Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1886

18 — IV. Adatok az intézet történetéhez. Jakubovich János szt. ferenczrendű áldozár, gymna - siumi igazgató, a tartományi rendtanács által Nyitrára helyez tetvén át, igazgatói állásáról lemondott ; a városi közgyűlés Felix János rendes tanárt igazgatónak, a megüresedett tan­székre pedig Tiszó Lajos lugosi főgymnásiami helyettes tanárt választotta meg. Az 1886/7 tanév a Szentlélek ünnepélyes segítségül hívásával szept. 1-én nyittatott meg ; a rendes előadások pedig szept. 2-án kezdődtek. Vasárnapokon és ünnepeken a tanuló ifjúság szent beszédet hallgatott és részt vett a plébánia templomban be­mutatott szt. misén. Év közben háromszor gyónt és áldozott, végezte a nagyheti szt. gyakorlatokat, részt vett a buzaszen- telő, keresztjáró és úrnapi ájtatosságban és febr. 16-án a plébánia templomban tartatni szokott szentség-imádásban. Dr. Trefort Ágost vallás és közoktatási m. kir. minister úr ő nagyméltósága 1886. október 1-én 37519 sz. a. kelt rendeletével Felix János rendes tanárnak igazgatóvá történt megválasztását helybenhagy ta. Beléletünkben kedves napokul tűnnek fel ama hivatalos látogatások, melyekkel a pozsonyi kir. főigazgató Wiedermann Károly kir. tanácsos úr ő nagysága intézetünket szerencséltető. November hó 11-én érkezett körünkbe. Nov. 11, 12 és 13 án ismételten meglátogatta az intézet minden egyes osztályát, meghallgatta a tanulók feleleteit, átnézte írásbeli dolgozatait és rajzait s példás magaviseletre és kitartó szorgalomra buz­dította őket. Hivatalos látogatása harmadik napján értekezletet tartott a tanári karral, melyben jóakaró észrevételeit és figyel­meztetéseit közölte a tanári karral, végül elismerését fejezte ki a tanári kar szorgalma és tigybuzgósága fölött. Felséges apostoli Királyunk és Királynénk nevenapját koronázásuk évfordulóját, valamint nagyságos Wiedermann Károly tankerületi főigazgató úr nevenapját január 27-én a tanuló ifjúság kegyeletesen megünnepelte April 14-én szomorú gyász érte intézetünket. Bednárik Mihályt, a természetrajz és földrajz tanárát, életének 34-ik, tanári

Next

/
Oldalképek
Tartalom