Gy. 2 ft. Miklóska János 21 ft. Mokrács Istv. 1 ft. Molnár János 2 ft. Magyar szabó céh 40 ft. Német varga céh 50 ft. Ottinger Kár. 4 ft. Ölveczky Ján 40 ft. Paulik Istv. 40 ft. Pásztorek Ign. 2 ft. Pavelka János 1 ft. Pascher Józs. 1 ft. Polműller Bened. 10 ft. Prudovics Ján. id. 5 ft. Psenkó Mih. 1 ft. Radies János 5 ft. Reinprecht Eleonora 1 ft. Riza Jánosné 20 ft. Ráth Fülöpp 4 ft. 30 kr. Schmidt Józs. 20 ft. Schéda Fer. 2 ft. Schmidt Simon 1 ft. Simon András 585 ft. Szporny And 1 ft. Szíjgyártó céh 4 ft. Szűrszabó céh 80 ft. Szűcs céh 100 ft. Szucsán Ján. 5 frt. Székány Fér. 5 ft. Szabó András 20 10 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom