Erős Vár, 2012 (82. évfolyam, 1-6. szám)
2012-04-01 / 2. szám
2. oldal ERŐS VÁR 82. évfolyam húsvét reggelen átéltek az asszonyok vagy a tanítványok. Ez olyan nyugtalanság, amely újabb és újabb impulzusokat ad arra, újra és újra ösztönöz minket, hogy legyen bátorságunk, erőnk és merszünk mi magunknak is harcolni és küzdeni önmagunkban és a világban a régi kovász, a régi életünk, szokásaink, bűneink, istentelenségünk és Krisztus-nélküliségünk ellen, hogy győztes erővel induljunk az új és folyamatosan megújuló keresztyénéletre, dinamikus, mozgalmas Krisztus-követésre. Ez olyan nyugtalanság, amely állandóan ösztönöz a jobb és minőségibb életvitel megvalósítására. Nagy ünnepek alkalmával, így húsvétkor is előszeretettel kívánunk egymásnak békés és nyugodt ünnepeket. Amikor az Istentiszteleten nyugalmat, harmóniát és békességet keresünk lelkűnknek, akkor nem biztos, hogy a legmegfelelőbb húsvéti nyugtalanságról beszélni és éppen arra buzdítani. De éppen ez az, amit mindannyiunknak át kell élnie ahhoz, hogy a feltámadás erejét és hihetetlen dinamikáját megérezzük és magunkévá tegyük, hogy ezzel a nyugtalansággal vessünk véget a régi életünknek, hogy ezzel az immáron húsvét utáni, a feltámadás fényében és tényében lüktető nyugtalansággal tudjuk mondani: Krisztus feltámadott! Kovács Krisztián - e.p. ÍGY IMÁDKOZZUNK -Urunk Jézus Krisztus! Hálát adunk azért a bizonyosságért, hogy valóban feltámadtál és élsz. Nem volna egyház a világban, ha nem élnél. Te gyűjtőd össze Magad köré, Te tartod meg a hitben, és Te újítod meg szeretetben a Te népedet. Nélküled csak jóigyekezetű emberek vagyunk, akiket mindig elbuktat a bűn, vagy képmutatók, akiknek a látszatkeresztyénségén mosolyog a világ. Légy velünk, és add nekünk a Te szeretetedet, a feltámadás erejével. Állíts Magad mellé, hogy megszabaduljunk a halál félelmétől, és a gyermek bizalmával tekintsünk Rád, Aki az Atyával és a Szentlélekkel Isten, élsz és uralkodói mindörökkön örökké. Ámen. [A] Én, én okoztam... Böjti időszakban többször is elénekeljük evangélikus énekeskönyvünk 198. énekének ezt a sorát: "Én, én okoztam minden szenvedésed." Soha nem tudjuk így kimondani az én szavunkat, mint itt, ebben az énekben. Életünkben az én sokszor elhagyja ajkunkat különböző hangsúlyokkal. Néha dicsekszünk, néha kétkedünk, néha pedig csodálkozunk, amikor az én elhangzik ajkunkról. Én! Mennyiszer szólal meg határozottságunk. Majd én megmutatom a világnak! Én mindezt el tudom végezni! Én vagyok ebben a legjobb. Én még erkölcsösen is élek! En tudok dicsekedni vallásosságommal, keresztyénségemmel is! Aztán jön a kétkedő kérdés is. Én? Dehiszen én ott sem voltam! Én meg sem szólaltam! Én nem tettem semmi rosszat! Nekem nincs ehhez közöm! Mondjuk olykor talán joggal, amikor ártatlanul vádolnak, de még többször tapasztaljuk, hogy az igazságot megtagadva mondják sokan: Én ártatlan vagyok ebben a dologban! Nekem ehhez nincs semmi közöm! En mosom kezeimet! Elkövetkezik olykor a csodálkozás ideje. Én? Valóban én vagyok az, aki nyertem? Nem tréfálnak? De hiszen én nem hittem volna, hogy valami ennyire jó is történhet velem? Én? Igazán én vagyok az? Forgatom a jó hírt hozó levél borítékját újra és újra: biztos, hogy én vagyok a címzett? Nem tévesztette el valahol valaki ezt a dolgot? Én? Éppen én? Húsvét ünnepekor ez a szó egészen másképpen szólal meg. Másképpen mondja az ember a felkiáltójeles ént, másképpen a kérdőjeleset, és másképpen a kétkedőt. Nagypénteken Krisztus keresztjére nézve eláll a szavunk. Itt nem tudunk dicsekedni, hogy én ugyan megmutattam volna! Én is megtettem volna ezt! Én még többre is képes volnék! Elhalkul a szavunk, mert csak azt tudjuk mondani, amit szeretett evangélikus énekünk gyönyörű versszaka ír: "Én, én okoztam minden szenvedésed. Bűneim vittek keresztfára téged. Mindazt, mit, Jézus, eltűrtél helyettem, Én érdemeltem." Én? Én aztán nem okoztam semmit sem, állítja a magabiztos, büszke ember. Nagypénteken azonban el kell, hogy tűnjön ez a büszkeség, ez az önteltség. Hiszen üdvösségünk ára függ a kereszten. Itt mi már semmit sem mondhatunk, mert Krisztus mindent odaadott, mindent elvégzett értem. Én? Kérdezi az ember, amikor eljut a tudatáig, hogy a nagyheti események, Jézus Krisztus halála és feltámadása értem történt. Én? Én vagyok az, akit az Isten ennyire szeret, hogy minden bűnöm ellenére az üdvösséget adja nekem! Hát ki vagyok én? Ugyanezt a kérdést tette fel annakidején börtönének cellájában Bonhoeffer Dietrich mártír evangélikus lelkész is, és ezt a mondatot adta versének címéül. Leírja, hogy sokan erősnek látják, pedig valójában gyenge. Sokan szabadnak látják, pedig megnyomorítja a rabsors. Végül így fejezi be versét: Ki vagyok én? Váltig faggat, gúnyol a magány, a gyötrelem. Bárki vagyok, Te tudod, ismersz: Tiéd vagyok én, Istenem! A húsvéti ünnep előtt őszinte önvizsgálattal vallhatjuk meg: én érdemeltem volna a büntetést. De az az Isten, aki tud rólam, aki ismer, mégis úgy döntött, hogy Krisztust adja üdvösségünkért. Mindezekután igazi húsvéti örömmel énekelhetjük az ének utolsó versszakát: Célomhoz érve, trónod elé lépek, Rám ragyog égi, örök békességed. Ott is irgalmad, szereteted áldom, Édes Megváltóm! Nagy Zoltán ev. lelkész (Békéscsaba) [] Februári számunk postázását intézte Földesi József. Fördös Katinka, Fördős Márta, Rácz Zsuzsa, Rátoni-Nagy Vali, Rátoni-Nagy Tamás, Tamásy Éva, és Tamásy Zoltán. Hálásan köszönjük munkájukat. [] Adományok nyugtázását következő számunkban folytatjuk. [] Megköszönjük kanadai olvasóknak, hogy kérésünket figyelembe véve, előfizetésüket, adományukat, AMEK-tagdíjukat USA valutában voltak szívesek beküldeni, amire ezután is számítani szeretnénk. [] Előfizetések (esetleges hátralékok) és AMEK-tagdíjak beküldése mindig esedékes. Felülfizetésket mindenkor hálásan fogadunk. Az előfizetések, illetve AMEK-tagdíjak állását folyamatosan a címszalagon jelezzük.
